Ukrajna is beszáll az Iszlám Állam elleni harcba?

Ukrajna kidolgozott egy tervet az Iszlám Állam ellen, amely az orosz kontingenssel való összecsapást is okozhatja Szíriában.

A megkérdezettek 54 százaléka szerint a migránsok nem veszélyeztetik a nemzetbiztonságot, 32 százalékuk ugyanakkor az ellenkezőjét gondolja.  Hasonló felmérést készített a Delo tavaly ősszel. Azok száma, akik szerint a migránsok veszélyeztethetik személyes biztonságukat, akkor minimális volt. A menekültáradatot a legtöbb szlovén úgy élte meg, mint egyfajta segítségnyújtást bajba jutott embertársaiknak.  A szlovénok migránsokkal kapcsolatos viszonya a párizsi terrorcselekmények után változott meg, továbbá

Nő a migránsoktól való félelem Szlovéniában

Az UNIAN hírügynökség szerint az Ukrajna Védelmi Minisztérium által kiadott dokumentumról, melyben a dzsihádista terrorszervezet elleni harc lehetőségei vannak feltüntetve, jövő héten, Ashton Carter amerikai védelmi miniszter kijevi látogatása során lesz szó.

A fent említett tervet Petro Porosenko, Ukrajna elnöke írta alá.

“Készítettünk egy lehetőségsort az Iszlám Állam elleni harcra Szíriában, beleértve a katonák kiküldési lehetőségét is. Ez viszont az oroszokkal való konfliktushoz vezethet “ – jelentette az ukrán kormány egyik forrása.

Az ukrán katonai kontingens összesen hétezer olyan katonából állna, akik nagy harci képességekkel rendelkeznek.

Hírdetés

“Az orosz nyelvtudás és az orosz taktikák ismerete szempontjából nincs hasonló az ukránokhoz.” – tette hozzá a The Independent.

A Védelmi Minisztérium cáfol

Ukrajna Védelmi Minisztériuma viszont sajtóközleményben cáfolta a híreket, miszerint az ukrán fegyveres erők részt vennének az Iszlám Állam elleni harcban, Szíriában – számol be az RBK-Ukrajina.

“A médiában olyan hírekről lehetett hallani, hogy Ukrajna fegyveres erői részt vehetnek az Iszlám Állam elleni küzdelemben, ez is csak egy félretájékoztatás, az ukrán állam ellen vívott hibridháború egyik példája” – olvasható a közleményben.

A tájékoztatásban emellett leszögezik, Ukrajna aktívan együttműködik a nemzetközi közösséggel, hogy helyreállítsa a békét és a stabilitást a Közel-Keleten. Különösen a Biztonsági Tanácson belüli politikai támogatással az Iszlám Állam elleni harcban, valamint a hírszerzési információk megosztásával.

“Semmilyen lehetőség nincs arra, hogy az Ukrán Fegyveres Erők részt vegyenek a szíriai, vagy az iraki harcokban. Ilyen kérések nem fogalmazódtak meg Ukrajnával szemben” – zárul a közlemény.

Karpatinfo.net


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »