Van remény az együttműködésre

Van remény az együttműködésre

Bemutatkoztak a marosvásárhelyieknek is a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. (MNK) helyi és magyarországi képviselői a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete Maros (RMGE-Maros) székházában csütörtökön megtartott konferencián, amelyen az RMGE-Maros elnöke, valamint a Marosvásárhelyért Egyesület elnöke is az együttműködési lehetőségekről beszélt.

Csík László, az MNK akvizíciós tanácsadója emlékeztetett, a MNK Zrt.-t a magyar állam és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara hozta létre a magyar állam külkereskedelmi stratégiájának megvalósítójaként.

Arra a kérdésre, hogy az MNK az erdélyi gazdatársadalmat tudja-e sajátos tevékenységével támogatni, Csík László és a marosvásárhelyi regionális képviselet irodavezetője, Lázár Balázs elmondta, keresik a lehetőségeket, hogy a tevékenységbe bevonják a határon túli élelmiszerfeldolgozókat, termelőket. A cél az, hogy az erdélyi gazdák úgy működjenek, mintha az anyaországban tevékenykednének. Beszéltek arról a körútról is, amelyet jelenleg terveznek a Kárpát-medencében a lehetséges partnerek tájékoztatására, és megígérték, hogy pályázati kiírások is lesznek, amelyeket a magyar állami költségvetési keretből finanszíroznak.

Az eseményen Csomós Attila, az RMGE-Maros elnöke mutatta be a szervezetet, utalva arra, hogy a harminckét ide tartozó gazdakör ezernél több tagja nagy reményekkel tekint az MNK-val való együttműködés elé. Hasonlóan vélekedett Portik Vilmos, a Marosvásárhelyért Egyesület elnöke, a Vásárhelyi Forgatag főszervezője, aki elmondta: a fesztivál négy éve alatt 130 ezernél több résztvevő fordult meg a rendezvényeken, s azok lehetőséget nyújtottak és nyújtanak a továbbiakban, hogy a feldolgozók, élelmiszertermelők is bemutatkozhassanak a nagyközönség előtt. Egyfajta értéktárat kívánnak létrehozni a megyeközpont és vonzáskörzete területén a termelők, gazdálkodók bevonásával.


Forrás:kronika.ro
Tovább a cikkre »