Van több a testi gyógyulásnál – vallja a fiatalon meghalt szent életű anya, Chiara Corbella férje

Van több a testi gyógyulásnál – vallja a fiatalon meghalt szent életű anya, Chiara Corbella férje

Chiara Corbella 2012. június 13-án halt meg, nem sokkal kisfia születése után, rosszindulatú daganatos betegségben. Várandóssága idején felfüggesztette a kezeléseket. Négy évvel halála után, a betegek szentévi zarándoklatán Rómában férje vallott az életükről, az örök életben való mély hitükről.

Halála napjának reggelén férje, Enrico megkérdezte Chiarától: „Szerelmem, az Úr keresztje valóban édes?” Chiara nehezen lélegzett, beszélni is nehezére esett, de mosolyogva, egyértelműen válaszolt: „Igen, Enrico, nagyon édes.” Délben meghalt.

Chiara Corbella 28 éves volt, amikor meghalt. Férjével, Enrico Petrillóval Medjugorjéban ismerkedtek meg, 2008-ban házasodtak össze. Az esküvőt követően Chiara hamarosan teherbe esett, ám a babánál az ultrahangos vizsgálat súlyos agyi fejlődési rendellenességet mutatott. Habozás nélkül az élet mellett döntöttek, a kis Mariát elkísérték – harminc perccel földi születése után  – az égi születésig. A temetésen a fiatal szülők a kis fehér koporsó mellett hálát adtak Istennek ajándékaiért. A résztvevők életük egyik legszebb pillanataként emlékeznek a temetésre, ami Krisztusnak a halál felett aratott győzelmek jele volt. Néhány hónap múlva Chiara ismét teherbe esett, az ultrahangos vizsgálat ismét rossz eredményt mutatott: a kisfiúnak nem volt lába. A hetedik hónapban kiderült, hogy belső szervei sem fejlődtek ki megfelelően. A házaspár ismét örömmel és szeretettel élte meg második gyermekük születését, aki rövid életét követően szintén a mennyországba távozott. Az ismerősök arról számolnak be, hogy a temetésen a szülők nehéz keresztjük ellenére valódi örömet és hálát sugároztak.

Chiara ismét teherbe esett, várandóssága ötödik hónapjában azonban egy sebet fedezett fel a nyelvén, amelyről kiderült, rosszindulatú daganat, karcinóma. Chiara és Enrico fiuk, Francesco életének védelme mellett döntöttek, az édesanya csak a szülés után vállalta a kemoterápiát, a sugárkezelést. Francesco szép, egészséges kisfiúként 2011. május 30-án születetett meg. Ezt követően Chiara állapota nem javult, egyik szemére elvesztette a látását. Mosolyogva, hittel és örömmel élte az életét a szenvedések közepette is, az isteni gondviselésre bízta életét. A kisfiú születése után egy évvel, 2012. június 13-án távozott a földi életből.

Nem sokkal betegsége felfedezése után Chiara így beszélt: „A házasságunkban az Úr megajándékozott minket két különleges gyermekkel: Maria Grazia Letiziával és Davide Giovannival, de azt kérte tőlünk, hogy csak születésükig kísérjük őket. Megengedte, hogy átöleljük, megkereszteljük őket és derűsen, a bensőnket átjáró, nagy örömmel átadjuk őket az Atya karjába. Most ránk bízta ezt a harmadik gyermeket, Francescót, aki jól van és nemsokára megszületik, de továbbra is azt kéri tőlünk, hogy bízzunk benne, annak ellenére, hogy néhány héttel ezelőtt daganatot fedeztem fel magamon, amely félelemmel tölt el minket a jövőt illetően. Hisszük azonban, hogy Isten ez alkalommal is nagy dolgokat tesz majd.”

Fiának, Francescónak levelet írt első születésnapjára, amelyben így tanította: „Életünk célja szeretni, és mindig készen állni arra, hogy megtanuljuk úgy szeretni a többieket, ahogyan csak Isten tudja megtanítani nekünk. Bármit teszel, csak akkor lesz értelme, ha az örök élet szempontjából tekintesz rá. Ha valóban szeretsz, észreveszed, hogy valójában semmi nem a tiéd, mert minden ajándék. Különleges vagy és nagy küldetésed van. Isten öröktől fogva akart téged, és ha megnyitod számára a szívedet, megmutatja az utat, amelyen járnod kell. Bízz benne, érdemes!”

* * * 

Idén május 12-én, a betegek és fogyatékkal élők háromnapos szentévi zarándoklatán Enrico tanúságot tett hitükről, a Chiara halála óta eltelt négy év távlatából. Tanúságtételét teljes terjedelmében közöljük:

„Enrico vagyok, Francesco édesapja és édesapja annak a két gyermeknek a mennyben, Mariának és Davidének, akik még Francesco előtt születtek meg. Feleségem, Chiara velük együtt a mennyben van. Éppen négy éve lettem özvegy, amikor Francesco alig múlt egyéves. A történetem mégis egy nagyon szép történet, mert nem a betegségé és a halálé volt az utolsó szó. Nem volt hatalmuk arra, hogy elhitessék velünk: szerencsétlenség az, ami történik velünk.

Megéltük az Úrral együtt keresztre feszített latrok történetét. Csak nekik van bátorságuk ahhoz, hogy beszéljenek Jézussal. Ez a mi tapasztalatunk is. Megvigasztalt minket egy Isten, akit velünk együtt függesztettek a keresztre. Mindig szeretve éreztük magunkat. Az Úr két különleges gyermekkel ajándékozott meg minket, hogy kísérjük el őket a mennyország kapujáig. Láttuk, ahogyan elalszanak és karjainkból átmennek az Atya karjába. Azt gondoltuk: Hol van itt a szerencsétlenség? Úgy születtek, hogy készen álltak erre.

Ott volt a szívünkben a szent kétely, hogy mindaz, ami velünk történik, kegyelem. Megláttuk az Urat az élet és halál sémákon túli logikájában és a szeretet igazságtalanságában. Ne csodálkozzatok: a szeretet igazságtalanság. Megtapasztaltam, hogy úgy teremthetsz helyet a kegyelemnek, ha elfogadod a szeretetnek ezt az igazságtalan logikáját. Nemcsak ajándékoz, hanem tékozol is. Igazságos dolog, hogy özvegy vagyok? Igazságos dolog, hogy Francescónak nincs anyukája? Igazságos dolog betegnek lenni? Igazságos dolog fogyatékkal élni? Igazságos dolog, hogy Isten Fia meghal a kereszten? Nem, nem igazságos. De ez a szeretet. Egy csodálatos igazságtalanság. Az irgalmasság szentéve van, nem az igazságosságé. Csak egy apa engedi meg, hogy gyermekei megöljék. Csak egy apa tud így szeretni.

Chiara betegségéről azt mondták nekünk: daganat, semmit nem lehet tenni. Nagyon valószínű, hogy sokunknak mondják majd ezt. Ne higgyetek nekik! Sokat lehet még tenni! Eljön a pillanat, hogy felkészüljünk az Atyával való találkozásra. Chiara és én arra vágytunk, hogy égő lámpásokkal várjuk a vőlegényt. Szerettük volna felvenni a legszebb ruhánkat. Chiara ezért most menyasszonyi ruhában van. Vito testvérrel, lelki atyánkkal együtt hónapokig ennek a találkozásnak a várakozásában éltünk. A legszebb szentmiséket ünnepeltük, a Testét ettük, hódoltunk Előtte, gyóntunk, kértük az összes kegyelmet, beleértve a testi gyógyulás kegyelmét is, ami, mint tudjátok, nem történt meg. Megvolt azonban bennünk a bizonyosság, hogy van valami nagyobb dolog, mint egy esetleges testi gyógyulás, ami ha meg is történt volna, nem lett volna más, mint a kérdés elnapolása. Milyen nagyobb dolgot lehet kérni a testi gyógyulásnál? Az üdvösséget. Az üdvösség fontosabb.

Június 12-ének éjszakája volt, négy évvel ezelőtt, amikor Chiarával az utolsó szentmisét ünnepeltük együtt. Az evangélium azt mondta: ti vagytok a világ világossága, a föld sója. Chiara gyönyörű volt. Ragyogott. Boldog volt. Elköszönt tőlünk, azt mondta: szeretlek benneteket, mindannyiótokat. Örült, hogy hihetetlen dolgokkal teli életet élhetett. Örült, hogy szeretett. „Szép dolog úgy elfogyni, mint a gyertya, amely eléri a célját” – írta Francescónak. Régóta visszhangzott a szívemben az evangéliumnak az a mondata: „Az igám édes, az én terhem könnyű”. Amikor láttam, hogy Chiara teste lassan elfogy, nem tudtam befogadni ennek édességét. Akkor, élete utolsó reggelén, hét óra körül megkérdeztem Chiarától, aki a tabernákulum előtt feküdt: „Chiara, valóban édes ez a kereszt, ahogyan az Úr mondja?” Rám mosolygott, és halovány hangon válaszolt: „Igen, Enrico, nagyon édes.” 

Ez az „édesség” az övé volt, nem az enyém. Ő volt, aki a halál küszöbén állt, nem én. És az Úr a megfelelő pillanatban ajándékozza oda kegyelmét. Láttam, hogy boldogan hal meg. Nagyon jól tudta, hová megy. Testvéreim, mi is halhatunk meg boldogan! Ha helyet teremtünk az Úr kegyelme számára. Talán az egyik legszebb üzenet, amelyet a történelem Ura nekünk akart ajándékozni Chiara életén keresztül, az ez: Ő nem hazudik. Az Úr nem hazudik, ez a kereszt nagyon édes. Bízzatok benne, érdemes! Jó utat mindenkinek!”

Forrás és fotó: Chiaracorbella.it; Famigliacristiana.it; Aleteia.org

Magyar Kurír
(tzs)


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »