Űrrégészet? Na, ne már!

Űrrégészet? Na, ne már!

Érdekes és kifejezetten izgalmas cikket írt az amerikai Vice közéleti hírportál egy új kutatási irányvonalról, az űrszemét tudományos alapú vizsgálatáról. A téma már csak azért is aktuális, mert jövőre lesz hatvan éve, hogy az első tárgyat, a Szputnyik-1-et fellőtte a kozmoszba a Szovjetunió. Azóta annyi űrszemét keletkezett, hogy a probléma súlyát jelzi: az Oscar-díjas űrmoziban, a Gravitációban is ez a történet elindítója. Kétségtelen tehát, hogy a kérdéskör részletes vizsgálata, elemzése egyre nagyobb jelentőséggel bír. Ebben pedig úttörő az ausztrál kutatónő, Alice Gorman.

A kifejezetten női témákkal foglalkozó Vice-aloldal, a Broadly portré-cikkének címe – Az űrrégész az emberek által a kozmoszban hagyott szemetet tanulmányozza – azonban nagyjából minden önérzetes régésznél kiveri a biztosítékot. Űrrégészet, kérem, az meg micsoda? Merthogy az űr meg a régészet szó egyelőre sehogy sem passzolnak. Értjük, persze, hangzatos, kattintásvadász – de hajmeresztő, ahogy a hírportálnak sikerült ezt a két fogalmat összemosnia.

A legfeljebb hatvanéves tárgyak kutatása régészetnek számítana? Még akkor sem – ahogy az az anyagból is kiderül –, ha ezt régészeti módszerek alapján próbálja meg vizsgálni az asztrofizika mellett archeológiából is diplomát szerző Gorman. Régészetnek nevezni bármiféle kutatást a világűrben ugyanis arculcsapása a szakmának. Még akkor is, ha jópofizni akarunk.

A hivatalos definíció szerint a régészet valahol a kora-újkor közepe tájékán véget ér, az ELTÉ-n például 1686, azaz Buda visszafoglalása a záródátum a felvételin. A szakosodásnál is jól látszik, van őskori, antik (görög-római), római provinciális, népvándorlás kori és középkori szakirány.

Ez persze amerikai szemszögből értelmezhetetlen, hiszen az Újvilágot a középkor legvégén fedezték fel. S nem hiába hangzik el szinte minden amerikai filmben az „ez a ház már száz éves” szöveg, régészetileg értelmezhető múlt ugyanis arrafelé alig létezik. Se ókor, se középkor, igaz, a mexikói határhoz közeli Pueblo-kultúra települései akár kilencszáz évesek is lehetnek, ám a városi építészet nem volt gyakori. Nagyjából minden magyar város történeti belvárosa legalább „öregebb” a legrégebbi amerikai városmagoknál. (A Wikipedia szerint a legkorábbi telepesépület, egy fakunyó maradványa a New Jersey-i Gibbstownban, 1638-43 között épülhetett.) Nem mintha ez persze önmagában erény lenne.

Jól jellemzi az amerikaiak viszonyát a régészettel egy személyes történet. Egy házibuliban, miután egy amerikai lány megtudta, hogy régészetből is diplomáztam, lelkesen magyarázta, hogy tavaly egy nagyon, de nagyon-nagyon régi fatemplom maradványainak ásatásán dolgozott Massachusettsben. Mikor megkérdeztem, milyen régire gondol, kihúzva magát méltóságteljesen közölte, XVII. század végi. Ő azonban nem igazán tudta értelmezni, hogy én akkor épp egy II. század első harmadára keltezett Hadrianus-kori római rétegben kutattam.

S ekkor még nem is beszéltünk arról, hogy a régészet mellett az egyiptológia vagy épp az asszírológia az ókortudományon belül külön szakirány. Persze nehéz áttörést elérni ott, ahol Indiana Jones többet mond, mint mondjuk Colin Renfrew vagy épp Alföldy Géza.

Az űrrégészet így minden bizonnyal kiirthatatlan lesz, amihez csak gratulálni lehet. A magam részéről – a legnagyobb tisztelettel Gorman úttörő munkája iránt – azonban maradok az űrszemét kutatás kifejezésnél.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 11. 26.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »