Ukrajna rekord mennyiségű cukrot értékesített

A legtöbb cukrot Ukrajna Sri Lankába, Grúziába és Azerbajdzsánba küldték.

Az ukrán cukortermelők 2016 szeptemberében 39,9 ezer tonna cukrot exportáltak, ami az elmúlt öt év során rekordszintű mutatónak számít – jelentette az Ukrajnai Cukortermelők Országos Szövetsége (Ukrcukor).

A legtöbb ukrán cukrot Sri Lankába (11,52 ezer tonna), Grúziába (6,43 ezer tonna) és Azerbajdzsánba (4,62 ezer tonna) szállították – számol be a Korrespondent.net.

Az Ukrcukor előrejelzései szerint a hazai gyártók a naptári év végéig 250 ezer tonna cukrot fognak exportálni.

A szövetség azzal a kéréssel fordult az agrárpolitikai és élelmiszerügyi minisztériumhoz, hogy emeljék meg az Európai Unióba szállítandó cukor vámkvótáját tizenötszörösére, azaz 300 ezer tonnára.

Korábban írtunk arról, hogy Ukrajna világelső lett lisztexportban.

Ukrajna exportálta a világon a legtöbb lisztet 2015 júliusa és 2016 júniusa között, összesen 344 ezer tonnát, ami 32,5 százalékkal több, mint a 2014-2015 hasonló időszakában – hozta nyilvánosságra hétfőn az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) sajtószolgálata Szerhij Szakirkinra, az Agráralap nevű ukrán részvénytársaság elnöki tanácsadójára hivatkozva.

Rovatok: GazdaságTelepülés: UkrajnaCímkék: Ukrajna, ukrán gazdaság, cukor, export, gazdaságForrás: Kárpátinfo.net


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »