Új ultrahangkészülékkel gazdagodott a Zentai Egészségház

Új ultrahangkészülékkel gazdagodott a Zentai Egészségház

Új 4D-s ultrahangkészülékkel gazdagodott a Zentai Egészségház nőgyógyászati rendelője. A berendezést, amelynek beszerzése igen fontos előrelépést jelent az intézmény számára, ma délután ünnepélyes keretek között adták át rendeltetésének.

A Zentai Egészségház nőgyógyászati rendelőjének új 4D-s ultrahangkészülékét Miroslav Vasin tartományi gazdasági titkár és Bodrogi Béla, a Tartományi Nagyberuházási Igazgatóság igazgatóhelyettese és Ceglédi Rudolf, Zenta község polgármestere adták át rendeltetésének, akik az egészségügyi intézményekben megvalósult tartományi, illetve a községi szintű fejlesztések fontosságát hangsúlyozták felszólalásaikban.

A berendezés nagy előrelépést jelent az intézmény életében, hangsúlyozta dr. Surján Gusztáv, a Zentai Egészségház igazgatója, aki elmondta három és fél évvel ezelőtt döntöttek úgy, hogy sürgősen megoldást kell találni a nőgyógyászati rendelő működésével kapcsolatosan felmerült problémákra, ugyanis mivel az ott dolgozó szakorvos nyugállományba vonult, a szakemberhiányt, illetve az eszközhiányt is meg kellett oldaniuk. A szakemberhiányra átmeneti megoldást találtak arra az időszakra, amíg az új orvos szakosításon volt, az ultrahangkészülék beszerzésére pedig folyamatosan pályáztak, egészen addig, amíg siker nem koronázta a törekvéseiket. Hozzátette, a hosszúra nyúlt beszerzési folyamatot követően a berendezést már üzembe is helyezték, és a rendelő munkatársai nagyon meg vannak vele elégedve, akárcsak a páciensek, akik számára rendkívül fontos, hogy az ultrahangos vizsgálatokra ezentúl nem kell a kórházba menniük, hanem a rendelőben is elvégeztethetik azokat.

A berendezés megvásárlását a Tartományi Nagyberuházási Igazgatóság finanszírozta. A készülék átadását követően Bodrogi Béla bejelentette, a Tartományi Nagyberuházási Igazgatóság újabb csaknem 15 millió dináros támogatást hagyott jóvá a zentai kaszárnya épületének a felújítására, majd átadta az erről szóló határozatot Ceglédi Rudolfnak, Zenta község polgármesterének.

H. A.


Forrás:vajma.info
Tovább a cikkre »