Oroszország kockáztatott, és nyert. Moszkva bombázók hangjától kísérve visszatért a Közel-Keletre. Nemcsak visszatért, de kihasználva az Egyesült Államok lassú kivonulásával, bizonytalankodásával támadt űrt, osztja a lapokat – nem túlzás ilyen mérleget vonni a két éve kezdődött szíriai orosz beavatkozás által elindított térségi folyamatokról.
A Nyugaton sokak által már leírt nagyhatalom új szerepe ráadásul eddig elképzelhetetlen szövetségeket teremt, és Vlagyimir Putyin „tegező viszonyba” kerül még Amerika legközelebbi térségbeli szövetségeseivel is. Az idős szaúdi uralkodó hét végén véget ért négynapos moszkvai látogatása az eddigi legvilágosabb jele annak, hogy Oroszország közel-keleti stratégiájának a gyümölcse szép lassan, de biztató jelek kíséretében beérik.
Az elmúlt évek puhatolózó tárgyalásai után – Mohammed bin Szalmán koronaherceg többször is találkozott Putyinnal – történelmi látogatást tett a szaúdi király Moszkvában. Szalmán bin Abdel-Azíz mintegy ezerfős küldöttség élén látogatott el az orosz fővárosba, méghozzá elsőként a szaúdi uralkodók közül. A fiatal monarchia és a Szovjetunió kapcsolatai ugyan a múlt század elején nem indultak rosszul, a kétoldalú viszonyt a 80-as években végleg megrontotta az afganisztáni háború.
Rijád Washingtonnal karöltve segítette a mudzsáhidokat Moszkva ellenében. A két ország a Szovjetunió felbomlása után is vetélytársként, néha egyenesen ellenségként tekintett egymásra. Rijád nem nézte jó szemmel, hogy Moszkva jó kapcsolatokat ápol két legfontosabb régióbeli vetélytársával, Iránnal és Izraellel is. A két ország a szíriai háborúban is a front két oldalán állt. Míg Oroszország Aszadot, addig Szaúd-Arábia annak ellenzékét támogatta. Bizonyos helyzetekben fokozta a feszültséget a két ország között, hogy míg Rijád tagja a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC), addig Moszkva nem. S akkor még nem beszéltünk arról, hogy Szaúd-Arábia az elmúlt száz évben Amerika érdekeit kiszolgálva, annak farvizén erősítette pozícióit az Öböl-térségben.
Ehhez képest most Szalmán király „baráti”-nak nevezte Oroszországot, meghívta Rijádba Vlagyimir Putyint. A két vezető megállapodott abban is, hogy országaik folytatják az együttműködést a világ olajpiacainak stabilizálása érdekében, amit tavaly decemberben kezdtek meg a termelés visszafogásáról kötött, árfelhajtást célzó megállapodásukkal. A királyi látogatásra időzítve számos együttműködési szerződést és egyetértési memorandumot írtak alá, egyebek között a szaúdi Aramco állami olajvállalat, valamint az orosz Gazprom, a Gazprom Nyefty, a Sibur és a Liasco között.
Véglegesítették egy egymilliárd dolláros közös, Oroszországban aktív befektetési alap létrehozásának projektjét. A szaúdi Közberuházási Alap 2015-ben közölte, hogy öt év alatt tízmilliárd dollárt tervez befektetni az orosz gazdaságba, aminek eddig csak a töredéke valósult meg. Megállapodás született a fegyvergyártás, a nukleáris energia, a világűr és a mezőgazdaság területén folytatandó együttműködéséről.
Az olaj árának emelésétől a kereskedelmi kapcsolatok élénkítésén át az Sz–400-as rakéták vásárlásáig tehát bőven volt miről tárgyalni, ezért azonban a 81 éves szaúdi uralkodó aligha szánta volna rá magát a történelmi látogatásra.
A félelem Oroszország egyik legszorosabb közel-keleti szövetségesének, Iránnak a további erősödésétől azonban már megéri elzarándokolni az egykori ellenséghez.
Különösen akkor, amikor a legfőbb szövetségesre, az Egyesült Államokra manapság nem nagyon lehet számítani, a kurd referendumra reagálva pedig orosz védnökséggel egyre látványosabban erősíti befolyását – egymással még össze is fogva – Teherán és Ankara. Rijád legfontosabb szövetségese és fő fegyverszállítója továbbra is Washington marad, a vizit azonban jelzi, hogy a szaúdi diplomácia a realitásokat felismerve több lábon akar állni. E törekvésnek a jegyében ez a látogatás annak elismerése is, hogy a Közel-Keleten megváltoztak az erőviszonyok, s az új felállásban Oroszország megkerülhetetlen játékos lett. Ahogy egy szaúdi elemző fogalmazott, Rijád számára Moszkva immár nem maga a probléma, hanem a megoldás része. Ugyanígy a Kreml is tisztában van azzal, hogy a szíriai politikai rendezéshez elengedhetetlen a regionális hatalmak, így Szaúd-Arábia jóváhagyása. Olyan helyzet állt tehát elő, amikor megnőtt az esély a kompromisszumokra.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.10.09.
Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »
