Ütések ide-oda! II.

A jó hír elillant, a rossz nem távozott. Köptek sarat és minden mást. A T. Házban ugyanis nincs jobb hír, mint a másik oldalról szóló rossz hír.

„Hazának füstje is kedvesebb mint idegen országnak tüze.

– Patriae fumus igni alieno luculentior.”

 Lao-Ce  szerint egy bölcs ember előre néző halk szava, hatásosabb mint egy ostobának a lármázása. Volt aki hallgatott a kínai filozófusra, s voltak, akik nem. Voltak akik messzebbre próbáltak tekinteni, mint ameddig képesek voltak ellátni, s voltak akik nem.

Különös pillanatok kísérték a Tisztelt Házban a „mezítlábas kérdések” óráját. Vége lévén a szavazásoknak, üresek lettek a széksorok, a képviselők zöme a büfében, a folyosón, vagy egyéb szükséges dolgukat végezték, mégis fontos szereplésnek számított midőn a teremben maradtak kérdéseket címeztek a  kormány jeleseihez.

Hangzatos üzenetek váltották egymást. A mentelmi jog birtokában szabad volt keserűen igazat mondani, valóságot leleplezni, és szabad volt hazudni, sértegetni, vádaskodni.

Az ellenzék kérdései majd mindig költőiek voltak: már a címűkben hordozták az  elmarasztalást. A szocialista honatyák, honanyák – a visszatérés reményében –  folyamatosan a múlt legszebb pillanataira emlékeztettek, ám a jobbik és az LMP sem mulasztotta el hangoztatni: „’ki nem lázad az Orbán-kormány  ellen, az elkerülhetetlenül a részévé válik!”

Boksz-nyelven szólva: egy ütés ide, egy ütés oda, s vége lett a menetnek  Mégis, fontos szereplésnek számított. Minden párt hálásan megtapsolta a szószóját.

A KDNP nem vett részt e küzdelemben, mondván, ha valamire kíváncsiak, azt a közös frakcióülésen megkérdezik a kormány tagjaitól, s nem kiabál, nem hújjog az ellenzék, így a választ is hallják.

A Fideszben is régi szabály, hogy ha bajuk, panaszuk vagy kívánságuk van, azt zárt ajtók mögött, a frakcióban kell elmondaniuk, így a T. Házban csupán „pozitív kételyüknek” adtak hangot. Senkit sem lepett meg, hogy még a kérdésre válaszoló miniszter vagy államtitkár sem tudta jobban dicsérni náluknál a kormányt. 

Kérdezők

Kérdések-válaszok

Fidesz

24

35

KDNP

1

1

MSZP

21

95

Jobbik

19

114

LMP

5

76

Független

3

6

Nemzetiségi szószólók

2

2

ÖSSZESEN

75

329

Kérdezők

Kérdések-válaszok

Fidesz

24

35

KDNP

1

1

MSZP

21

95

Jobbik

19

114

LMP

5

76

Független

3

6

Nemzetiségi szószólók

2

2

ÖSSZESEN

75

329

Összeállításunk sokat sejtető erénye a felszólalások nyomon követhetősége: címeik félreérthetetlenül jelzik,  miről is szónokoltak, rákattintva a dátumot fémjelző parlamenti napló számaira pedig eredetiben olvashatók  az emlékezésre vagy feledésre méltó  kérdések és válaszok.

FIDESZ

FIDESZ

KÉRDEZÖ

TÉMA

VÁLASZOLÓ

OGY. NAPLÓ

Dr. Völner Pál

Százötven új töltőállomás. Milyen jövő előtt áll a hazai elektromos közlekedés?

Tállai András

nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár

74. szám 

2015.05.19. csütörtök

Mit tehet a kormány az uniós forrásból nem finanszírozott közutak fejlesztéséért?

Tasó László

nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár

70. szám 

 2015.05.04. hétfő

Fontosak az előrelátó, megelőző jellegű árvízvédelmi intézkedések. Folytatódik-e a Komárom-Almásfüzitő árvízvédelmi fővédvonal, táti gátrendszer meghosszabbítása Esztergomig?

Pogácsás Tibor

belügyminisztériumi államtitkár

66. szám 

2015.04.20. hétfő

Ágh Péter

Hogyan válik Vas megye gyorsabban és biztonságosabban elérhetővé?

101. szám

2015.10.05. hétfő

Milyen további közútfejlesztések várhatóak Vas megyében?

Dr. Seszták Miklós

nemzeti fejlesztési miniszter

86. szám 

2015.06.15. hétfő

Bartos Mónika

Hazánk érdeke és a párizsi klímacsúcs.

Szabó Zsolt

126. szám 

2015.12.15. kedd

Hogyan járul hozzá a környezetvédelmi termékdíj módosítása a hulladékgazdálkodásban tapasztalható előrelépésekhez?

Szabó László

külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár

115. szám

2015.11.09. hétfő

Dr. Bene Ildikó

Szolnok városát miként érinti a „Modern városok” programban való részvétel?

L. Simon László

Miniszterelnökség államtitkára

86. szám 

2015.06.15. hétfő

Megújul a hatvani Albert Schweitzer Kórház. Milyen lépéseket tervez a kormány a hazai kórházak további fejlesztése érdekében?

48. szám

2015.02.23. hétfő

Csizi Péter

Milyen intézkedésekkel biztosítja a kormány a pécsi fejlesztések megvalósulását?

L. Simon László

Miniszterelnökség államtitkára

70. szám 

2015.05.04. hétfő

Hazánk egyre vonzóbb befektetési célpont. Hogyan segíti az amerikai hangtechnikai gyártó és tervező vállalat beruházása a gazdaság és a munkaerőpiac fellendülését Pécs városában?

Íjgyártó István

Külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár

54. szám

2015.03.09. hétfő

Gelencsér Attila

Mennyiben segíti elő a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Program a kis és középvállalkozások fejlődését?

Tállai András

nemzetgazdasági minisztériumi

államtitkár

99. szám

2015.09.28. hétfő

Miként segíti a kaposvári rászorulókat az újonnan bevezetett segélyezési rendszer?

Dr. Rétvári Bence

emberi erőforrások minisztériumi államtitkár

59. szám

 2015.03.23. hétfő

Dr. Kovács József

Tovább csökkennek a várólisták?

Dr. Rétvári Bence

emberi erőforrások minisztériumi államtitkár válasza

120. szám

2015.11.23. hétfő

Semmelweis-nap

 94. szám 

2015.07.06. hétfő

Dr. Mengyi Roland

Újabb külgazdasági siker! Hogyan segítheti Miskolc fejlődését a szingapúri beruházás keretében épülő új gyár?

Dr. Mikola István

80. szám

2015.06.01. hétfő

Magyarország harmadik legnagyobb acélműve épülhet meg Miskolcon. Hogyan segíti ez a magyar ipar újbóli fellendülését?

Dr. Szabó László

Tuzson Bence

 Iránymutatásul szolgálhatnak-e a GE Aviaton Hungary újításai a többi nagyvállalat számára?

Hogyan bővülhet Magyarországon a börtönök férőhelyeinek száma?

Kontrát Károly belügyminisztériumi államtitkár

59. szám

 2015.03.23. hétfő

Varga Gábor

Szolgálják-e hazánk energiastratégiai érdekét az új szénhidrogén koncessziók?

Dr. Fónagy János

nemzeti fejlesztési minisztériumi

államtitkár

124. szám 

2015.12.07. hétfő

Mi áll a hazai kiskereskedelem folyamatos bővülésének hátterében?

95. szám

2015.09.03. csütörtök

Bencsik János 

Hogyan erősödnek a vásárlói jogok?

Kara Ákos

105. szám 

2015.10.12. hétfő

Dankó Béla

Mikor kezdődhet meg az M44-es út építése?

45. szám

2015.02.16. hétfő

Cseresnyés Péter

Hogyan segíti Nagykanizsa és térsége fejlődését a ’Modern városok’ program?

Lázár János

Miniszterelnökséget vezető miniszter

91. szám 

2015.06.29. hétfő

Dr. Galambos Dénes

Dagad a második szocialista brókerbotrány! Hová tűnt 84 önkormányzat pénze, s hogyan segít rajtuk az állam?

Horváth István

GMO-k Magyarországon és az Unióban – merre tovább?

Nagy István

földművelésügyi minisztériumi államtitkár

110. szám 

2015.10.26. hétfő

Dr. Hörcsik Richárd

Javul a vasút helyzete: javul-e végre Zemplénben is?

 89. szám

2015.06.22. hétfő

Manninger Jenő

Erősödő ország, modern városok! Mely pontokon segíti Sopron fejlődését a ’Modern városok’ program?

Lázár János

Miniszterelnökséget vezető miniszter

63. szám 

2015.04.07. kedd

Dr. Salacz László

Hogyan segíti elő a vidéken élő lakosság közbiztonságának megteremtését a járőr gépkocsik beszerzése?

Csepreghy Nándor

Miniszterelnökség államtitkára

120. szám

2015.11.23. hétfő

Simon Róbert Balázs

Miként hatnak az autóipar hazai eredményei a gazdaságra, a foglakoztatásra és a vállalati kultúrára?

Dr. Tiba István

Mikorra számolja fel a kormány a balmazújvárosi veszélyeshulladék-tárolót?

Dr. Nagy István

Dr. Tilki Attila

Új árapasztó tározó a Tiszán! Hogyan halad a Vásárhelyi Terv Továbbfejlesztése Program?

Pogácsás Tibor

belügyminisztériumi államtitkár

124. szám 

2015.12.07. hétfő

Dr. Vas Imre

Magyar Gripenek védik tavasztól Szlovénia légterét?

Vargha Tamás

honvédelmi minisztériumi államtitkár

48. szám

2015.02.23. hétfő

Dr. Vinnai Győző

Mennyiben szolgálják a fiatalok sikeres elhelyezkedését a következő tanévben induló duális képzések?

Dr. Rétvári Bence

Emberi erőforrások minisztériumi államtitkár

66. szám 

2015.04.20. hétfő

Witzmann Mihály

Mikorra várható a Siófok – Ságvárt összekötő 65.sz. út melletti kerékpárút átadása?

Ikotity István

Gyermekmunka a közmunkaprogramban?

A béremeléshez hasonlóan már a fizetések is elmaradnak?

Továbbra sem javul az ápolási díjon levők helyzete?

Mi a logika a felsőoktatási szakok újabb megszüntetése mögött?

Magyarország jobban teljesít, miközben a magyar ápolók fizetésében sereghajtók vagyunk?

Csődben a KLIK, nem jutnak pénzükhöz a pedagógusok – mikor lép a kormány?

Mi az állami földárverések eddigi egyenlege?

Bitay Márton 

Hogyan védi meg a kormány az internetsemlegességet?

Támogatja-e az Emberi Erőforrások Minisztériuma Lázár János ötletét az új Csontváry Múzeum létrehozására?

Ha béremelés, akkor miért nem biztosítja ennek forrásait az állam?

Miért nem kártalanít az állam minden HCV beteget, aki szűretlen vérkészítmény miatt betegedett meg?

Hírdetés

Gazdasági-politikai érdekcsoportok nyomulása miatt áldozták fel a Neptun Iskolát?

Meddig öntik a közpénzt az MTVA feneketlen kútjába?

Ki fizeti meg a menzareform árát?

Se fegyelem, se ellenőrzés, vajon következmények lesznek?

Csődbe megy a KLIK?

Miért gyorsítja az elvándorlást az egészségügyben a kormány?

Mi akadályozza a magyar gyerekek hazajutását?

Tállai András

nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár

89. szám

2015.06.22. hétfő

Hogyan esett a vizes vb a korrupciós kockázatok csapdájába?

Dr. Seszták Miklós

nemzeti fejlesztési miniszter

86. szám 

2015.06.15. hétfő

Mire számíthatnak a mentésben dolgozók?

Rétvári Bence

Mikor írja már ki a miniszterelnökség az új vidékfejlesztési program pályázatait?

Lázár János

Miniszterelnökséget vezető miniszter

80.szám

2015.06.01. hétfő

Idén is kihasználják a táboroztató pedagógusokat?

Ki védi meg a lótenyésztőket a hatósági inkompetenciától?

Zsigó Róbert

földművelésügyi minisztériumi államtitkár

80. szám

2015.06.01. hétfő

Mi lesz nyáron a mentőszolgálattal?

A régészeti munkák felgyorsítása esetén mi garantálja a történelmi és kulturális örökség megőrzését?

Tasó László

nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár

74. szám 

2015.05.19. csütörtök.

Figyelembe veszik-e a diákok észrevételeit?

Miért szorul vissza a pedagógusképzés?

A nagyberuházások érdekeit vagy a kulturális örökségvédelmi szempontokat szolgálja a kormány?

L. Simon László

Miniszterelnökség államtitkára

70. szám 

2015.05.04. hétfő

Miért akarják bezárni az iskolákat?

Mikor kapnak valódi béremelést 2008 után ismét a pedagógusok munkáját segítő munkatársak?

Hol tart a kórházátszervezés?

Pontosan milyen felsőoktatási területek esetén tervezik a képzések monopolizálását?

Visszavonják-e az ’Iskola a természetben’ című uniós pályázatot?

Lázár János

 Miniszterelnökséget vezető miniszter 

54. szám

2015.03.09. hétfő

Miért nem biztosítja a kormány a mentés valódi biztonságát? 

Sallai R. Benedek

Ha a Földművelésügyi Minisztérium nem támogatja a földadót, akkor miért nem tett ellene semmilyen lépést?

Fazekas Sándor

földművelésügyi miniszter

124. szám 

2015.12.07. hétfő

Továbbra sem lát teendőt a kormány az Illatos úti szennyezéssel kapcsolatban?

Nagy István

földművelésügyi minisztériumi államtitkár

115. szám

2015.11.09. hétfő

Mit tesz a kormány a balatonfenyvesi kikötőberuházás ügyében?

Az Agrár-környezetgazdálkodási és az Öko Program a lehető legjobban szolgálja-e a környezetvédelmet?

Lázár János

Miniszterelnökséget vezető miniszter

115. szám

2015.11.09. hétfő

Kinek mennyibe kerül az állami tűzifa?

Pogácsás Tibor

belügyminisztériumi államtitkár

110. szám 

2015.10.26. hétfő

Megállítható-e a hulladékos közszolgáltatások összeomlása?

Lesz megoldás a LHH besorolás rendezésére?

L. Simon László

Miniszterelnökség államtitkára

95. szám

2015.09.03. csütörtök

Van-e esélye a természetvédelemnek Győrben?

Kérdések a játszótérbotrány körül?

Pogácsás Tibor

belügyminisztériumi államtitkár válasza

86. szám 

2015.06.15. hétfő

Miért zülleszti méregraktárrá a kormány Magyarország lakott területeit?

Mikor tervezi a kormány a tömegközlekedés kedvezményes áfakörbe sorolását?

Miért nem lép a kormány a hazai vízbázis védelmében?

Pogácsás Tibor

belügyminisztériumi államtitkár

74. szám 

2015.05.19. csütörtök.

Hogy kapják meg a nemzeti parkok az ígért kártalanítást?

V. Németh Zsolt

Mi indokolja a 230 éves Mezőhegyesi Ménesbirtok földjeinek elvételét?

Lát-e esélyt a Földművelésügyi Minisztérium a glifozát magyarországi betiltására?

Meddig mérgezi még az Illatos úti vegyszerlerakat Budapestet?

Miért az adófizetőkkel fizettetik meg a játszótérbotrány árát?

Pogácsás Tibor

belügyminisztériumi államtitkár

66. szám

2015.04.20. hétfő

Miért kell éveket várni a földpályázati rendszer tényleges átalakítására?

Dr. Bitay Márton Örs

földművelésügyi minisztériumi államtitkár válasza

59. szám

2015.03.23. hétfő

A szürke ötven árnyalata, avagy milyen ütemben szándékozik a kormány rendbe tenni a vidéki közúthálózatot?

Hogy akarja életben tartani a kormány a Start-mintaprogramokat?

Pogácsás Tibor

belügyminisztériumi államtitkár

54. szám

2015.03.09. hétfő

Dr. Szél Bernadett

Azzal miért nem dicsekszik a kormány, hogy a munkaalapú társadalomban egyre több dolgozó él szegénységben?

Közmunkásokkal szorítják le még jobban a szociális dolgozók bérét?

Miért akarnak szétverni egy jól működő rendszert?

Veresné Novák Katalin 

Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára

110. szám 

2015.10.26. hétfő

Mennyibe kerül nekünk az elhibázott külpolitika?

Magyar Levente

külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár válasza

94. szám 

2015.07.06. hétfő

Ki fizeti a rezsiháború veszteségeit?

Mennyibe fog kerülni a paksi hulladékok kezelése?

Dr. Aradszki András

Hová tűnt Nagy Sándor?

Lázár János

Miniszterelnökséget vezető miniszter 

66. szám 

2015.04.20. hétfő

Mikor ismerhetjük meg Lázár János hotelszámláját?

Lázár János

Miniszterelnökséget vezető miniszter 

66. szám 

2015.04.20. hétfő

Továbbra is marad a törvényesített kizsákmányolás a munka törvénykönyvében?

Dr. Czomba Sándor

Még a legyengített munkavállalói jogokat sem képes betartani a kormány?

Ki a felelős?

Miért nem képviselik a magyar nők érdekeit Brüsszelben?

Mikor és hogyan akarja teljesíteni a kormány a nemek társadalmi egyenlőségével kapcsolatos kötelezettségeit?

Kambodzsai állapotok a hazai garázsvarrodákban?

Miért csak látszatsegítséget nyújt a kormány a Buda-Cash-botrány miatt bajba jutott önkormányzatoknak?

Miért akarja még mindig letagadni a kormány a szegénységet, és miért hiszi azt, hogy ha valamit nem neveznek nevén, az nem is létezik?

Ölbe tett kézzel várja a kormány, hogy márciustól családok százait lakoltassák ki?

Schmuck Erzsébet

Ki kapja meg a soproni kaszinót?

Mikor kezdődnek meg végre az egyeztetések a korkedvezmény új rendszeréről?

Mi az NGM felelőssége a Széchenyi Bank csődjében?

Meddig mérgezik még a környezetet Almásfüzitőn?

Dr. Schiffer András

Elfogult vagy alkalmatlan a nyomozó hatóság?

Dr. Belovics Ervin

legfőbb ügyész helyettese

FÜGGETLEN

FÜGGETLEN

KÉRDEZÖ

TÉMA

VÁLASZOLÓ

OGY. NAPLÓ

Szabó Szabolcs

Mi indokolja az állami média újabb 47,2 milliárdos támogatását?

Tállai András

nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár

99. szám

2015.09.28. hétfő

Habonynak jár a közjogi tisztségviselői igazolvány?

Dr. Rétvári Bence

emberi erőforrások minisztériumi államtitkár

45. szám

2015.02.16. hétfő

Szelényi Zsuzsanna

Miért fontosabb a fagylaltozók, a fodrászok, a kozmetikusok, a taxisok, a zöldségesek ellenőrzése, mint a kaszinótulajdonosok ellenőrzése, akiket amúgy is megkülönböztetett módon hoz helyzetbe és juttat tízmilliárdos haszonhoz a kormány?

Tállai András

nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár

70. szám 

2015.05.04. hétfő

Varju László

Az ügyészség a törvényesség őre, vagy a kormányzat védőügyvédje?

Lajtár István

legfőbb ügyész helyettese

124. szám 

2015.12.07. hétfő

Kinek telefonált Tarsoly Csaba a Quaestor-csőd előtti héten?

Dr. Polt Péter

legfőbb ügyész

Nemzetiségi szószóló

Nemzetiségi szószóló

KÉRDEZÖ

TÉMA

VÁLASZOLÓ

OGY. NAPLÓ

Alexov Lyubomir

Van-e jövője a nemzetiségi színjátszásnak Magyarországon?

Dr. Rétvári Bence

emberi erőforrások minisztériumi államtitkár

54. szám

2015.03.09. hétfő

Ritter Imre

Magyarország sohasem volt multikulturális társadalom?

Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »