Újabb keret a roncsprogramra

Összesen 12 millió lej értékben további 1846 utalvány áll szerdától az érdeklődők rendelkezésére a roncsautóprogram keretében, így a 2016-ra kiutalt voucherek száma eléri a 19 ezret, ami azonban még így is elmarad a tavalyi 25 ezres keret mögött.

roncsauto-program-tc-1-_or_b

A környezetvédelmi minisztérium ellenben így is sikertörténetként tekint az idei esztendőre.
„Történelmi sikert könyvelhetett el idén a roncsautóprogram, tizenkét éves fennállása alatt most először fordult elő, hogy az utalványok kevesebb mint három hét alatt elfogytak, a szaktárca pedig kétszer növelte meg a programra kiutalt keretet” – nyilatkozta Cristiana Pașca Palmer környezetvédelmi miniszter. Emlékeztetett, júliusban 4000 utalvánnyal egészítették ki a programot, s ezek is néhány nap alatt elfogytak.

Mint ismeretes, az úgymond klasszikus roncsautóprogram lényege, hogy ha egy nyolcévesnél öregebb autó tulajdonosa kivonja azt a forgalomból, cserébe kap egy 6500 lejes utalványt, amit új személygépkocsi vásárlásakor használhat fel. Idén ugyanakkor a kormány külön programokkal próbálta ösztönözni a hibrid vagy elektromos autókat vásárlókat, az intézkedés pedig sikerrel járt: az év első hét hónapjában 62 százalékkal, 402-re nőtt a Romániában eladott zöldautók száma. Igaz, az összes eladott új autó számához viszonyítva arányuk továbbra is 1 százalék alatt marad.


Forrás:kronika.ro
Tovább a cikkre »