Újraválasztották Török Márkot

Újraválasztották Török Márkot

Hiába szólította fel nyílt levélben távozásra a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) tizenkét dékánja, Török Márkot ismét az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat elnökének választották kedden – értesült a Magyar Nemzet. Lapunk úgy tudja, hogy a nyolc éve folyamatosan EHÖK-elnöki posztot betöltő Török indult egyedül a pozícióért.

Nem biztos azonban, hogy Török kitöltheti régi-új mandátumát. Egy tavaly szeptember elsején hatályba lépett törvénymódosítás szerint ugyanis legfeljebb négy évig lehet részt venni a hallgatói önkormányzat munkájában, és ebbe az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szerint a módosítás hatálybalépése előtti időt is bele kell számolni. Így az SZTE megsemmisítette a 2009 óta EHÖK-elnöki pozíciót betöltő Török Márk tavaly szeptember 24-i újraválasztásáról szóló határozatot.

Ám Török azzal érvelt, egy tavaly decemberi Emmi-állásfoglalás szerint „a megbízás négyéves időtartama a rendelkezés hatálybalépését követően számítandó”, vagyis a négyéves korlát csak majd valamikor 2019-ben lenne először alkalmazható. Ám az Átlátszó Oktatás internetes portál is kérte a minisztérium véleményét, amely júniusban azt írta: a négyéves korlát már tavaly szeptember óta kötelező, és az egyetem is ezt az értelmezést tekinti magára nézve kötelezőnek. Tehát ezek szerint Török mégsem lehetne EHÖK-elnök. Az ügy miatt a szegedi hallgatói önkormányzat vezetője bírósági felülvizsgálatot kezdeményezett. Az eljárás halasztó hatályú, Török tehát egyelőre elnök maradhat, és az új választáson is elindulhatott.

Városi legendákból értesültünk a hírről, ugyanakkor hivatalos értesítést még nem kaptunk a választásról, ezért a véleményalkotással megvárnánk, amíg az íveket a közjegyző megküldi részünkre, formálisan ugyanis ekkor válik hivatalossá a választás – fogalmazott lapunk érdeklődésére Szabó Gábor, az SZTE rektora. Kifejtette: ha kezükben lesznek a hivatalos dokumentumok, és azok alátámasztják a szóbeszédet, „a választás eredményét is megtámadják a bíróságon”. Arról a rektornak nem volt információja, mikorra várható bírósági döntés a tavalyi ügy kapcsán, ám megemlítette, hogy egy korábban megsemmisített kari választás esetében a bíróságnak nyolc hónap kellett az ítélet meghozatalához, igaz, az egy speciális ügy volt.

Lapunk számolt be először arról, hogy rendőrségi ügy lett az SZTE és a hallgatói önkormányzat elnöke közti belháborúból. Miután ugyanis júniusban az intézmény több dékánja nyilvánosan szólította fel lemondásra Törököt, ő válaszul nyílt levelet írt, amelyből a Párbeszéd Magyarországért szerint megállapítható, hogy konkrét tudomása van az egyetem alkalmazottai által elkövetett jogsértő magatartásokról. Emiatt feljelentést tettek, az ügyben jelenleg folyik a nyomozás a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányságon.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 09. 30.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »