Újabb szentté avatási lehetőséget vezetett be a pápa

Ferenc pápa kedden kiadott rendeletével bevezetett egy újabb kategóriát, amely alapján valakit a halála után a római katolikus egyház a boldogjai vagy szentjei sorába emelhet. Az újítás értelmében boldoggá, illetve szentté avatást lehet kezdeményezni olyanok esetében is, akik életüket áldozták mások életének megmentése érdekében.

Eddig a szentté avatási folyamatot három kategóriában lehetett indítani. Az első kategóriába tartoznak a vértanúk, akiket keresztény hitük gyakorlása miatt öltek meg, a második lehetőség, ha valaki kivételesen erényes keresztény életet élt, hősi fokon gyakorolta a keresztény erényeket, illetve a harmadik – kevéssé használt – kategóriába tartoznak azok a szentek, akik haláluk után hosszú évekig szent emberek hírében álltak.

Ferenc pápa most bevezetett egy negyedik lehetőséget is, ezt olyan személyekre lehet ezentúl alkalmazni, akik buzgó keresztényként éltek, és mások megmentése érdekében önként vállalták a korai halált.

A Vatikán szerint azoknak a jelölteknek az esetében, akiknek a jövőben az új kategória alapján indulna meg a boldoggá és szentté avatási eljárása, az eddigi előírásoknak megfelelően szintén szükséges lesz két olyan csoda – rendszerint orvosilag megmagyarázhatatlan gyógyulás – tényének megerősítése, amely az ő személyes közbenjárásukra történt.

(MTI nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »