Václav Mika is harcba szállna Pozsony főpolgármesteri posztjáért

Václav Mika is harcba szállna Pozsony főpolgármesteri posztjáért

POZSONY. Václav Mika azt fontolgatja, hogy az őszi helyhatósági választások során jelölteti magát Pozsony főpolgármesterének – erősítette meg a TASR hírügynökségnek azzal, hogy eddig még nem döntött végérvényesen. Az első hivatalos főpolgármester-jelölt a műépítész-zenész-városi aktivista, Matúš Vallo volt. A tisztség kapcsán azonban további nevek is fel-felbukkannak.

Vallo a közösségi hálón már írt arról, hogy 2018-ban több mint  60 szakemberrel együtt ki akar adni egy könyvet a Pozsonyra vonatkozó tervekről, s esetleg jelölteti magát főpolgármesternek.

A jelenlegi pozsonyi főpolgármester, Ivo Nesrovnal elmondta: jelenleg egyáltalán nem gondolkodik a jelöltségről. "Célom a lehető legtöbbet teljesíteni mindabból, amit megígértem a pozsonyiaknak, vagyis teljesítenem kell a programomat, és megoldást kell találnom a fő pozsonyi problémákra" – magyarázta.

Milan Ftáčnik, volt pozsonyi főpolgármester, aki  tavaly novemberben kudarcot vallott a Pozsony megye elnöki posztjáért vívott küzdelemben, azt fontolgatja, hogy milyen módon kapcsolódhatna be a helyhatósági választásokba. "Még nem hoztam meg a végleges döntésemet. Arra márciusig kellene sort kerítenem" – szögezte le.

Pozsonyszőlős (Vajnory) jelenlegi polgármestere, Ján Mrva pozsonyi városatya, aki tavaly novemberben szintén kudarcot vallott a Pozsony megye elnöki tisztségéért folytatott harcban, ugyancsak mérlegeli indulását. Elmondta: jelenleg azokkal a politikai pártokkal tárgyal, amelyek a jelenlegi kormány ellenzékét alkotják.

"Január folyamán kellene megszületnie e döntésnek" – szögezte le. Pozsony-Károlyfalu (Karlová Ves) polgármestere, Dana Čahojová  városi képviselő szintén megerősítette, hogy már többekkel beszélt az esetleges főpolgármesteri jelöltségéről. "A jelölést még meg kell fontolnom" – mondta. Az ügyet azonban nem akarta részletesebben kommentálni.

A lehetséges jelöltek között van Ján Budaj parlamenti és városi képviselő is. "Nem döntöttem így. Egyelőre nem szeretnék erről nyilatkozni".


Forrás:hirek.sk
Tovább a cikkre »