Út, busz, TF – milliárdokat dobott a levegőbe Lázár

Út, busz, TF – milliárdokat dobott a levegőbe Lázár

A Déli pályaudvar környezete kérdésében egyre tisztábban látunk, a kormány képviselője összeült Mocsai Lajos TF-rektorral. Az európai hadsereg javaslata egyelőre homályos. 2022-ig temérdek pénz jut autópályákra, vasúti fejlesztésre és távolsági buszokra.

A 62. Kormányinfo percről percre

Jól elhúzódott Lázár János 62. Kormányinfója, köszönhetően az események besűrűsödésének. Amellett, hogy a kormány ülésezett a minap, az Orbán Viktor és Varga Mihály körül tömörülő gazdasági kabinet is fontos irányvonalakat határozott meg 2022-ig, illetve a kormányfő pénteken a brexit utáni teendőket áttekintő EU-csúcson vesz részt, és erről is számot kellett adni.

Orbán a határon

Ezzel is kezdett a kancelláriaminiszter: a miniszterelnök terepszemlét tartott a török-bolgár határon, ezt követően pedig leszögezte a V4-ek közös álláspontját, miszerint Bulgáriát kell támogatni most, hisz itt dől el Európa jövője. Aláhúzta azt is, hogy Lengyelország, Csehország, Szlovákia és hazánk a nemzetek Európája alapelv mellé állt, a részletek egyeztetése pedig még folyamatosan zajlik Pozsony előtt. Megismételte azt a korábbi kezdeményezést, miszerint európai hadsereget javasol az EU-nak Magyarország, ennek részleteiről viszont csak személyes véleményét tudta elmondani Lázár: egységes egyenruha és gyakorlatozás, nem pedig nemzeti csapatok összeadása lenne az elképzelés. A NATO-tagságot ugyanakkor nem érintené a dolog, azzal párhuzamos volna, és éppen Nagy-Britannia EU-ból való kiválása kényszeríti ki a közös hadsereget, hisz Európa a brexittel jelentősen gyengül.

Lehet menni határőrnek

A hármas – műszaki, polgári erős, jogi – határzár első születésnapján Lázár bejelentette, a kormány megkezdte 3000 határőr toborzását, ami segít fenntartani a balkáni embercsempész-útvonal zárját.

  Fotó: Béres Attila / Magyar Nemzet   

Lázár az október 2-ai népszavazással kapcsolatban megemlítette, tiszteli mindenki véleményét, aki elmegy szavazni – akár igennel, akár nemmel –, aki viszont távolmaradás mellett érvel, azt nem tudja hová tenni. Mint kifejtette, a népszavazás 3200 helyi ügy is, hisz minden település arról is dönt, hogy ott akar-e látni muszlim bevándorlókat vagy sem. Egyébként pedig 2000 település már eleve képviselő-testületi döntést hozott arról, hogy ne menjen oda senki.

Milliárdok, milliárdok

A kormánydöntések részleteit ismertetve Lázár bejelentette, 5 év alatt 2500 milliárd forintos keretösszeggel útfejlesztési program indul, ennek súlyponti elemei, hogy minden autópálya a határig ér majd, a megyei jogú városok pedig be lesznek kötve a sztrádahálóba. 57 milliárdért teljesen elkészül a Budapestet Váccal összekötő M2-es, ezt külön kiemelte. Ha már így belejött, elbüszkélkedett a Volán 180 új buszával is, amire 24 milliárdot fordít a kormány, Lázár ezzel kapcsolatban reméli, hogy a magyar gyártók is aktivizálják magukat.

Vasútfejlesztési program is lesz 1100 milliárdért, ennek keretei között tovább folytatódik a már megkezdődött felújítási munka – például ráncfelvarráson esik át a Nyugati és a Keleti pályaudvar is –, és létrehoznak egy Balaton-körvasutat is.

A világ legjobb TF-e lesz?

A Déli pályaudvarról új infókat tudhattunk meg Lázártól, ugyanis a használaton kívüli telekrészt sportpálya-létesítésre (20 milliárdért) megkapja a szomszédos Testnevelési Egyetem, amelyet – nem mellesleg – a Mocsai Lajos rektorral történt egyeztetést követően 40 milliárdból, fiatal építészek bevonásával teljesen újjávarázsolnak, hogy a világ legjobb ilyen intézménye legyen. Ha már a sportnál tartottunk, azt is bejelentette, októberben kormánygarancia születik a 2024-es budapesti olimpia megrendezésére.

Nagyon tud a magyar gazdaság, alig van már, aki nem dolgozik

A gazdasági kabinet megállapította, hogy a magyar gazdaság folyamatosan gyorsabban növekszik, mint az EU-átlag (2,5-3 százalék), 2010 óta 660 ezerrel nőtt a munkavállalók száma (5 százalék alatti a munkanélküliség), folyamatosan bővül a kiskereskedelem és a turizmus, és soha annyi adó még nem folyt be időarányosan, mint 2016-ban.

A Lázár-szózat után jöhettek a kérdések, amelyekből a következőket tudtuk meg:

A kormány számításai szerint 2 millió bevándorló várja a számára kedvező döntést kvótaügyben, és ha az EU elhatározza magát, 130 ezer embert küldhetnek hozzánk – ezt akadályozhatja meg Lázár szerint a népszavazás. Ha elbukik a referendum, a kormánynak kell kitalálnia, hazánkon belül hova költözteti a bevándorlókat. A „nem” győzelme esetén az igazságügyi miniszter dokumentumot fog összeállítani hazánk álláspontjáról.Ahhoz, hogy Ausztriával helyreálljon a viszony, Faymann exkancellár hazánkat gyalázó kijelentéseit kukába kell dobni.A paksi bővítés a jogi akadályok elhárításának fázisában van.Egyelőre nem lesz bukaresti mintára repülőtérig érő metró, de emiatt Lázár nagyon szégyelli magát, Orbán Viktor pedig csattogtatja az ostorát ez ügyben.Várható jövőre járulékcsökkentés, de még nem tudni, hogy munkaadói vagy -vállalói.Nem kezdeményezi a Fidesz Juncker Eb-elnök lemondását.A Seuso-kincsek ügyében akár fel is oldható a titkosítás, amennyiben minden darab Magyarországon lesz. A titkosítást a folyamatban lévő visszaszerzés módja indokolja.Nem érdekli sem Matolcsy György barátnőjének, sem Andy Vajna feleségének munkavállalása, említettek nem tartoznak a baráti köréhez.Hamarosan idelátogat az ukrán kormányfő, akivel autópálya-ügyi tárgyalások lesznek.A keresztényüldözés-ellenes helyettes államtitkárságon 10 fő dolgozik majd.160 milliárd forintból egységesítik az egyes emberekre vonatkozó állami adatbázisokat.A kormány nem engedi el Farkas Flórián kezét, Lázár ugyanakkor szólt a romapolitikusnak, hogy a Magyar Nemzet már nagyon keresi. Farkas hamarosan rendelkezésre áll.A kórházi kancellárok ügyében körültekintéssel kell eljárni, ne kövessék el azt a hibát, mint a Kliknél.Kubatov Gábor azon kijelentése, hogy azt várja, mikor tudja férjhez adni lányait egy-egy olyan fiatalemberhez, aki eltartja őket, nem a kormány véleménye.A letelepedési kötvényt vásárló orosz állampolgárral kapcsolatban annak ellenére nincs nemzetbiztonsági aggály, hogy erkölcsi bizonyítványát egy kis karibi országban állíttatta ki.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »