Válasz helyett fröcsög az 1956-os Emlékbizottság

Az 1956-os Emlékbizottság szerint, aki azt firtatja, miért került 50 millióba Desmond Child vitatott forradalmi dala, az komcsi, náci és liberális. A közleményben említésre kerül Gyurcsány is, Sorost és a migránsokat ezúttal kifelejtették.

Az 1956-os Emlékbizottság szerint rendjén való, hogy az adófizetők pénzéből a magyar állam az ’56-os forradalom hatvanadik évfordulójára 50 millió forintért megrendel egy vitatott művészi értékű popdalt a kubai-magyar származású, amerikai slágergyárostól, Desmond Childtól – amiről aztán a sajtó kideríti, a dalt a miami kosárlabdázók tiszteletére írta a szerző kilenc évvel ezelőtt.

Pedig Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója és az emberi erőforrások minisztere, Balog Zoltán korábbi sajtótájékoztatókon vadiúj dalként méltatta az Egy szabad országért című szerzeményt.

Miután Desmond Child azt nyilatkozta, a dalt ingyen bocsátotta a magyar állam rendelkezésére, és a közreműködő művészek nem kaptak tiszteletdíjat, megpróbáltuk kiszámolni, mi kerülhetett 50 millióba. Ám akárhogy is számoltunk, nem jött ki az összeg.

A dal önmagában sem aratott osztatlan tetszést, a közfelháborodást pedig fokozta, amint kibomlottak a valóság korántsem tiszta részletei. A Terror Háza Múzeum mindezek után Desmond Child dalszerző Facebookon közzétett nyilatkozatára mutogatott, az 1956-os Emlékbizottság sem reagált a sajtómegkeresésekre. Helyette hétfő este olyan közleményt adott ki az Országos Sajtószolgálaton keresztül, ami – ha finoman akarunk fogalmazni – a mellébeszélés és a demagógia iskolapéldája. A „varázsszavak” – azaz a habonyi hashtagek – persze benne vannak: baloldali, liberális, jobbikos, kommunista, náci, Gyurcsány. Hiányzik a közleményből: Soros, migráns, terrorista.

Íme:

„Az elmúlt napokban több méltatlan támadás érte az 1956-os forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulójára szervezett emlékév előkészületeit. Tekintettel arra, hogy az irányított és összehangolt támadások a baloldali és liberális, valamint a Jobbikot kiszolgáló médiumokban kaptak teret, az 56-os Emlékbizottság az alábbi nyilatkozattal fordul Magyarország polgáraihoz.

Az Emlékbizottság szomorúan szembesült azzal, hogy negyed századdal a kommunista diktatúra bukása után ma is teret kapnak a kommunista és náci diktatúra lejárató kampányait megidéző sajtótámadások, melyek nincsenek tekintettel az érzelmi közösséget és identitást nyújtó, függetlenségünket és szabadságunkat szimbolizáló ünnepeinkre.

Nem szabad elfelejtenünk, hogy tíz évvel ezelőtt az 60. emlékévet ma támadó liberálisok semmi kivetnivalót nem találtak az ünnepen a védtelen tömegbe lövető Gyurcsány-kormány tevékenységében. Akik ma hazugsággal és homofób kirohanásokkal támadják az emlékévet, abban érdekeltek, hogy a 20. század legnagyobb antikommunista harca ne válhasson a jövő nemzedékek büszkeségpontjává. Ne engedjük!”

Magyarul, röviden: aki ahelyett, hogy csillogó szemmel hallgatná Desmond Child dalát, inkább azt kifogásolja, hogy belehazudtak az arcába, és feltehetően meg is lopták: az egy komcsi, náci, meg persze liberális, plusz hazaáruló. Gratulálunk, már emlékezetessé tették az évfordulót.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »