Utódlás az Angliai Köztársaságban

Utódlás az Angliai Köztársaságban

Mindenképpen egyszerű az angol alkotmány, ezt el kell ismerni. Nem kell se választást tartani, se összecsődülni, de zászlót lobogtatni se, egyszerűen csak átszáll a mindenkori köztársasági elnöki tisztség mindenkori viselője halálakor. Elég praktikus megoldás egy teljesen hatalom- és értelemmentes pozícióhoz, ezt mindenképpen érdemes beismerni.

Aztán persze vannak a díszletek, mind utólag, de ezek már turistalátványosságok csak. Maga a pozíció átszáll előző viselője halálakor. Az ágyúlövés, tűzijáték, ide-oda menés, zászlóhúzogatás csak a turista kedvéért van: legyen mit bámulnia, hiszen magához az elhunythoz úgyse engedik oda, mégiscsak egy ember volt, akit a sok bizeregtető hülyeség ellenére megilletnek egyes kegyeleti jogok.

A magyar párhuzam mondjuk az lenne, ha a magyar alaptörvény kimondaná, az ország szellemi ura a Munkásőrség országos parancsnoka, neki semmilyen feladata vagy szerepe nem lenne, még megszólalnia se lenne szabad, csak időnként felolvasná a kormányfő által kezébe adott rövid beszédet, olyan Biden módon, azaz benne lenne az is, hogy “menj be”, “nézz jobbra”, “mosolyogj”, “tapsolj”. Eközben csinos munkásőrlányok kezükben műanyag gépfegyverekkel táncot lejtenének a “Nem vagyunk mi fényes úri hadsereg” dalt előadva.

A nép meg zokogna: meghalt az Országos Parancsnok, pedig milyen rendes ember volt, szerette simogatni a kutyákat és rendszeresen locsolta kertjében a virágágyást!

Hírdetés

Hogy érdekesebb legyen, mindenféle furcsa tisztségek is léteznének, s aztán ezekről lehetne hosszasan vitázni. Pl. ha a Parancsnok nő, akkor a férjét Országos Parancsnok hitvese, a Tiszántúl Védnöke néven emlegetnék, míg ha férfi, akkor a feleségét az Országos Parancsnok Asszonyság cím illetné meg.

Az Angliai Köztársaság fővárosában, Londonisztánban mindehhez nagyon értenek, aprólékosan kidolgozott protokoll van még arra is, milyen színű bugyiban kell sétálni holdtöltekor.

Tulajdonképpen az egyetlen értékes elem: Händel német-angol zeneszerző írt így darabot az alkalomra a XVIII. sz. elején, s máig ezt játsszák.

Valójában csak ezért tervezem megnézni jövőre az Országos Parancsnok beiktatási ünnepségének végső elemét.


Forrás:bircahang.org
Tovább a cikkre »