Ukrajnából tömhették ki pénzzel Trump kampányfőnökét

Több millió dollárt kaphatott Paul Manafort, Donald Trump amerikai republikánus elnökjelölt kampánymenedzsere a 2014-ban megbuktatott ukrán elnök, Viktor Janukovics pártjától, amelynek éveken át tanácsadóként dolgozott – jelentette a The New York Times tekintélyes amerikai lap.

A republikánus elnökjelölt kampánymenedzserének neve egy ukrán nyomozók által vizsgált, kézzel írt főkönyvben bukkant fel, amely szerint Manafortnak mintegy 12,7 millió dollárt (3,5 milliárd forintot) címzett az akkor Janukovics vezette Régiók Pártja 2007 és 2012 között.

Az Ukrajnában „fekete főkönyvként” emlegetett, nem hivatalos dokumentumban szereplő összegekről nem tudni, hogy kifizették-e Manafortnak. A kampánymenedzser ügyvédje a kifizetéseket következetesen tagadta.

Egy illegális rendszer részei

Az ukrán korrupcióellenes hivatal szerint a kifizetések egy illegális rendszer részei voltak, ami választási hatóságokat is érintett. Az ukrán nyomozók szerint a rendszer a Janukovics elnöksége alatt kialakult korrupt hálózattal hozható összefüggésbe, amelyen keresztül manipulálták a választásokat és állami pénzeket lovasítottak meg Ukrajnában – írta az amerikai lap.

A The New York Times hozzátette: az ukrán ügyészek emellett offshore fedőcégek egy csoportját vizsgálják, amelyek segítették Janukovicsot és belső körét abban, hogy tékozló életstílusukat fenntartsák.

A fedőcégek több száz homályos pénzügyi tranzakciói között van például egy ukrán televíziócsatorna javainak eladásáról szóló 18 millió dolláros (mintegy 5 milliárd forintos) ügylet. A javakat egy társulásnak adták el, amelyet Manafort és a Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz közel álló Oleg Gyeripaszka orosz oligarcha közösen hozott létre.

Kapcsolat ukrán oligarchákkal

Az amerikai lap emlékeztetett, hogy Manafort ukrajnai tevékenysége nem újdonság: Donald Trump kampánymenedzsere a Régiók Pártjának nyújtott tanácsadói tevékenységén kívül dolgozott Rinat Ahmetovnak, Ukrajna egyik leggazdagabb emberének, és üzletelt a jelenleg Ausztriában tartózkodó Dmitro Firtas ukrán milliárdossal is. Firtast, aki szintén Ukrajna egyik legvagyonosabb embere, az amerikai hatóságok vesztegetéssel és bűnszövetkezet létrehozásával vádolják, és kiadatását kérik Bécstől. Az oligarcha emellett parlamenti képviselő is volt a Régiók Pártja színeiben.

Robby Mook, Hillary Clinton demokrata elnökjelölt kampánymenedzsere kijelentette: Trump csapatának nyilvánosságra kell hoznia orosz kötődésű kapcsolatait. „Donald Trumpot terheli a felelősség azért, hogy nyilvánosságra hozza Paul Manafort kampányfőnöknek, továbbá a kampány alkalmazottainak és tanácsadóinak orosz vagy Kreml-barát jogi személyekhez kötődő kapcsolatait” – mondta.

A demokraták azzal vádolják Moszkvát, hogy Trump kampányát próbálja segíteni.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »