Újabb eltiltást kapott az Astrát edző Șumudică

Újabb eltiltást kapott az Astrát edző Șumudică

Két meccsről való eltiltással büntette Marius Șumudicát csütörtökön a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) illetékes bizottsága, amiért a román bajnok Giurgiui Astra edzőjeként a Marosvásárhelyi ASA elleni idegenbeli meccsen „bemutatott” a hazai közönségnek.

sumi112_bMarius Șumudică

A Gsp.ro-nak nyilatkozó szakvezető értetlenül áll a 600 lejes pénzbírsággal kiegészülő döntés előtt, mert elmondása szerint amikor korábban a testület kihallgatta az ügyben, belátták, hogy valójában nem tett semmilyen obszcén gesztust. „Most három héttel később felfüggesztenek. Szándékosan két fordulóról tiltottak el, hogy ne fellebbezzek” – mondta a sportnapilapnak. Șumudicára emellett egy két hónapos eltiltás is vár, amelyet még tavasszal, sportfogadásai miatt róttak ki rá. Azt még mindig nem tudni, hogy pontosan mikortól kell letöltenie, de az edző már jelezte, hogy ha emiatt nem ülhet le a kispadra csapata Bajnokok Ligája-meccsén, akkor klubot vált.

Az Astra mellett a Steaua lesz a másik romániai csapat a legrangosabb európai kupasorozat selejtezőjében, a bukarestiek pedig már második igazolásukat jelentették be csütörtökön. Laurențiu Reghecampf ezüstérmes alakulata most Ovidiu Popescu középpályást szerezte meg 200 ezer euróért a másodosztályba kiesett Temesvári Politól, míg előtte a Iași-tól igazolta át a bosnyák csatárt, Bojan Golubovicsot. Eközben a feljutásra pályázók osztályozóján a Călărași előnybe került az UTA-val szemben: szerda délután 3-1-re nyert hazai pályán. Az aradi visszavágó szombaton 18 órakor lesz.


Forrás:kronika.ro
Tovább a cikkre »