Újfent eshet az olaj ára

Újfent eshet az olaj ára

Csillapodott a nemzetközi piacokon az olajárak hullámzása, amelyet a brit uniós tagság megszűnésének híre váltott ki. Az erős ingadozás után a szakértők csökkenő jegyzésárakat jeleznek előre. Szerintük éves átlagban hordónként 45 dollár körüli szinttel lehet számolni.

Jelentős ármozgásokat indított el az olajpiacon a júniusi brit népszavazás, ahol a választók az Európai Unióból történő kilépés – brexit – mellett döntöttek. Az árhullámzás elsősorban az európai piacon mértékadónak tekintett Brent olajtípust érintette, amelynek hordónkénti jegyzésára az utóbbi hetekben 47 és 53 dollár között ingadozott.

Barta Judit, a GKI Energiakutató Kft. ügyvezetője lapunknak elmondta: a világpiac mostanra nagyjából beárazta a brexitet, s ma már a spekulánsok zöme is az árstabilitás mellett áll. A jegyzésárakat így ismét a globális keresleti-kínálati viszonyok mozgatják, a piacot pedig továbbra is a túlkínálat jellemzi. Ez viszont azt vetíti előre, hogy a következő hetekben, hónapokban újból megindulnak lefelé az olajárak. Így rövidesen a jelenlegi hordónkénti 48 dollár körüli ár helyett várhatóan csak 45 dollárt kell majd fizetni a Brent típusú olajért. Éves átlagban pedig előreláthatóan hordónként 45–50 dollár között alakul az olajfajta árszintje, vélhetően közelebb a 45 dollárhoz, mint az 50-hez – állítja a szakértő. Szerinte újabb árhullámzás a brexit kapcsán csak akkor indulna be az olajpiacon, ha a brit kormány az EU-tagság megszűnésével csökkentené az üzemanyagárakba épített adókat. Erre azonban kicsi az esély, miután a szigetország költségvetése ingatag lábakon áll.

Ugyanakkor az olajexportáló országokat tömörítő OPEC tegnap a brexit okozta bizonytalanságra hivatkozva jelentette be, hogy rontotta a globális gazdaság idei növekedésére vonatkozó előrejelzéseit. Az olajkartell azzal számol továbbá, hogy jövőre az ideinél kisebb ütemben bővül a világ olajkereslete. A Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének tegnapi közleménye szerint „nőtt a globális bizonytalanság azután, hogy a britek többsége az EU elhagyására szavazott”. A jelentés összeállítói azzal számolnak, hogy a jövő évi olajkereslet napi 1,15 millió hordóval nő, ami valamivel kisebb az idei évre várt napi 1,19 millió hordóbővüléshez képest. A szervezet közelmúltban közzétett legújabb becslésében egyébként globális szinten napi 94,18 millió hordó kereslet szerepel. Az OPEC adatai szerint a tavalyi napi igény 92,98 millió hordó volt, napi 1,54 millió hordóval több az egy évvel korábbinál.

Barta Judit úgy véli: a brexit a későbbiekben közvetve sem lesz hatással a magyarországi üzemanyagárakra, miután a brit kilépés a jövőben már nem lesz árbefolyásoló tényező a nemzetközi piacokon. Így a héten a benzin átlagára literenként 330-331 forintra, a gázolajé 336-337 forintra mérséklődik. A benzinár 2012. április elején érte el csúcsát, amikor egy liter átlagosan 451 forintba került.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 07. 13.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »