Uniós százmilliók és a fapisztrángok

Uniós százmilliók és a fapisztrángok

A messziről jött ember akár azt is hihetné, hogy most jó igazán a miskolci DVTK futballklub rajongójának lenni: a minap újabb hárommilliárd forintot kaptak például stadionrekonstrukcióra, így most már összesen tízmilliárd forintból épülhet a csapat otthona. Aztán nem kell messzire menniük a piros-fehér drukkereknek, csak a közeli Lillafüredig, ha kikapcsolódnának, elvégre egy több százmilliós focis kalandpark várja itt őket. De nem mindenkit lelkesítenek ezek a beruházások.

Csak egy libegő motorja berreg halkan, egyébként teljes a csend Lillafüreden. A Miskolc városához tartozó üdülőtelep látképe igazán változatos: ha nem is éppen harmonikusan, de megférnek egymás mellett a rendezett villák és a düledező viskók. Pont úgy, ahogyan a Leisztinger Tamás birtokában lévő Palotaszálló és a mohás tetejű buszmegállók meg az egyébként lángost, fagylaltot és sört kínáló, lelakatolt fabódék. Mindehhez jön a poszterre kívánkozó, gyönyörű táj és a harapni való, tiszta levegő.

Fotó: Béres Attila / Magyar Nemzet

Ebben az eklektikus környezetben nem is bántja annyira a szemet, hogy a libegő melletti épületnek egy új Széchenyi-terves tábla van támasztva. Nem tudni, hogy a szél döntötte ki, vagy egyszerűen csak nem tették a helyére, de hát közömbös: a projekt támogatására adott összeg, 479 millió forint, leolvasható róla így is. A libegő még csak az utasok nélküli próbaköreit futja, úgyhogy más látnivaló után kell néznünk, szerencsére nem kell messzire mennünk. Az egykori légvédelmi laktanyához hajtunk. Két sötétzöld ágyú pihen az udvarán, körülöttük kötélpálya terpeszkedik, de az igazi látványorgia az út másik oldalán található.

Labdás pisztrángok és rugós fahalak

Egyes források szerint a laktanya sportpályája állt itt, más visszaemlékezők pedig azt mondják, mocsár volt itt azelőtt, hogy felépült 345 milliós uniós forrásból az ugyancsak Leisztinger Tamás birtokában lévő diósgyőri labdarúgóklub, a DVTK tematikus kalandparkja. Elsőre furcsának tűnhet, de egy idő után megszokja a szem a fából faragott furcsa kompozíciókat. Például a labdára tekeredett pisztrángot vagy a DVTK színkombinációjára befestett rugós fahalakat, amelyeken még lovagolni is lehet. De mivel Diósgyőrről beszélünk, elmaradhatatlan az összeállításból a vár is, természetesen az is fából.

Hétköznap van, így értelemszerűen egyetlen gyerek sem nyűvi a játékokat, úgyhogy a jegyárust szerettük volna megkérdezni a tapasztalatairól. Ő azonban Hortolányi Elemérné vezérigazgató telefonszámát adja meg nekünk. Hortolányiné közli, hogy kollégája nem kompetens, ezért nem szeretné, ha nyilatkozna. Viszont felhívja a figyelmünket, hogy hamarosan átadják a libegőparkot is, amelyet szintén ők üzemeltetnek a jövőben. Beszélgetésünk a vezérigazgatóval azzal zárul, hogy közli, „most nem lehet gyönyörű képeket készíteni a szürke időjárás miatt”. De felajánlja, hogy majd ő küld nekünk fotókat, természetesen gyönyörűeket.

Ha jön a jó idő, akkor bejáratódik majd

Addig is elbeszélgetünk a szomszédokkal, akik a légvédelmi laktanya tisztjeinek fenntartott lakásokban laknak. Egy kisgyermekes anyuka annyit tud elmondani a kalandparkról, hogy nagyon szép, de nem volt még kint, babája néhány hónapos csak. Egy idős úr, akinek az összes ablaka a vörös-fehér fapisztrángokra, illetve a kötélpályára néz, úgy fogalmaz: nem tudja, van-e értelme ennek az egésznek, talán el van túlozva kicsit ez a beruházás. Végül így summáz: ez nyilván terjeszkedés, majd optimistán hozzáteszi, hogy talán ha jön a jó idő, akkor bejáratódik majd.

A két bottal közlekedő, 80 éves Egri Kiss Tibor maga lehetne a jó idő és az optimizmus nagykövete.

Fotó: Béres Attila / Magyar Nemzet

Az alacsony öregúr úgy néz a kalandpark kötélpályájára, mint rossz gyerek a búcsú leggyorsabb dodzsemére, és ezt mondja: remélem, felengednek rá, szeretnék végigmenni rajta. Nem viccel: elmeséli, hogy Brassóban már volt egy hasonló kalandparkban, csak az abban különbözött a lillafüreditől, hogy ott megállás nélkül hangoskodtak a gyerekek.

Kocsmatéma

Miskolcon, a DVTK címerével ellátott Kata presszóban sem hangosodunk, sőt. Beszélgetőpartnerünk nem árulja el a nevét, de azt igen, hogy nem éppen szívügye a labdarúgás, így aztán a csapat stadionépítésére megítélt hárommilliárdos pluszköltséghez sem szívesen szól hozzá. Jó pár kortyot megiszik a söréből, mire belekezd pesszimista monológjába. „Perecesen lakom. Szétráz a busz, olyan rosszak az utak, meg lehetne csinálni inkább azokat. Vagy itt van az a busz, amely most ment el a hátunk mögött. Legalább húszévesek, le lehetne őket cserélni ebből a hárommilliárdból. De persze minek, ha megint sztrájkolni fognak a sofőrök…” Azt ajánlja, hogy menjünk át a szomszédba, az az igazi törzsszurkolók kocsmája, ott órákig mesélnek majd nekünk a hőskorszakról.

Valóban, a falon mezek, az ablakon futballisták sziluettjei. A padon két morózus férfi ül, kapásból drukkernek képzeljük őket, már a nyakukba is vizionáljuk a DVTK-sálat, és azt is látjuk magunk előtt, hogy gyermekeiket hétvégente a lillafüredi fapisztrángokhoz viszik. Nem is tévedhetnénk nagyobbat. A kopasz férfi „rühelli a focit, úgy, ahogy van”. Asztaltársa pedig két okból nem nyilatkozik nekünk: egyrészt ivott már, másrészt érintett. Neki is elbontják a házát a stadion rekonstrukciója miatt. Egyébként félig szurkolója lenne a csapatnak – másik kedvence a Ferencváros. „De nem fogok a Diósgyőrnek szurkolni, ha…” – kezdi a búcsúmondatát, amelyet így egészítünk ki: „…ha lebontják a házát?” – „Nem, ha ilyen sz…ok lesznek, mint most.”

A stadion tövében, a tizenegyedik utcában egy kupac téglán ül három cigány fiatalember. A kupac ház volt valaha, de nem ők laktak benne, ők a közeli Lyukóvölgyben élnek, odaviszik majd a megtisztított téglákat is. Persze a segélyt hiányolják – nem költenének hárommilliárdot stadionépítésre. De mindegy, mit mondunk – közli egyikük –, ha Orbán Viktor stadiont akar ide, akkor úgyis az lesz.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 03. 17.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »