Vácon felállítanák a Hóman-szobrot, de a hitközség megtiltotta

Már nemcsak Hóman Bálint szobrát, a róla elnevezett utcát is támadják. Az egykori minisztert a váci börtönben kínozták halálra a kommunisták, akiknek szellemi örökösei most átneveztetnék Vácon a Hóman Bálint utat Híradó útra. A baloldali képviselők akcióját az egykori tanácselnök, Bóth János vezeti.

Civil kezdeményezésre felmerült, hogy a székesfehérvári Hóman-szobrot a városban állítanák fel. A váci zsidó hitközség elnöke – természetesen a fideszes városvezetéssel karöltve – azonnal kiadta az ukázt, miszerint biztosan nem lesz Vácon Hóman-szobor.

Hírdetés

Szerk. megj.: a Hómannak tulajdonított "szerencsétlen döntések" (a veritasos Ujvári Gábor kifejezése a fenti összeállításban) meghozatala nemcsak kormánytagként, hanem magyarként is kötelessége volt a tudós miniszternek. Az a folyamat pedig, hogy Magyarországon még konzervatív gondolkodók körében is az emberi nagyság egyetlen kizárólagos fokmérője az lesz, ki mennyi zsidót "mentett meg" a munkától, miközben a mieink a lövészárkok felé tartottak – szintén marhavagonokban, bizony -, kifejezetten káros és kerülendő.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »