Úrnapja a Szent István-bazilikában

Úrnapja a Szent István-bazilikában

Május 29-én Erdő Péter bíboros úrnapi szentmisét mutatott be és körmenetet vezetett a budapesti Szent István-bazilikában. Homíliáját teljes terjedelmében közöljük.

Krisztusban Kedves Testvérek!

1. Úrnapja ünnepének szentmiséjét mondjuk. A mai nappal megkezdhetjük az intenzív lelki felkészülést az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra, amelyet a Szentatya döntése szerint 2020-ban Budapesten rendezünk meg. Ezekben a napokban az Eucharisztikus Kongresszusok Pápai Bizottságának vezetőivel végigtanácskoztuk az előkészítési időszak teendőit, ütemezését, bejártuk a rendezvények lehetséges helyszíneit. De beszéltünk a központi teológiai téma előkészítéséről, az imádkozó és együtt ünneplő hívő közösségek felkészüléséről is. Szóltunk az egyházművészet és egyházzenei élet megújulásának lehetőségéről is. Kérem, hogy kísérjük mindnyájan imádsággal és segítőkész szeretettel a készülő Eucharisztikus Kongresszus nagy eseményét! 

2. Az evangéliumban azt olvastuk, hogy Jézus tanítványai, meg az érdeklődők, akik hallani akarják a tanítását, utána mennek még a sivatagba is, ahol egyedül akarna lenni Istennel. Utána mennek a bajaikkal, az éhségükkel. Mert elsősorban szavára és tanítására éheznek. Utána mennek a betegségükkel, hogy gyógyulást keressenek. Jézus pedig tanítja őket, és megváltoztatja a programját. A magány helyett megint a sok ember felé fordul. De közeledik az éjszaka, messze van minden segítség, messze vannak azok a boltok, ahol enni lehet kapni, messze van a szállás, messze van minden, ami emberi biztonságot adhatna.

Egyedül vannak és magányosak azok, akik Jézust akarják követni, akik nála keresnek tanítást, gyógyulást. És ezt a magányosságot szólítja meg Jézus, erre válasz a kenyérszaporítás csodája is. Mert Isten nem hagyja el azokat, akik hozzá fordulnak. Emberileg magányos, a mindennapi biztonságtól elszakadó azoknak az élete, akik komolyan az Isten szavára akarnak figyelni. De ez a magány, ez a látszólagos nélkülözés Istentől olyan választ kap, ami minden emberi biztonságot és biztosítékot messze meghalad.

Jézus enni ad nekik. És ez az étkezés, amit ott a sivatagban rendez, nem egyszerűen kenyérrel, ennivalóval látja el őket. Mert mit is jelent az ilyen fajta lakoma a Szentírás embere számára? Már az Ószövetségben is fel-felbukkan az Úr, aki lakomát rendez népének. A kései zsidóság különösen is így várta az Isten országát, így várta az üdvösséget. Izaiás apokalipszisében egy olyan lakomáról van szó, amelyet az Úr rendez minden népnek. És ott válogatott ételek lesznek és olyan bor, amely nagyszerűbb minden földi bornál.

De hát nem erre utal számtalanszor maga Jézus is? Vajon a Kánai menyegzőnek a bora, amely a vőlegény legreprezentatívabb borát is árnyékba borítja, nem ennek a lakomának egy finom előjelzése? Vagy az a kijelentés, amikor Jézus azt mondja, hogy „nem iszom a szőlő terméséből, amíg majd azt az újat nem iszom Atyám országában” – nem erre utal? Jézus sokszor utal erre a lakomára. És ezt a lakomát kezdi el itt a sivatagban, azokkal, akik vállalták az ellátási nehézségeket is, csakhogy Őt kövessék.

A mai evangéliumban hallott lakoma előképe magának az Eucharisztiának is. Jézus áldást mond, megtöri a kenyeret, olyasmit tesz, amit majd később az utolsó vacsorán, vagy az emmauszi tanítványokkal együtt étkezve fog cselekedni. Isten terít asztalt az embereknek, akik követik őt. És a puszta magányában, a beköszöntő éjszakában a legtöbbet adja, amit ember kaphat, Isten társaságát, a vele való közösség kezdődik meg az ember számára.

3. De ennek a lakomának vannak munkatársai is. A tanítványoknak mondja Jézus, hogy „ti adjatok nekik enni”. Azoknak a tanítványoknak, akik éppen azt kérdezik, hogyan lehetne az emberi biztonságnak az eszközeit megtalálni, hol lehetne mégis csak kenyeret vásárolni ennyi embernek? Ezeknek a tanítványoknak azt mondja, hogy ne az emberi biztonságot és ellátást keressétek, hanem „ti adjatok nekik enni!” Miből? Abból a kevésből, abból a szinte semmiből, amijük van, csupán azért, mert Jézus mondja. És a tanítványok nemcsak hogy eleget tudnak adni mindenkinek a kevés ételből, hanem tizenkét kosárnyi még a maradék is. Tizenkettő. Azaz jut az új választott nép minden törzsének. Azaz végtelen. Azaz mindenkinek elegendő. Ami eleinte látszólag szinte semmi volt.

4. A kenyérszaporítás csodájából három konkrét tanulságot kell levonnunk. Az első mindjárt, hogy ennek a lakomának a házigazdája maga az Isten. Nem is egyszerűen Jézus, mint köztünk járó ember, hanem Jézus, mint a Fiú, Jézus, aki a szemét az égre emeli, aki az Atyához fohászkodik. Az Isten által nekünk készített üdvösség kezdődik meg ezzel a lakomával. És ez a lakoma, itt az Eukarisztiában közöttünk a földön már él, már működik.

A második nagy tanulság azokra vonatkozik, akik munkatársai ebben Jézusnak. Az apostolokról van szó és utódaikról. Azokról, akiknek majd azt mondja, hogy: „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!” Mert a papnak a munkája nemcsak az eucharisztikus szavak kimondása, mikor Jézus nevében beszél, hanem minden papi tevékenysége Jézust jeleníti meg. Csak azt adja, amit Istentől kapott. Ha mást akar adni, ha az emberi biztonságot akarja adni, ha a saját, nagyszerűnek érzett képességeit akarja adni, akkor keveset ad, akkor nem lesz elegendő mindenkinek. De ha arra figyel, hogy Jézus rajta keresztül mit akar ajándékozni, akkor a saját látszólagos szegénységén és semmiségén túl, maga az Isten fogja mindennel ellátni azokat, akik hozzá fordulnak. A pap tehát közvetítő és szolgálattevő. Rajta keresztül Isten ereje működik, amelynek nagyszerű hatásai előtt magunk is csodálattal állunk meg.

De hirdeti nekünk a mai evangélium az Egyházra vonatkozó üzenetet is. A II. Vatikáni Zsinat szerint az Eucharisztia építi az Egyházat, és az Egyház hozza létre az Eucharisztiát (vö. Szent II. János Pál pápa, Ecclesia de Eucharistia, nr. 26). Mert azok, akik abból a kenyérből esznek, amit Jézus ad nekik, akiket Jézus tanítása gyűjtött egybe, azok egyetlen közösséget alkotnak. Nem lehetséges az, hogy szociális igazságtalanság legyen azok között, akik egy kenyérből esznek az Úr asztalánál. Ezt megértette már a jeruzsálemi közösség is, amikor adományaikat az apostolok lábaihoz tették. Ha a mi segítő szeretetünk révén megsokszorozódik az az ajándék, amit Istentől kapunk a szentmisében, ez is a kenyérszaporítás csodálatos folytatása.

5. Kérjük a mai ünnepen azt, akitől az Oltáriszentség ajándékát kapjuk, hogy minden szentmisében megszabaduljunk bűneinktől, korlátainktól és önzésünktől, és új erőt kapjunk Krisztus megváltó áldozatából! A szentáldozás életünk táplálója legyen, és a szentmisén kívül is imádással vegyük körül a köztünk lévő Oltáriszentséget! Adja Isten, hogy az Eucharisztia minden tevékenységünk csúcspontja, minden jó igyekezetünk, erőnk és örömünk forrása legyen, és mindig élő tagjai lehessünk Krisztus szeretetközösségének! Ámen.

* * * 

Az ünnepi szentmise után körmenettel folytatódott a liturgia. Az Oltáriszentséget Erdő Péter bíboros vitte díszes baldachin alatt. Négy – ünnepi virágdíszbe öltözött – oltárnál álltak meg útközben, ahol egy-egy evangéliumi részletet olvasott fel a diakónus, majd a főpásztor áldást adott. A szentmise a Te Deum eléneklésével és szentségi áldással ért véget.

Fotó: Fixl Renáta

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »