Vajon mire szórták el Gyurcsányék a pénzt?

A Fidesz szerint meg kell vizsgálni a 2010 előtti kormányzati kommunikációs kiadások jogszerűségét, és azt, hogy kik voltak a szerződések fő haszonélvezői.

A nagyobbik kormánypárt ezt arra reagálva közölte hétfőn az MTI-vel, hogy Magyar Idők azt írta, mintegy 84 milliárd forintot költöttek a Gyurcsány-Bajnai kormányok 2006 és 2010 között állami hirdetésekre és kampányokra, ebből az összegből sok, a lap által baloldalinak mondott sajtótermék is részesült.

A Fidesz közleményében hangsúlyozta: felháborító, hogy a kommunikációs költések a gazdasági válság idején voltak a legmagasabbak, amikor egyhavi nyugdíjat és egyhavi bért vettek el az emberektől, emelték az energiaárakat és csökkentették a családtámogatásokat, csak reklámozásra egyetlen év alatt 22 milliárd forintot költöttek.

„A cinizmus csúcsa” a Fidesz szerint az, hogy súlyos százmilliókat költöttek a bevezetni kívánt vizitdíj népszerűsítésére és milliárdokért hirdették az uniós fejlesztéseket is, miközben a Gyurcsány-Bajnai kormányok 2010-ig alig több mint egytizedét hívták le az uniós forrásoknak. Mivel a kormánypárt szerint ez csak „a jéghegy csúcsa”, meg kell vizsgálni, hogy jogszerűek voltak-e a kifizetések és azt is, hogy kik voltak a fő haszonélvezők.

A lap cikke szerint hirdetéseken keresztül az Index 748 millió forinthoz jutott 2006-2010-ben, az Axel Springer német tulajdonú kiadó ugyanebben az időszakban 3,4 milliárdot kapott. A Népszabadság négy év alatt 2,6 milliárd forinthoz jutott, az RTL Klubban pedig 12 milliárd forintért hirdettek a szocialista kormányok.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »