Újabb MigAid-dobás: migránsközpont létesülhet Budapesten

Újabb MigAid-dobás: migránsközpont létesülhet Budapesten

Menekültek nyaraltatása után helyet adna a szolidaritásnak a Migration Aid a Figyelő információi szerint – olvasható a hetilap legújabb számában. Információik szerint itt jogszerűen, de pénz és munka nélkül élő szíriai menekülteknek segítenének egy állandó centrum létrehozásával. Ahogy az újságban fogalmaznak: korábbi, Tündérliget nevű nyaraltatási projektjük több Balaton-parti település önkormányzatánál heves tiltakozást váltott ki, sőt egy országgyűlési képviselő is megszólalt az ügyben.

A 2015-ös menekültválság csúcspontján a semmiből felbukkant szervezet hosszú idő után, idén nyáron ismét hallatott magáról, a Magyarországon tartózkodó migránsok nyaraltatásának ötlete megint a figyelem középpontjába a helyezte a szervezetet, emlékeztettet a Figyelő.

Mint írják, a továbbra is igen titkos forrásokból gazdálkodó szervezet a balatoni terveit kísérő felzúdulás kellős közepette egy nagyobb léptékű ötlet megvalósításán dolgozik, ez lenne a Szolidaritás Háza. Ez a tervek szerint egy állandó központként működne a jogszerűen, tehát az állam által elismert menekültek részére, főleg azok részére nyújtanának itt meg nem határozott segítséget, akik nem dolgoznak vagy nincs pénzük.

Hírdetés

A hetilap szerint továbbra is átláthatatlan a Migration Aid gazdálkodása, és jogi információk sem igazán állnak rendelkezésre ahhoz, hogy megtudják az érdeklődők, ki áll a szervezet mögött, de – mint írják – arra már volt példa, hogy a Soros György által finanszírozott Nyílt Társadalom Alapítvánnyal együttműködésben segítettek bevándorlókon, menekülteken és migránsokon.

A szervezet korábbi szóvivőjéről, Zsohár Zsuzsannáról (aki egyébként csak névrokona a CEU-rektor feleségének) egyébként úgy tudja a hirado.hu, hogy jelenleg Ausztriában él, gyermekével együtt, viszont azt nem tudni, hogy a Leszbosz szigetén még vele együtt lévő férje hol és mit csinál.

forrás: hirado.hu / Figyelő

The post Újabb MigAid-dobás: migránsközpont létesülhet Budapesten appeared first on PolgárPortál.


Forrás:polgarportal.hu
Tovább a cikkre »