Újabb földrablást hajt végre a Fidesz

Újabb földrablást hajt végre a Fidesz

MTI nyomán

Újabb sebességbe kapcsol a “Földet a haveroknak!”, avagy “földet a gazdagoknak” program – írja közleményében Sallai R. Benedek. Lázár János egyéni képviselői indítványként kedden nyújtotta be az egyes kárpótlással összefüggő törvények módosításáról szóló törvénymódosítást, amelyben állami tulajdonba venné a még kárpótlási alapban lévő termőföldeket. Az LMP-s politikus szerint ezzel a kormány újabb értékeket igyekszik kijátszani baráti körének.

Sallai szerint a Lázár János által jegyzett tervezet indoklásából kiderül:

újabb kijátszható földeket keres a kormány, és mindent elkövet, hogy a maradék állami, a magyarság közös örökségét jelentő természeti erőforrás is a hátországát építse.

A képviselő úgy véli, ezzel a több mint 20 éve tiszteletben tartott tartalékot is kimondottan a földrablás martalékává kívánják tenni.

Az ökopárt képviselője szerint a törvénymódosítás célja, hogy ezeket az ingatlanokat el lehessen adni, így a szövetkezeti földalapba tartozó földek kijelölésük után az állam tulajdonába kerülnének, továbbá hatályon kívül helyeznék azt a rendelkezést, mely lehetővé tette a szövetkezeti földek kárpótlási jeggyel történő megvételét.

 
Sallaiúgy fogalmaz, álszent dolog, hogy a vidéket tönkretevő, fideszes nagybirtokot bebetonozó “Földet a gazdáknak” programot párhuzamba állítja az egykori tulajdonosok kárpótlási jussával.

E földeket nem Mészáros Lőrincék családjától vették el, s nem azoktól, akik most liciten nyerhetnek, ezért meg kell akadályozni a tervezet elfogadását, zárul a közlemény.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »