Új fogalom az m1-en: visszidált

Új fogalom az m1-en: visszidált

Gyuricza Gábor Brazíliából Horn Gyula kormányzása alatt választotta Magyarországot új hazájául. 2010-ben magyar diplomata lett, és végül 2015-ben költözött haza. Ma ő az ismeretlen büszkeség az állami tévében.

Az állami tévé vasárnap adott tudósítást arról, hogy megkezdődött Balatonlellén a VII. Magyar Világtalálkozó. Miközben a színpadon néptáncosok táncoltak, a foghíjas nézőtéren pedig csak pár ember ücsörgött, a riporter, Koszorús Rita azt mondta, hogy a világ minden tájáról érkeztek magyarok, akik az összetartozás miatt mentek el Balatonlellére. És ugyanebben a pillanatban máris egyik interjúalanyához fordult, Gyuricza Gáborhoz, akit leegyszerűsítve úgy mutatott be, hogy „Brazíliában született és már 20 éve él Magyarországon”.

– Miért tartotta fontosnak, hogy hazajöjjön, és miért gondolta, hogy jobb itthon élni? – kérdezte meg a férfit a nézősor mellett. – Egy évet tanultam itt, Budapesten – válaszolta a Gyuricza Gábor –, az Állami Balettintézetben, amikor 20 éves voltam. Annyira megtetszett az ország, meg a kultúra, meg minden, hogy úgy döntöttem, a jövőben valamikor én itt szeretnék élni. Úgy döntöttem 20 évvel ezelőtt, hogy én „visszidálok”. A családommal, a négy gyermekemmel együtt hazajöttünk. Úgy érzem, hogy itt biztonságosabban élnek a gyerekek, és jobban élünk itt, mint ott. Ez egy jó döntés volt nekem is, és a családomnak is.

(Ezután a riporter újra a kamerához fordult és bejelentette, hogy a következő produkcióként Csepregi Éva fog „a világot jelentő deszkákra lépni”, aki összevissza kezdett el beszélni a magyar összefogásról.)

Az, hogy a hazaköltözött férfi nem az ismeretlen nézők közül bújt elő, s hogy születésétől kezdve jóval teljesebben élte az életét, valamiért kimaradt a tudósításból. A Wikipédiára feltöltött adatok szerint Gyuricza Gábor 1959-ben született São Paulóban. Figyelme Magyarország felé a Horn Gyula vezette MSZP-SZDSZ balliberális kormány alatt fordult. „1997 januárjában Magyarországra költözött. Budapesten 1997-ben saját céget alapított, amelynek profilja brazil és magyar cégek közötti kereskedelmi kapcsolatok építése, valamint brazil termékek képviselete és forgalmazása.” 

Az M1 műsorában az sem hangzott el, hogy Gyuricza „2010-től 2015-ig magyar kormánytisztviselőként, Magyarország São Pauló-i főkonzulátusán dolgozott”, s hogy valójában csak 2015-ben költözött haza. A Wikipédián róla szólva egyébként arra is van adat, hogy a szakember megtanulta a gondolkodásunkat. Eszerint ő használta először a „visszidens” kifejezést, amelyet azóta széleskörűen használnak a visszatelepült külföldi magyarokra. Szintén ő használta először a „brazilikum” jelzőt, amely brazil különlegességet jelent a hungarikum mintájára.    


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »