Új Tisza-hidat sürget a Jobbik

A 2014-es országgyűlési választások előtt hatalmas nyilvánosság mellett helyeztek ki súlykorlátozó táblákat Tokaj, Tarcal, Bodrogkeresztúr és Bodrogkisfalud településeken azzal a céllal, hogy kiszorítsák a nem kívánatos kamionforgalmat. Mára beigazolódott: a tiltás pusztán kampányfogás volt, hiszen mára a kamion forgalom közel ugyanakkora, mint a választásokat megelőző időszakban.

Magyar Menedék - Tepe

Ezt támasztják alá a Magyar Közút Forgalomirányítási Osztályának adatai is.

A megoldást a sokszor emlegetett, és majd két évtizede húzódó déli elkerülő út és az új Tisza-híd jelentené. 2014 januárjában Mengyi “Voldemort” Roland még azt mondta, hogy 2020-ig megépülhet az Encs és Tiszanagyfalu közötti 39-es főút az új híddal együtt, Szerencsig négysávosítják a 37-est, a további részét pedig megerősítik.

Ugyanakkor egy Tokajban megtartott kerekasztal beszélgetésen a helyi sajtó szerint Posta György tokaji polgármester azt hangsúlyozta, hogy bár szerinte is a 39-es számú főút lenne a megoldás egy új Tisza-híddal, ez viszont nem szerepel a 2020-ig tartó fejlesztési időszak beruházásai között.

Mengyi Roland úgy tűnik ma már azokat is elvarázsolná, akik a térség országgyűlési képviselőjének Facebook-oldalán emlékeztetik korábbi ígéretére, őket ugyanis kitiltották az oldalról.

Ezek után felmerül a kérdés: számíthatnak-e az emberek a képviselői ígéretre, vagy inkább iratkozzanak be a roxforti varázslóiskolába a probléma megoldása érdekében?

Horváth Ádám, a Jobbik szerencsi elnöke


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »