Ukrán oktatási törvény – Szijjártó: teljesen másképp ítéljük meg a helyzetet

Ukrán oktatási törvény – Szijjártó: teljesen másképp ítéljük meg a helyzetet

BUDAPEST. Teljesen másként ítéli meg Magyarország és Ukrajna az ukrán oktatási törvény kérdését – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten, miután ukrán kollégájával tárgyalt.

A magyar tárcavezetõ a megbeszélést követõ sajtótájékoztatón kiemelte: ennél is nagyobb baj, hogy a határon túl, Kárpátalján élõ magyarok is másként látják a helyzetet, mint az ukrán kormány.

Magyarországnak nem a harc a célja, hanem a megállapodás, hogy a kárpátaljai magyarok ugyanazokat a jogokat élvezhessék, mint a törvény elfogadása elõtt – jelentette ki. Hozzátette: azonban amíg a helyi magyar közösség nem mondja azt, hogy elégedett a helyzettel, Magyarország nem tudja feloldani azt a döntését, hogy a nemzetközi szervezetekben nem támogatja az ukrán javaslatokat, az Ukrajnának fontos kérdéseket.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: akkor lehetne eredményes a konzultáció, ha a törvény vonatkozó részét felfüggesztenék.

Kifejtette: a törvényt Magyarország "hátba szúrásként" élte meg, mert sok kérdésben támogatta Ukrajnát, sokszor rizikós döntéseket vállalt, hogy segítsen a szomszédos államnak. Példaként említette a gázszállítást Ukrajnának, több tucat sebesült ukrán katona magyarországi kezelését, gyermekek üdültetését, a kötöttsegély-hitelprogramot, intézmények támogatását, és arra is emlékeztetett, hogy Magyarország követelte "az egyik leghangosabban", hogy Ukrajnát ne várakoztassa az EU a vízummentesség megadásában.

Szijjártó Péter kiemelte: 71 iskola mûködése került veszélybe Kárpátalján. Az ukrán oktatási törvény szembemegy a társulási megállapodással is, bár ezt az ukrán kormány nem így látja – közölte. Hozzáfûzte: hétfõn kezdeményezik az EU-Ukrajna társulási megállapodás felülvizsgálatát.

Ukrán külügyminiszter: nem az emberek ellen irányul a törvény

Nem az emberek ellen irányul az új ukrán oktatási törvény, hanem azt szolgálja, hogy minden állampolgár érvényesülni tudjon Ukrajnában – mondta Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter.

Az ukrán diplomácia vezetõje a Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel folytatott tanácskozása utáni közös sajtótájékoztatón hangsúlyozta: ha egy ukrajnai állampolgár nem beszél jól ukránul, sok lehetõségtõl esik el.

Egyetlen iskola sem fog bezárni, egyetlen tanár sem veszíti el a munkáját az új törvény miatt – közölte.

Pavlo Klimkin azt mondta, minden állampolgárnak a saját anyanyelvén kívül tudnia kell ukránul is. Ukrajna nyitott a párbeszédre kétoldalú és nemzetközi keretekben is – tette hozzá.

Kijelentette: nincs vége a párbeszédnek, ez csak az elsõ része volt. Azt mondta, elégedett a mai találkozóval, a párbeszéd érveken, tényeken alapult, meghallgatták egymást.
Az ukrán külügyminiszter úgy látja, nem akarják elvenni a magyar nyelvû oktatást.

Pénteken tüntetés lesz a budapesti ukrán nagykövetség elõtt

Mindkét minisztert kérdezték a budapesti ukrán nagykövetség elé a nemzeti önrendelkezésért péntekre szervezett demonstrációról. Szijjártó Péter közölte: Magyarországon demokrácia van, jogszabályok határoznak a gyülekezési és szólásszabadságról. A rendõrség megteszi a szükséges intézkedéseket, hogy biztosítsa az eseményt, azt, hogy a törvényeket tiszteletben tartva tartsák meg, a magyar rendõrség szakszerûen jár el – mondta.

Pavlo Klimkin arról beszélt, hogy Ukrajnában emberek haltak meg a demokráciáért, így õk értik a demokrácia értékét, de nem helyes más országok területi integritását megkérdõjelezni.


Forrás:hirek.sk
Tovább a cikkre »