Utolsó vérig a Hazáért!

Utolsó vérig a Hazáért!

464 éve és néhány napja annak, hogy Szondi György, a híres magyar várkapitány hősies halált halt Drégely várának védelmében. Kiállása miatt nemzetünk egy példaképévé vált, és emlékezete ma is él.

Szondi a mohácsi csatában is harcolt, Révay Ferenc nádorhelyettes oldalán, majd a végvári vitézi harcokban való sikeres fellépésének köszönhetően lett Drégely várának kapitánya. Ez a vár eredetileg csupán vadászkastély volt, magas tornyokkal és vékony falakkal. Buda, Visegrád, Esztergom és Nógrád elfoglalása után mégis kiemelt fontosságot kapott. Amikor a Nógrád megyei várak elestével Szondiban tudatosult, milyen egyedülállóan fontos megmentő szerepet játszik az ő vára az északi bányavárosok védelmében, több levelet is írt különböző illetékesekhez, hogy segítséget kapjon. A segítség azonban jószerivel elmaradt. Egyedül a nyitrai püspök küldött a vár megerősítéséhez építőmunkásokat, illetve Teuffel és Selmecbánya további 65 zsoldost szolgáltatott a harcok támogatására. Így duzzadt a vár védőinek száma mindösszesen 146 főre.
 
1552-ben Hádim Ali budai pasa hadjáratot indított az északi területek ellen, hogy Erdélyt és a megmaradt országrészeket végleg elvágják egymástól, tovább gyengítve ezzel a birodalmat. Az oszmán sereg esélyeit tovább fokozta, hogy a várba villám csapott, felgyújtva ezzel a puskaporkészletek jó részét. Továbbá az alkapitány is elhagyta a várat (ennek okairól pontosan ma már nem tudunk), és már nem tért vissza az ostromig. Így Szondi még várkapitányként is egyedül maradt. Végül ilyen körülmények között kellett a mintegy 150 fős seregnek farkasszemet néznie a 12 000 fős hadtesttel. Vajon milyenek lehettek azok az órák, amikor az utolsó, várból kint maradt szénakazlakat gyújtották fel maguk után a védők, majd vonultak be együtt immár végső sírhelyükbe, a várba?
 


 
A várat július 6-án az oszmán sereg ostromgyűrűbe zárta, és az esetleges felmentő seregek útjait is elzáratta (bár erre sajnos nem is volt szükség). A pasa megpróbálta szóval, egyezkedéssel térdre kényszeríteni az esélytelennek látszó magyar ellenfelet, de a várkapitány természetesen nem ismert alkut a haza eladására. Az oszmán tüzérség támadása okán a vár szebb időket látott, vékony falai súlyos károkat szenvedtek már az első nap alatt. Ekkor a pasa elindította első seregeit a várvédők ellen, de meglepődve vette észre, hogy Szondi és maroknyi serege hősiesen verte vissza az elbizakodott sereget. A következő nap bombázásai majdnem romhalmazzá változtatták a várat, de Szondi továbbra is kitartott minden alku nélkül.
 
Az ez utáni, július 9-ei eseményekről a balladából tudhatunk. A pasa a közeli Nagyoroszi település papját küldette Szondi elé, hogy győzze meg a megadásra. Erre a várkapitány csak annyit felelt: „A basa uraság ahhoz későn kelt már fel!”, és tudatta, hogy ő a pasától kegyelmet nem vár soha, mert azt ő Krisztustól fog kérni. Szondi saját, vereség után ellopható javait megsemmisítette, két apródját a pasa jóindulatára bízta, megkérvén őt, hogy nevelje tisztes vitézzé őket a két megmaradt török hadifogolyért cserébe, magáért pedig egyetlen további kérése volt: a tisztességes temetés. Majd kis csapatával együtt utolsó vérig védték a magyar hazát, és igazán hősies halált haltak egytől egyig. A legenda szerint Szondi még elvágott lábbal, térdre rogyva is küzdött. A csata végén a hősies várkapitány levágott fejét Ali pasa közszemlére tette, ám kisvártatva saját ígéretének megfelelően tisztességes, méltó, díszes temetésben részesítette. Szondi bátorságával az oszmán sereg csodálatát és tiszteletét is kivívta.
 
Három nap? Azt gondolnánk, rövid idő. De ekkora fölénynél, ilyen jelentéktelen erősségnél, és ilyen létszámkülönbségnél teljességgel hihetetlen a drégelyi várkapitány által tanúsított halálig való kitartás. A környező várakat a drégelyi vereség hallatán mind elhagyták. Teuffel bányavárosi főkapitány pedig egy hónapra rá súlyos vereséget szenvedett ugyanazon oszmán seregtől, ő maga pedig szörnyű halált halt. Ritka volt az a kiállás, amelyet Szondi és csapata tanúsított a kis drégelyi erődítményben.
 
Hőstettére, a haza iránti utolsó vérig való állhatatos kiállására több képzőművészeti alkotás emlékeztet minket, Szondi nemzeti példaképpé vált. Sírhelyén egy szarkofág, több költemény és szobor (pl. a Kodály köröndön) őrzi emlékét.
 
Ki ne ismerné Arany János „Szondi két apródja” c. versét, melyet a várkapitány példamutató hősiessége ihletett?
 



 
S hiába majd 500 év, neve azóta sincs elfeledve, zenei feldolgozások, szavalatok örök témájaként kering a magyar néphagyományban a két túlélő apródtól Tinódi Lantos Sebestyénen át Arany János verséig, és annak további modern feldolgozásáig.
 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »