Újabb területet szerzett az Iszlám Állam

Újabb területet szerzett az Iszlám Állam

Az Iszlám Állam dzsihadista szervezet nagyrészt ellenőrzése alá vonta a Damaszkusz déli részén lévő Jarmúk palesztin menekülttábort – mondta a Palesztinai Felszabadítási Mozgalom (PFSZ) egyik szóvivője.

A PSZF szerint a harcok pénteken robbantak ki, és az an-Nuszra Front harcosainak egy része átpártolt az Iszlám Államhoz. Az összecsapásokban az an-Nuszra számos katonája és három civil is meghalt. Az Iszlám Állam már a tábor 60 százalékából kiszorította egykori szövetségesét, egyben jelenlegi riválisát, az al-Kaidával szövetséges an-Nuszra Frontot.

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja nevű civil aktivistahálózat szerint kedden tovább folytak a harcok – írja az MTI. A szíriai polgárháború kezdetén Jarmúknak még 160 ezer lakója volt, mára mindössze hatezer ember maradt a táborban. Egy évvel korábban a tábor 70 százalékát még az an-Nuszra ellenőrizte. A PSZF szerint az Iszlám Állam azért indította jarmúki offenzíváját, hogy megmutassa követőinek, hogy a terrorszervezet a szíriai Palmürából való kiűzése után is erős maradt.

faktor.hu


Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »