Uniós díj: siketek hallását adná vissza a budapesti fiatal

Udvardi Péter, a budapesti Szent István Gimnázium tavaly érettségizett diákja hallásjavító mikrochipjével különdíjat nyert Brüsszelben az EU Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyén.

Évről évre jól teljesítenek, ezért szinte már meg sem lepődünk, hogy újabb fiatal magyar ért el remek eredményt egy nemzetközi innovációs versenyen.

A dicsőség ezúttal Udvardi Péteré, aki tavaly érettségizett a budapesti Szent István Gimnáziumban, és különdíjjal tért haza Brüsszelből, az EU Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyéről.

Fejlesztése egy mikrochip, ami a belső fülben lévő hallószőröket helyettesítheti egy nap, egyes siket emberek hallását adva ezzel vissza.

A hallószőrök a bejövő hanghullámokat idegi impulzusokká alakítják, és ha eltörnek – például túl erős hang hatására – nem regenerálódnak.

A fiatal kutató 16 évesen kezdett érdeklődni a téma iránt, eleinte cikkeket olvasott, majd kísérletezni kezdett.

A fejlesztés több tudományágat érint, de Udvardi Péter szerint alapvetően fizikai projekt, amiről szerényen csak annyit mondott az M1-en, hogy összetettsége „túlmutat a gimnáziumi tanulmányokon”.

A brüsszeli megmérettetésre, amit európai döntőnek is hívnak 38 ország küldhette el saját válogatóversenye három legjobbját – mondta el Ivánka Gábor, az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny zsűritagja.

Udvardi Péter, az EU Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyének különdíjasa (Forrás: M1)Udvardi Péter, az EU Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyének különdíjasa (Forrás: M1)

Udvardi Péter, az EU Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyének különdíjasa (Forrás: M1)Udvardi Péter, az EU Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyének különdíjasa (Forrás: M1)

A magyar országos verseny már 25 éve működik, az uniós döntő éremtáblázatán rendre a harmadik-negyedik helyen végeznek a magyarok.

„Számolnak a velünk, erőt képviselünk” – fogalmazott Ivánka Gábor.

Udvardi Péter sem ül a babérokon. Mint mondta, tudományos publikációval készül, és ipari partnert keres találmánya továbbfejlesztéséhez.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »