Újabb nagyméretű korrupciós ügyek az egészségügyben

Ismét nagyszabású korrupciós botrányok fertőzik az egyébként is akut problémákkal küzdő romániai egészségügyi rendszert, a hatóságok ugyanis két, egymástól független, szinte az egész országra kiterjedő ügyben nyomoznak – számol be Kőrössy Andrea a kronika.ro-n.

A legfőbb ügyészség munkatársai egyrészt kedden az ország számos megyéjében – rendelőkben, kórházakban és egészségügyi szolgáltatóknál – végeztek házkutatást, mivel a gyanú szerint több orvos törvénytelenül végzett gyógyszerkísérletet a pácienseken. Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) ugyanakkor többtucatnyi onkológus szakorvos ellen indított bűnvádi eljárást: a gyanúsítottak állítólag egy indiai üdülés fejében a vakációt szervező gyógyszerforgalmazó készítményét írták fel pácienseiknek.

A betegnyugdíj érdekében vettek részt a teszten

Az illegális gyógyszerkísérletek ügyében az egyik fő gyanúsított egy aradi kórház pszichiátere – a város egyik egyetemén is tanít –, aki a főügyészség nyomozói szerint csúszópénzt kért, illetve fogadott el olyan személyektől, akik az intézmény pszichiátriai osztályára való beutalást igényelték annak érdekében, hogy betegnyugdíjba mehessenek, valójában azonban nem szenvedtek pszichikai betegségben. A szakorvos a fiktív beutalást és kezelést azzal a feltétellel rendelte el, hogy az érintettek részt vesznek egy általa vezetett kísérletben.

A főügyészség a Hotnews.ro hírportál által idézett közleményében rámutatott: az aradi pszichiáter célja a törvénytelenséggel a pénzszerzés volt, a teszt után járó, a gyógyszergyártók által biztosított juttatás ugyanis a résztvevő páciensek számával egyenes arányban növekszik. Az orvos akkor is rögzítette a fiktív adatokat, amikor egy résztvevő nem jelent meg ellenőrzésen, vagyis nem vette be a kísérleti készítményt – ilyen esetben kivették a dobozból a tablettát, amelyet eldobtak vagy egy külön tárolóba helyeztek.

A pszichiáter az osztályon dolgozó rezidens orvosokat – akiknek munkáját egyébként ő felügyelte – is arra kényszerítette, hogy közreműködjenek a törvénytelen eljárásban, a fiataloknak például több alkalommal a résztvevők aláírását kellett hamisítaniuk. A kísérletet ráadásul sokszor a páciensek részletes tájékoztatása nélkül végezték el, az ügyészség ugyanis olyan iratokat foglalt le, amelyekben a betegek egészségi állapotára, diagnózisára, valamint a készítmény lehetséges mellékhatásaira vonatkozó hamis adatokat tüntettek fel.

Több erdélyi megyében házkutatást végeztek

A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) jelentése nyomán megkezdett nyomozás keretében kedden Bukarestben, Arad, Kolozs, Konstanca és Dolj megyében, valamint öt, egészségügyi szolgáltatást nyújtó cégnél végeztek házkutatást, összesen 26 helyszínen, ugyanakkor további 31 – Erdélyben Kolozs, Brassó, Maros, Szeben és Temes megyei – egészségügyi intézményben foglaltak le bizonyítékként szolgáló okiratokat. Az ügyészség csúszópénz adása, illetve elfogadása, magánokirat-hamisítás, valamint hivatali visszaélés gyanújával nyomoz.

Az eset azért is súlyos, mert hozzájárulhat ahhoz, hogy a lakosság egészségi állapotát veszélyeztető készítmények kerüljenek a hazai piacra, amennyiben azok hatékonynak bizonyulnak az illegális teszteken.

Annak érdekében, hogy a kísérletben minél többen vegyenek részt, az aradi orvos olyan személyeket is bevont, akiknél nem diagnosztizálták a tesztelt készítmény által kezelt betegséget – ilyenkor a rezidenseknek a szükséges tünetek megadásával kellett kitölteniük az űrlapokat.

Az ügyészek kiderítették: az is előfordult, hogy a páciens nem reagált a tesztelt gyógyszerre, ilyenkor a megengedettnél nagyobb arányú hatóanyagot tartalmazó készítményt adtak neki, ezt követően pedig nem az érintettől, hanem egy kórházi alkalmazottól vettek biológiai mintát. Az eljárás végén a páciensek két külön iratcsomót kaptak: az egyik a valós adatokat tartalmazta, vagyis hogy az illető klinikai kísérletben vett részt, a másik pedig egy hagyományos kezelést rögzített, és nem ejtett szót a tesztről.

Indiai üdüléssel fizették le az orvosokat

A korrupcióellenes ügyészség eközben hétfőn arról számolt be, hogy hetvenhét onkológus szakorvos ellen indítottak bűnvádi eljárást, mivel egy gyógyszerforgalmazó cég indiai üdülést szervezett nekik azért, hogy a betegeiknek a cég által forgalmazott gyógyszereket írjanak fel. A DNA a cég, valamint annak négy képviselője ellen is bűnvádi eljárást indított. A forgalmazó a gyógyszerpiacon tapasztalt erős konkurencia miatt döntött úgy, hogy törvénytelenül ösztönzi az orvosokat termékeik ajánlására – idézi az MTI az ügyészséget.

A gyanúsítottakat még 2012-ben hívták meg egy indiai orvosi konferenciára, a gyanú szerint azonban a rendezvény csak ürügy volt, a szakemberek egy része ugyanis családtagjaival utazott Indiába. A konferencia helyszínétől több száz kilométerre szállásolták el őket, egyesek közülük csak utólag igényeltek a szervezőktől a konferencián való részvételüket elismerő oklevelet. Az orvosok ugyan ott voltak néhány órát a bangalorei kétnapos konferencia megnyitóján, de még ugyanazon a napon visszautaztak Új-Delhibe, ahol el voltak szállásolva. Az ügyészség szerint a cég több mint félmillió eurót fizetett egy utazási irodának a 77 orvos üdültetésére, ebből 416 ezer euró a megvesztegetést jelentő összeg – írja a kronika.ro.


Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »