Úton a Karitászért – Interjú Besenczi Zsolttal, a Pécsi Egyházmegyei Karitász igazgatójával

Úton a Karitászért – Interjú Besenczi Zsolttal, a Pécsi Egyházmegyei Karitász igazgatójával

Besenczi Zsolt, a Pécsi Egyházmegyei Karitász igazgatója július 8-án indult el gyalog Mátraverebély-Szentkútról, hogy életét, a Katolikus Karitászt és az irgalmas szeretet gyakorlásának kibontakozását a Szűzanya oltalmába ajánlva elzarándokoljon Máriagyűdre.

Zarándoklatának ötletét az évente Máriagyűdre szervezett pécsi egyházmegyei zarándoklat ihlette. Egy alkalommal a több zarándoklatot is szervező felesége a mohácsi karitászcsoportnak tartott előadást a máriagyűdi zarándoklatról. Ekkor fogalmazódott meg benne először, hogy gyalogosan is elindul és a Katolikus Karitász jubileumi évében a is felajánlja útját. Az útvonalának első, kisebbik része a Mária úton, nagyobbik része a Magyar Zarándokúton vezet, melynek végigjárása rendkívül nehéz feladat, az út 583 km-es hosszát, a terepviszonyokat, a napi 30-40 km-es távot és a váratlan nehézségeket is figyelembe véve nagy kitartásra, toleranciára és sok imára van szükség. 220 km megtétele után Budapesten, a Magyar Szentek temploma előtt beszélgetett vele személyes indíttatásáról és zarándokútjáról Zagyva Richárd, a Katolikus Karitász országos igazgatóhelyettese.

– Mátraverebély-Szentkútról indultam és Esztergomon keresztül Máriagyűdre tartok. Zarándokutamat elsősorban a mozgalom 85. és 25. évfordulója alkalmából a Karitászért ajánlom fel. Már első nap letértem a tervezett útról, és Szécsénybe is ellátogattam, ahol megyéspüspököm, Udvardy György született. Itt a ferences nővérek fogadtak be egy éjszakára.

– Egy gyalogos zarándoklat sok fizikai és lelki kihívással és feltöltődéssel is jár. Hogy érzed az első hét után, változott valami benned?

– Egy belső utazásra is indultam, éppen ezért egyedül teszem meg az utat, ami már önmagában is kihívás. Van időm magammal is foglalkozni. Minden napnak van egy tematikája, amit végigelmélkedek életemmel, hitemmel kapcsolatban. Még sosem zarándokoltam, így fizikailag is nagy kihívás ez számomra. Már az első napokban is többször eltévedtem, s ezek a helyzetek türelemre, alázatra tanítottak.

– Hogy bírod fizikailag az utat?

– A reggeli elindulások a legnehezebbek, és az utolsó kilométerek esténként. Már első nap szembesültem a zarándoklattal járó lábgondokkal, de ezekkel aztán napközben nem is foglalkozik az ember.

– Lelki találkozásokon túl találkoztál e valakivel, aki segítségedre volt valamiképpen?

– Mindennap! Minden olyan nehéz pontnál, amikor úgy éreztem, hogy elakadtam, a leglehetetlenebb helyeken találkoztam valakivel, aki megmondta, hogy merre kell mennem. Vagy volt olyan is, hogy beértem egy faluba, megpihentem, és odaült mellém egy helyi lakos, és elkezdett mesélni magáról. Súlyos betegségből van felépülőben, számos gondja, baja volt. Annyi minden mesélt magáról, a küzdelmeiről, hogy alig bírtam tovább menni.

– Mit üzensz az önkénteseknek, munkatársaknak a karitászt valamilyen módon segítőknek?

– Tartsanak ki, mert ez egy olyan szép szolgálat, amiért érdemes vállalni minden nehézséget! Sok emberrel találkoztam eddig az úton, akik mindig mosolyogva, segítőkészen fordultak felém. Mi is ezt tesszük a Karitászban: szeretlek azért, aki vagy, bármilyen is vagy, szeretlek téged. Ebben a szellemben éljünk és dolgozzunk szeretetszolgálatban!

Forrás és fotó: Katolikus Karitász

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »