Újabb négy évre választották meg a horvát szociáldemokraták Milanovicot elnöküknek

Újabb négy évre Zoran Milanovic volt miniszterelnököt választotta elnökévé a horvát Szociáldemokrata Párt (SDP) szombaton, kihívója Zlatko Komadina, a párt alelnöke volt.

A választásokat a párt alapszabálya szerint az egy tag, egy szavazat elvén tartották meg. Ugyanúgy mint 2012-ben, akkor Milanovicnak nem volt ellenfele.

Reggel 9 és délután 18 óra között az SDP 37 ezer szavazatra jogosult tagja ország szerte több városban és járásban adhatta le voksát a két jelöltre. Az előzetes adatok szerint a részvételi arány alacsony volt, és Milanovic a szavazatok mintegy 60 százalékát tudhatja magáénak. Ezért még a hivatalos eredmények nyilvánosságra hozatala előtt bejelentették a győztest.

Komadina elismerte vereségét és gratulált Milanovicnak, aki megköszönte a támogatást és kijelentette: a választásokkal nem gyengült meg a párt. "Vannak közöttünk különbségek, de azok nagyon kicsik" – mondta.

A párton belül a kampány január közepe óta tartott és nagyon eldurvult. A két jelölt stábja és maguk a jelöltek is sokszor nyilvánosan sértegették egymás, amiért Milanovic csütörtökön, a párt záró rendezvényén elnézést kért a tagságtól. Azt ígérte, folytatja a harcot a jobboldali Horvát Demokratikus Közösséggel (HDZ), és továbbra is a balliberális értékeket képviseli. Komadina a párt demokratizálására fektette a hangsúlyt. Kiemelte, hogy a jövőben a tagság is beleszólhat a választási listák összeállításába, a miniszterek, valamint a miniszterelnök jelölésébe.

A november 8-i parlamenti választásokon a két nagy párt, az akkor kormányzó SDP és a jobboldali HDZ fej fej mellett végzett, egyikük sem szerzett abszolút többséget. A Híd Függetlenek Listája (Most) nélkül ezért egyikük sem volt képes kormányt alakítani. A Híd végig technokrata miniszterelnök által vezetett, parlamenti támogatással rendelkező szakértői kormányt javasolt, és bár mindkét nagy párttal tárgyalt a kormányalakításról, december 23-án végül a konzervatívokkal állapodott meg a kabinet létrehozásáról.

Milanovic ezt követően "poklot" ígért az új kormánynak, arra utalva, hogy ellenzékként "hevesen" fogja bírálni a kormányt. A kezdeti lendület ugyanakkor némileg alábbhagyott a párton belüli harcok miatt. A legtöbb lap szombaton arról cikkezett: az SDP-ben attól tartanak, szétesik a párt, mert bárki nyer, az elmérgesedett viszonyok miatt tisztogatásokra lehet számítani. Milanovic és Komadina mindazonáltal kijelentette, nem akarnak bosszút állni a "másként gondolkodókon".

Politikai szakértők szerint az SDP ugyanazon az úton halad majd tovább, amelyen eddig is haladt.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »