Újságírót hallgatott le a rendőrség

A Blikk a sajtószabadság lábbal tiprásáról ír.

Lehallgatták és híváslistáját is kikérték a Blikk újságírójának, hogy fényt derítsenek rá: ki súgott neki a novemberi érdi kettős gyilkosságnál – számol be a lap. Mindez történt annak ellenére, hogy több médium is hozzájutott az információkhoz a helyszínen – írják.

A nyomozati adatokból egyértelműen kiderül, hogy az újságírón keresztül jutottak el az egyenruhásig. A rendőrt is lehallgatták, aki ellen később vádat is emeltek, de még másokat is, akik kapcsolatban álltak a zsurnalisztával. A rendőr ügyvédje megdöbbenéssel fogadta a tényt, hogy újságírót hallgattak le, véleménye szerint törvénytelenül, ami azt vonja maga után, hogy az eljárás többi része is az.

Magyarország ilyet azért nem szokás

A magyar jogrendszerben az úgynevezett „újságírói források” védelmet élveznek, hiszen csak így lehet hozzájutni bizonyos, a társadalom szempontjából fontos információkhoz – mondta el a lapnak a Társaság A Szabadságjogokért (TASZ) szakmai igazgatója. Szabó Máté Dánie hozzátette: az újságírót lehallgatni csak akkor lehet, ha vele szemben a terhelt ellen folyamatban lévő üggyel összefüggő bűncselekmény gyanúja merült fel. A fenti véleményt osztotta ifj. Lomniczi Zoltán is, aki szerint a sajtószabadság csak nagyon szűk körben korlátozható.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »