Újabb tragédia a pszichiátrián – Ki a hibás?

Újabb tragédia a pszichiátrián – Ki a hibás?

Felakasztotta magát egy 26 éves fiú az egri pszichiátrián. A történtekért a szülők a kórházat bírálják, az intézmény viszont jelezte: nem hibáztak, és valószínűsíthető, hogy az esetnél külső körülmények játszottak szerepet. Az utóbbi időben más pszichiátriai osztályokon is történtek hasonló tragédiák.

Öngyilkos lett egy beteg az egri pszichiátrián: egy 26 éves fiatalember a szobájában felakasztotta magát. Egyelőre nem derült ki pontosan, mikor történt a tragédia, annyit viszont tudni, a fiú néhány hete került a kórházba, mert depressziós volt és kezelésre szorult. A fiatalember édesapja a TV2 Tények című műsorának nyilatkozva az intézmény dolgozóit hibáztatta a történtekért. Az apa szerint gyermeke nem kapott megfelelő kezelést.

Felidézte, hogy a fiút ágyhoz bilincselték, de az is megtörtént, hogy az egyik ápoló a lábát rugdosva ébresztette a fiatalembert; amikor ezt az apa szóvá tette, a főorvos leszidta. Elmesélte azt is, hogy a főorvos nem hallgatta meg, amikor gyermeke problémájáról akart neki beszélni. A fiáról azt mondta, a barátnője elhagyta, nem volt munkája, depresszióban szenvedett, ugyanakkor nem fogyasztott kábítószert, csak a betegségére felírt gyógyszereit szedte. Az apa elbeszélése szerint a kórház nem adott felvilágosítást a családnak a történtekről.

A szülők szerint gyermekük még most is élne

A szülők szerint gyermekük most is élne, ha az ápolók munkaidőben nem a Facebookon lógnak vagy nem a körmüket festik. „A fiú nővére találkozott vele utoljára. Másnap az apa ment volna be a kórházba, de telefonáltak, hogy György meghalt, felakasztotta magát a szobájában. Az apa azt mondja, a kórház azóta sem adott nekik felvilágosítást. A család szerint a kórház hibája, hogy a fiuk meghalt, ezért feljelentést tettek a rendőrségen.”

Az intézmény csupán annyit közölt, nem hibáztak, és a sajnálatos eseménynél valószínűsíthető, hogy külső körülmények játszottak szerepet. A közlemény szerint az öngyilkosság olyan intim helyen történt, ahol a nővérek nem tartózkodhatnak.

Tragédiák után rendben találtak mindent

Nem ez volt az első olyan tragikus eset, ami egy pszichiátrián történt. Még 2009 elején a János-kórházban egy 35 éves beteg megütötte 83 éves betegtársát, aki elesett, beverte a fejét, és meghalt. A Merényi Gusztáv Kórház pszichiátriai részlegén egy gyilkosság, egy öngyilkosság és egy öngyilkossági kísérlet történt a közelmúltban. Tavaly október végén a zárt osztályon az egyik beteg éjjel megölte egyik társát a zsúfolt kórteremben. Nem sokkal ezután az egyik beteg öngyilkossági kísérletet követett el: kiugrott ugyanabból a kórteremből, ahol pár nappal korábban a gyilkosság történt. Eltört a gerince, napokig az intenzíven ápolták. Kiderült az is, hogy a múlt évben történt egy másik haláleset a zárt osztályon, amikor az egyik beteg berúgta a nővérszoba ajtaját, és kiugrott az ablakon. A kórház belső vizsgálatai mindent rendben találtak a történtekkel kapcsolatosan.

A Merényi pszichiátriájáról egyébként tavaly nyáron Székely László alapjogi ombudsman lesújtó állapotokról számolt be egy vizsgálat során. A jelentés szerint az egyik beteget radiátorhoz kötözték, a mosdóhelyiségekből pedig folyt a szennyvíz, amely több kórtermet is elárasztott. A pszichiátrián azóta fejlesztésekbe kezdtek: kamerákat helyeznek el a kórtermekben, új rácsokat és törésbiztos ablakokat szerelnek fel, hogy ne történhessenek további tragikus esetek, és felújítják a vizesblokkokat is. A fejlesztésekről szóló hírt ugyanakkor némileg árnyalja, hogy mindössze 40 millió forint áll rendelkezésre erre a célra.

Rossz körülmények között a betegek

Korábban beszámoltunk arról, az országban több kórházban is régi épületekben, rossz körülmények között kezelik a pszichiátriai betegeket. A Nyírő Gyula Kórházban az addiktológiai osztály egy százéves épületben működik, amit azóta nem renováltak. Rendkívül korszerűtlen körülmények között vannak elhelyezve a betegek, és hasonló viszonyok közepette dolgoznak az orvosok, nővérek. A 250 fogyatékossággal élő és pszichiátriai beteg embert gondozó Debreceni Terápiás Házról – mint ahogy azt lapunk megírta – egy ombudsmani jelentés megállapította, hogy nincs elegendő mosdó, zuhanyzó, a vécé előtt sorba kell állni, a férfi ellátottakat is nők mosdatják, a zuhanyzók még függönnyel sincsenek leválasztva. A jelentés szerint az intézményben belülről nem nyitható, felnőtteknek való rácsos ágyat is alkalmaztak, és nőket csak akkor vettek fel, ha a fogamzásgátláshoz beleegyezésüket adták.

Azt, hogy a hazai pszichiátriai ellátás számos sebből vérzik, nemcsak az intézményekben uralkodó állapotok, hanem a törvényi szabályozás is mutatja. Még 2014 nyarán történt az úgynevezett combinós gyilkosság, amikor is egy zavart férfi a villamos alá lökött egy idős nőt Budapesten, a Margit híd budai hídfőjénél. Az asszony a helyszínen meghalt. A gyilkosságot elkövető férfi hajléktalanként élt, agresszívnek ismerték, a gyilkosság előtt egy nappal engedték ki a pszichiátriáról. A János-kórházban kezelték, az intézményben vizsgálat indult a történtek után. Az eset felvetette annak kérdését, megfelelő-e a pszichiátriai betegekre vonatkozó szabályozás. Tunyi Tünde, a Szent János Kórház pszichiátriai osztályának főnővére januárban arról beszélt lapunknak, a pszichiátriai osztályokon a törvényi szabályozást követve csak akkor korlátozzák a betegeket a szabad mozgásban, ha a saját és környezetük érdekében indokolt. Elmondta azt is, jelenleg ha egy beteg zárójelentéssel távozik a kórházból, semmi sem kötelezi arra, hogy később megjelenjen a pszichiátriai gondozóban, ahol figyelik a gyógyszerezését, segítik a további ellátását, és a visszaesés megakadályozásában is segítenek. Hasonlóan nyilatkozott még a combinós gyilkosság után Vizi János pszichiáter, az Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet jogi és forenzikus osztályának vezetője. „Ma Magyarországon az egyik leglazább a veszélyes pszichiátriai betegekre vonatkozó szabályozás az egész Európai Unióban. Valakit vagy bezárnak egy kórházba, vagy kiengedik, és akkor csak rajta múlik, hogy szedi-e a gyógyszereit, eljár-e kezelésre. Átmenet a kettő között nincs, ez pedig életveszélyes” – mondta a szakember a 444.hu-nak. Megemlítette, hogy ha valakit bevisznek a pszichiátriára, mert mondjuk zavartan viselkedik az utcán, agresszív vagy veszélyes saját magára, akkor 72 órát lehet bent tartani. Ezután egy bíró, főleg az orvosszakértő javaslata alapján dönti el, hogy bent tartható-e tovább akarata ellenére, vagy sem.

Vagy bezárják, vagy elengedik

A probléma ezzel az, hogyha valaki tudja, hogy kell viselkedni ilyen szituációban, és ha 72 órán keresztül képes „megjátszani”, hogy nincs vele probléma, akkor elengedik. A megfigyelést nem lehet meghosszabbítani, a pszichiáter nem fér hozzá olyan adatokhoz, mint például büntetett előéletű-e a beteg, vagy követett-e már el erőszakos bűncselekményt. A veszélyesnek gondolt beteget Magyarországon vagy bezárják, vagy elengedik, átmeneti megfigyelésre nincs lehetőség.

A 2009-es gyilkosságnál hasonló problémák merültek fel. A társát megütő 35 éves férfi szintén agresszív hajléktalan volt, aki miatt már a történtek előtt néhány nappal a rendőrség segítségét kérte a kórház, de a hatóság nem tudott őrt állítani mellé. „Az ápolt személyi szabadságát csak a jogszabályi feltételeknek megfelelően lehet korlátozni, vagyis legfeljebb két órán keresztül lehet ágyhoz rögzíteni. Ezt meg is tettük” – nyilatkozta akkor a kórház orvos-igazgatója.

A magyar pszichiátria ellátás egy másik, az előzőeknél semmivel sem kisebb gondja a létszámhiány és az alacsony bérezés. Tunyi Tünde ezzel összefüggésben elmondta, a rossz körülmények nem vonzzák az új munkaerőt, és régóta nincs már kiemelt bérpótlék a szakmában.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 03. 07.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »