Újra harci díszben!

A hangos pihenőnapok után a héten szerdán és csütörtökön ülésezik a Tisztelt Ház. Napirend előtti összecsapásokkal, hangos kérdésekkel, válaszokkal ingerelhetik egymást, a fő eseménynek azonban – értelemszerűen – változatlanul a törvényjavaslatok, határozatok vitái ígérkeznek.

SZERDA

A magyar zászló és címer napján, az ünnepélyes megemlékezés után,  a napirend előtti szónoklatok már közel sem ígérkeznek csendesnek.

Mentelmi ügyek

Gyors  döntés születhet dr. Tóth Bertalan (MSZP) és dr. Oláh Lajos (Független) mentelmi ügyében. A mentelmi jog felfüggesztésére irányuló döntéshez a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges.

A Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság  indítványozta dr. Tóth Bertalan országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését rágalmazás vétsége miatt,  a MET Magyarország Zrt. feljelentése alapján. A MET Magyarország Zrt. feljelentése szerint a Magyar szocialista Párt weboldalán „Met-ügy: kiderülhet kik vannak a nagy fideszes gázlopás mögött” címmel megjelent cikkben, valamint az azzal kapcsolatos sajtótájékoztatón elhangzottak valótlan, a cég becsületének csorbítására alkalmas valótlan tényállításokat tartalmaztak. Azt állították a MET Magyarország Zrt-ről, hogy részese a gázlopásnak, az illegális módon megszerzett gázt nagy haszon mellett továbbértékesítette. A MET Magyarország Zrt. kijelenti: soha nem vett részt semmiféle gázlopásban, semmilyen ilyen irányú információval nem rendelkezik, működése során a hatályos jogszabályok betartásával jár el.

A Mentelmi bizottság az ügyet a 2016. március 7-i ülésén tárgyalta. Az ülésen megjelent dr. Tóth Bertalan elmondta: a cikk megjelenése és a sajtótájékoztató megtartása előtt több alkalommal is adatigénylési eljárásokat folytatott, illetve véleményeket szerzett be és ezekre alapozta állításait. Képviselői tevékenységét végezte, a feljelentést megalapozatlannak tartja.

A Mentelmi bizottság  hatáskör hiányában nem foglalkozott a cselekmény büntetőjogi értékelésével. A magánvádas ügyekben követett mentelmi jogot töretlenül fenntartó gyakorlata a mentelmi jog célját, az Országgyűlés, illetve a képviselők zavartalan munkavégzését kívánja biztosítani. Erre tekintettel 4 igen és 2 nem szavazattal azt javasolja az Országgyűlésnek, hogy dr. Oláh Lajos országgyűlési képviselő mentelmi jogát az adott ügyben ne függessze fel.

A Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság  indítványozta  dr .Oláh Lajos mentelmi jogának felfüggesztését rágalmazás vétsége miatt, Bubla Áron pusztamagyaródi lakos feljelentése alapján.

A feljelentő magánindítványt terjesztett elő dr. Oláh Lajossal szemben, mert a facebook.com oldalon azt állította, hogy „a gólyatábort szervezők vették rá a lányt, hogy ne tegyen feljelentést”, továbbá megvádolta a feljelentőt, hogy szexuális bűncselekményt tussolt el.

A Mentelmi bizottság  hatáskör hiányában nem foglalkozott a cselekmény büntetőjogi értékelésével. A magánvádas ügyekben követett mentelmi jogot töretlenül fenntartó gyakorlata a mentelmi jog célját, az Országgyűlés, illetve a képviselők zavartalan munkavégzését kívánja biztosítani. Erre tekintettel 4 igen és 2 nem szavazattal azt javasolja az Országgyűlésnek, hogy dr. Oláh Lajos országgyűlési képviselő mentelmi jogát az adott ügyben ne függessze fel. 

Interpellációk

A folytatásban az interpellációk és az azonnali kérdések órái élénkítik az Országgyűlés  életét. Fölöttébb hangzatos kérdésekkel, válaszokkal ingerelik egymást. A mentelmi jog birtokában szabad keserűen igazat mondani, valóságot leleplezni, és szabad hazudni, sértegetni, vádaskodni. Íme, a „főszereplést” kínáló interpellációs szónoklatok tervezett témái.

KÉRDEZŐ

TÉMA

CÍMZETT

HARANGOZÓ TAMÁS

MSZP

Ismét becsapták a rendvédelmi dolgozókat, avagy hol van a rendvédelmi életpályamodell második és harmadik pillére?

belügyminiszter

Z. KÁRPÁT DÁNIEL

Jobbik

Hányan maradnak az út szélén?

igazságügyi miniszter

SZÉL BERNADETT,

 IKOTITY ISTVÁN

LMP

Mikor adják vissza az iskolákat az önkormányzatoknak?

emberi erőforrások minisztere

VINNAI GYŐZŐ

Fidesz

Milyen eredményeket hoztak a köznevelési kerekasztal tárgyalások? Tarthatóak-e az ellenzéki érvek a tankötelezettségi korhatárról és a korai iskolaelhagyásról ismét megnyitott vitában?

emberi erőforrások minisztere

KORÓZS LAJOS

MSZP

Mennyi rokkant embert löktek az út széléről az árokba? Avagy mennyi embertől vették el egyetlen jövedelemét az elmúlt öt év alatt?

emberi erőforrások minisztere

LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY

Jobbik

Gúzsba kötött kórházak!

emberi erőforrások minisztere

MÓRING JÓZSEF ATTILA

KDNP

Milyen intézkedések segítik a hátrányos helyzetű munkavállalókat?

emberi erőforrások minisztere

VARJU LÁSZLÓ, 

VADAI ÁGNES

független

Miniszter urat nem érdekli a közpénz törvényes és etikus elköltése?

belügyminiszter

SZÉL BERNADETT

LMP

A Balatont is szétlophatják a fideszes haverok?

földművelésügyi miniszter

WITZMANN MIHÁLY

Fidesz

Mit jelentenek az ellenzék által csak összeszerelő üzemként emlegetett vállalatok az ország nemzetgazdaságának?

külgazdasági és külügyminiszter

HERINGES ANITA

MSZP

Mennyibe kerülnek az adófizetőknek, a KLIK által késve fizetett számlák?

emberi erőforrások minisztere

KULCSÁR GERGELY

Jobbik

Meddig tűrik soraikban a korrupcióba keveredett politikusokat?

Miniszterelnökséget vezető miniszter

SZÉL BERNADETT

LMP

Meddig kell várni az Isztambuli Egyezmény ratifikációjára?

miniszterelnök

TUKACS ISTVÁN

MSZP

A kancellár megoldja a pénztelenséget?

emberi erőforrások minisztere

MAGYAR ZOLTÁN

Jobbik

A jövő a tét! Azonnal állítsák le az állami földek privatizációját!

földművelésügyi miniszter

BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ

MSZP

A magyar reformok így működnek? Avagy hogyan lett a magáncsőd a KDNP és a Kormány csődje!?

igazságügyi miniszter

LEGÉNY ZSOLT

MSZP

Kész káosz:!?

Tárgyalandók

A nap fő eseményének a mély elmélkedésre késztető javaslatok látványos találkozói ígérkeznek.

– Kérelem az Igazságügyi bizottság  6/2014-2018. IUB számú eseti jellegű állásfoglalásának elutasítására. Szövege: PDF.   Az LMP képviselőcsoport kezdeményezése. Tárgyalás.

– A lakosság számára vissza nem térítendő energiahatékonysági célú fejlesztési források biztosítása érdekében szükséges egyes kormányzati intézkedésekről. Szövege: PDF.  Az MSZP képviselőcsoportjának kezdeményezése! Tárgyalás.

– Az olaj- és gázárak világpiaci csökkenésével összefüggésben a rezsicsökkentések végrehajtásáról szóló 2013. évi LIV. törvény módosításáról. Szövege: PDF. Előterjesztő: dr. Tóth Bertalan, dr. Józsa István (MSZP). Tárgyalás.

– Az önkéntes honvédségi alapkiképzés bevezetéséről. Szövege: PDF.  Előterjesztő: Novák Előd, Kulcsár Gergely, Mirkóczki Ádám (Jobbik). Tárgyalás.

– Az ebtenyésztést érintő egyes törvények módosításáról. Szövege: PDF. Előterjesztő: földművelésügyi miniszter. A bizottsági jelentés vitája:

– Gróf Széchenyi István születésének 225. évfordulójáról való megemlékezésről. Szövege: PDF.  Előterjesztő: Lázár János, L. Simon László (Fidesz), Firtl Mátyás (KDNP). Általános vita a lezárásig.

– Az uniós vámjog végrehajtásáról. Szövege: PDF.  Előterjesztő: nemzetgazdasági miniszter. Általános vita a lezárásig.

– Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény módosításáról. Szövege: PDF. Előterjesztő: Miniszterelnökséget vezető miniszter. Általános vita a lezárásig.

– A társasági adóról és osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény és a sportról szóló 2004. évi I. törvény módosításáról. Szövege: PDF.  Előterjesztő: Bánki Erik (Fidesz). Általános vita a lezárásig.

– A behajtási költségátalányról. Szövege: PDF. Előterjesztő: Kósa Lajos, dr. Vas Imre (Fidesz). Összevont vita.

CSÜTÖRTÖK

Hagyományokhoz hívenbemelegítésként ezúttal is a napirend előtti szócsatákadnak kedvet a késő estébe nyúló vitákhoz.

Zárószavazások,  döntések

– Magyarország Kormánya és a Szlovén Köztársaság Kormánya között a minősített adatok cseréjéről és kölcsönös védelméről szóló egyezmény kihirdetéséről. Szövege: PDF. Előterjesztő: belügyminiszter. Zárószavazás.

– Magyarország Kormánya és Mongólia Kormánya között a diplomata és szolgálati/hivatalos útlevéllel rendelkező állampolgáraik vízummentességéről szóló megállapodás kihirdetéséről. Szövege: PDF. Előterjesztő: külgazdasági és külügyminiszter. Zárószavazás.

– Az ebtenyésztést érintő egyes törvények módosításáról. Szövege: PDF. Előterjesztő: földművelésügyi miniszter. Zárószavazás.

– A behajtási költségátalányról. Szövege: PDF. Előterjesztő: Kósa Lajos, dr. Vas Imre (Fidesz). Döntés az összegző módosító javaslatról, majd zárószavazás.

– Kérelem az Igazságügyi bizottság 6/2014-2018. IUB számú eseti jellegű állásfoglalásának elutasítására. Szövege: PDF.  Az LMP képviselőcsoportja. kezdeményezése! Döntés.

– A lakosság számára vissza nem térítendő energiahatékonysági célú fejlesztési források biztosítása érdekében szükséges egyes kormányzati intézkedésekről. Szövege: PDF.  Az MSZP képviselőcsoportjának kezdeményezése! Tárgysorozatba-vételi kérelem. Döntés.

– Az olaj- és gázárak világpiaci csökkenésével összefüggésben a rezsicsökkentések végrehajtásáról szóló 2013. évi LIV. törvény módosításáról. Szövege: PDF. Előterjesztő: dr. Tóth Bertalan, dr. Józsa István (MSZP). Tárgysorozatba-vételi kérelem. Döntés.

– Az önkéntes honvédségi alapkiképzés bevezetéséről. Szövege: PDF. Előterjesztő: Novák Előd, Kulcsár Gergely, Mirkóczki Ádám (Jobbik). Tárgysorozatba-vételi kérelem. Döntés.

Az általános viták a lezárásig

A vezérszónokok tündökölhetnek, akár éjfélig is tartó ütközetben.  

– Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény módosításáról. Szövege: PDF. Előterjesztő: Miniszterelnökséget vezető miniszter. Általános vita a lezárásig.

– A természetes személyek adósságrendezéséről szóló 2015. évi CV. törvény módosításáról. Szövege: PDF.  Előterjesztő: dr. Galambos Dénes, dr. Vas Imre (Fidesz), dr. Vejkey Imre (KDNP). Általános vita a lezárásig. 

– A behajtási költségátalányról. Szövege: PDF.  Előterjesztő: Kósa Lajos, dr. Vas Imre (Fidesz). Általános vita a lezárásig. 

– A Paksi Atomerőmű kapacitásának fenntartásával kapcsolatos beruházásról, valamint az ezzel kapcsolatos egyes törvények módosításáról szóló 2015. évi VII. törvény módosításáról. Szövege: PDF.  Előterjesztő: igazságügyi miniszter. Általános vita a lezárásig. 

– A földgázellátásról szóló 2008. évi XL. törvény módosításáról. Szövege: PDF.  Előterjesztő: nemzeti fejlesztési miniszter. Általános vita a lezárásig. 

– Az Erzsébet-programot érintő egyes törvények módosításáról. Szövege: PDF.  Előterjesztő: emberi erőforrások minisztere. Általános vita a lezárásig. 

– Az egyes szociális és gyermekvédelmi tárgyú, valamint a megváltozott munkaképességű személyek ellátásait érintő törvények módosításáról. Szövege: PDF. Előterjesztő: emberi erőforrások minisztere. Általános vita a lezárásig. 

– Egyes migrációs tárgyú és ezekkel összefüggésben más törvények módosításáról. Szövege: PDF. Előterjesztő: belügyminiszter. Általános vita a lezárásig. 

– A Magyarország és a Szlovén Köztársaság között a Lendva-patak vízgazdálkodási szabályozása következtében az államhatár megváltoztatásáról szóló szerződés kihirdetéséről. Szövege: PDF.  Előterjesztő: belügyminiszter. Általános vita a lezárásig.  

Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »