Újabb diplomáciai feszültség Ausztriával

Újabb diplomáciai feszültség Ausztriával

A bevándorlást ellenző Osztrák Szabadságpárttal (FPÖ) hozta összefüggésbe a magyar miniszterelnököt keddi sajtótájékoztatóján a múlt héten hivatalba lépett osztrák kancellár.

Christian Kern ugyan nem bírálta közvetlenül Orbán Viktort, de szavaiból kivehető, hogy nem ért egyet a budapesti kormány menekültpolitikájával, s Magyarországra „tekintélyelvű vezérállamként” tekint.

A kancellár egy nappal azután szólalt fel, hogy kiderült: az osztrák elnökválasztást a zöldpárti Alexander Van der Bellen nyerte meg, de csak néhány ezer vokssal kapott többet, mint az FPÖ jelöltje, Norbert Hofer. A Szabadságpártra utalva Kern jelezte: „A menekültválság kapcsán azt gondolni, hogy ezt az egész problémát csak úgy meg lehet szüntetni, azt a benyomást keltve, hogy a reformokkal Ausztriát tekintélyelvű vezérállammá lehet változtatni, puszta illúzió. Még Orbán úr sem akarhatja a menekülteket elpaterolni, ahogyan azt a legfrissebb fejlemények alapján látni lehet.”

Míg az osztrák kancellár (képünkön) szavaiból egyértelműen kiszűrődött a magyar menekültpolitika bírálata, kijelentése nem egyezik teljesen azzal a mondattal, amit a Kleine Zeitung osztrák napilap révén az MTI és ezáltal a magyar sajtóorgánumok többsége Christian Kernnek tulajdonított. Eszerint: „Illúzió azt gondolni, hogy a menekültekkel kapcsolatos kérdéskörben a problémát el lehet tüntetni azáltal, hogy az államot egy vezérelvre épülő állammá változtatjuk, ahogy azt Orbán teszi.”

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter azonnal reagált tegnap a kancellár bírálatára. Közölte: „Illúzió volt azt gondolni, hogy az osztrák kancellárváltás kultúraváltást hoz az osztrák belpolitikában, mély csalódást okoz Christian Kern keddi kijelentése.” Szijjártó Péter emlékeztetett az előző osztrák kormányfő, Werner Faymann kijelentésére is, aki tavaly szeptemberben azt mondta: „Menekülteket úgy vonatra tenni, hogy azt hiszik, teljesen máshova mennek, kontinensünk történelmének legsötétebb fejezeteit idézi.”

Werner Faymann ezzel arra az esetre reagált, amikor a Keleti pályaudvarról Bécsbe tartó vonatról leszállítottak menekülteket Bicskénél, és arra akarták őket rávenni, hogy menjenek be a menekülttáborba. – Európaiatlan, elfogadhatatlan, ha valaki Magyarországot és a magyarok által megválasztott miniszterelnököt bármilyen módon „kapcsolatba hozza az elmúlt évszázad legszörnyűbb és legsötétebb diktatúráira utaló kifejezésekkel” – közölte tegnap a magyar külügyminiszter.

A menekültválság egyik legnehezebb időszakában Christian Kern még az osztrák állami vasúttársaság, az ÖBB vezérigazgatójaként kelt ki a magyar miniszterelnök ellen. Tavaly szeptemberi nyilatkozataiban azt közölte, a bevándorlóknak a magyar–osztrák határon történő átszállítása közben kevés tájékoztatást kaptak magyar kollégáiktól, Magyarország „néhány órán belül háromszor is megváltoztatta stratégiáját”.

– Az az érzésem, hogy a magyar miniszterelnök, Orbán Viktor példát akart statuálni, és ez sajnos sikerült is neki – mondta akkoriban a Der Standard napilapnak. Bírálta azt is, hogy nem engedik be Magyarországra az osztrák vonatokat, hogy azok elszállítsák a menekülteket, illetve sérelmezte, hogy a migránsoknak gyalog kellett megtenniük az utat Hegyeshalomtól az osztrák határig.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »