Változtatnának a tankönyvellátáson

Változtatnának a tankönyvellátáson

Megnehezíti az 1–4. évfolyamon tanuló gyerekek oktatását, hogy semmit nem jelölhetnek meg a tankönyveikben, azokat ugyanis a szabályok szerint kötelezően át kell adni a fiatalabb diákoknak, hogy ők is használhassák. A Meixner Pedagógiai Egyesület petíciót írt Balog Zoltán szakminiszternek, hogy változtassanak ezen a gyakorlaton, mert a szakmai és társadalmi hátrányok jelentősebbek, mint a remélt gazdasági előny.

Petíciót írt Balog Zoltánnak, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) vezetőjének március 15-én a Meixner Pedagógiai Egyesület, amelyben követelik, hogy szüntessék meg a tartós tankönyvek kötelező használatát az 1–4. évfolyamokon. Mint írták, a gyakorlatban is bebizonyosodott, hogy a több éven át kötelezően használandó tankönyveknek nagyobb a szakmai és társadalmi hátránya, mint a gazdasági előnye. Például a tartós könyvek ellen szól, hogy az alsó tagozatos gyerekek oktatását megnehezíti, hogy semmit sem jelölhetnek meg a szövegben.

Inkább megveszik a tankönyvet

– A legtöbb család inkább megveszi a tankönyvet, ám ez sem oldja meg feltétlenül a problémát, hiszen ha akár csak egy gyerek is akad, aki tartós tankönyvet használ, már nem kérheti a tanár az osztálytól, hogy bármit is aláhúzzanak a szövegben – mondta lapunknak Csorba József, a Meixner Pedagógiai Egyesület elnöke. Szerinte az is növeli a költségeket, hogy a tanárok és szülők fénymásolni kényszerülnek, hogy a már bevált tankönyvekből és munkafüzetekből tanulhassanak a gyerekek. – Ez sürgősen megoldandó – jelentette ki.

Kifejtette, bár a tartós tankönyvekkel kapcsolatos intézkedés szerepel a Civil Közoktatási Platform azonnali követeléseinek tizenkét pontjában is, fontosnak érezték a petíció indítását, hogy nagyobb nyilvánosságot és támogatottságot kapjon az ügy. Az egyesület már nem először próbálja felhívni a figyelmet erre a helyzetre: már 2013-ban is jelezték az Emminek, hogy gondok lesznek a könyvek kapcsán, ám elutasító választ kaptak. Csorba hangsúlyozta: a tartós tankönyveket szigorúan szakmai kérdésnek tartják.

Törvénysértő problémák

A petícióhoz csatlakozott a Magyar Pedagógusok Módszertani Egyesülete, a Magyartanárok Egyesülete, a Hálózat a Tanszabadságért és a Tankönyvesek Országos Szakmai Egyesülete (Tanosz) is. A Tanosz elnöke, Kereszty Péter azt nyilatkozta a Magyar Nemzetnek, hogy két törvénysértő probléma is van a rendszerrel. Az érvényben lévő tankönyvrendelet szerint ugyanis a szülők akarata ellenére nem lehetne például az elsős gyerekek szüleire a használt tankönyveket ráerőltetni, csak ezt a felvilágosítást legtöbbször elfelejtik megtenni. A másik, hogy az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet által fejlesztett (és az iskolákra közel 20 ezres példányban ráerőltetett) kísérleti tankönyvek jogilag nem tartós könyvek, mert nem mentek át szabályos engedélyeztetési eljáráson. Ezért ezeket nem lehetne kölcsönkönyvként használni. Ráadásul – állítja – a kapkodva készült kísérleti könyvek többségében nagyon sok a hiba.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 03. 22.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »