Útlezárással tüntettek a kunsági szőlőtermelők

Útlezárással tüntettek a kunsági szőlőtermelők

Félpályás útlezárással tüntettek a Kunsági borvidék szőlőtermesztői.

A Szőlőtermesztők Érdekvédelmi Szövetsége által szervezett demonstráción Bócsa és Soltvadkert között zárták le az utat mintegy két kilométer hosszan.
 
A demonstrálók célja az volt, hogy felhívják a figyelmet arra, hogy a borvidéken elenyésző számban kaptak csak agrár-környezet gazdálkodási támogatást, amely szőlőárra levetítve mintegy 20-25 forintos bevétel kiesést jelent a termelőknek kilogrammonként.
 
A termelők úgy vélik, az olasz import bor és az olasz borhamisítás kérdése sem zárult le megnyugtatóan, és további visszaélésekre van lehetőség.
 
“biztonságot szolgálná az is, ha a termelők és a felvásárlók között a kölcsönös bizalmat erősítő felvásárlási szerződések léteznének, szemben azzal a mostani gyakorlattal, amely a termelők teljes kiszolgáltatottságával jár együtt. Szerződések hiányában csak a szüret előtti utolsó pillanatban jelennek meg az árak, amikor a termelő már csak egyetlen dolgot tehet – elfogadja azt” – fogalmaztak felhívásukban.
 
“Kérdéses továbbá az is, hogy miközben a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának alapszabálya szerint: „A HNT célja Magyarország borvidékein és bortermő helyein és a szőlőtermelő tájain a szőlőművelés érdekeinek az érvényesítése….”, a HNT tíz tagú elnökségében mindenki borász a Hegyközségi törvény meghatározása alapján, pedig a hegyközségi tagok mintegy 98 százaléka, több mint 50 000 személy csakis a szőlőtermeléssel foglalkozik, borászattal viszont nem” – írják.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »