Ügyvédeket hallgathat le a magyar állam

Ügyvédeket hallgathat le a magyar állam

Sok jel mutat arra, hogy különböző hatóságok hallgathattak le budapesti ügyvédeket. Van, aki segíti is a hatóságokat, őket „rendőrspicliknek” nevezik.

Tavaly nyáron merült fel először, hogy komplett irodákat hallgatnak le állami szereplők, ám egyelőre még nem tudni, hogy a rendőrségről, az Alkotmányvédelmi Hivatalról (AVH) vagy a Terrorelhárító Központról (TEK) van-e szó.

Ezt követően kérte fel tagjait a Budapesti Ügyvédi Kamara, hogy jelezzék, ha lehallgatásgyanús jelenségeket észlelnek. A bejelentésekből összegyűlt információkat kiértékelte egy vizsgálóbizottság, amelynek jelentését április 4-én fogadta el a kamara elnöksége. A jelentést megszerezte az Index.

Sokan tapasztalták

A legismertebb történet Hüttl Tivadaré, a Társaság a Szabadságjogokért ügyvédjéé, aki Jávor Benedekkel, a Párbeszéd Magyarországért EP-képviselőjével beszélt 2015 szeptemberében. Egy ponton a vonal megszakadt, majd Hüttl hallotta, ahogy visszajátsszák a beszélgetés felvételét. Az ügyvéd ezt követően Lázár János, Simicskó István és Pintér Sándor miniszterekhez fordult, lényegében mindenki hárított. Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága elé vitte az ügyet, de a kormánypárti képviselők megakadályozták, hogy vizsgálatot rendeljenek el.

A jelentés szerint sok ügyvéd tapasztalta, hogy a klienssel való kapcsolattartás során lehallgathatták, de bizonyítékaik nincsenek erre. Volt olyan, hogy csak menet közben szerezték be a hatóságok a lehallgatási engedélyt, amikor már zajlott a megfigyelés, de olyan esetről is beszámolt egy neve elhallgatását kérő ügyvéd, hogy ügyvédi titkokat is megszerzett az állam. Nem tudni, hogy a lehallgatás tárgyával nem összefüggő információkat később megsemmisítették-e a hatóságok.

Közvetett bizonyítékok

Egy ügyvédnő arról mesélt, hogy válófélben lévő férjétől megkapott egy paksamétát, amelyben leírt telefonbeszélgetései szerepeltek. Ismeretlen eredetű mikrofonra is bukkantak egy ügyvédi irodában, de a jelentés szerint előfordult az is, hogy egy korábbi lehallgatás után „ottfelejthettek” eszközöket egy irodában és ott tovább folytathatták a lehallgatást.

Sokaknak feltűnt, hogy olyan információkra kérdeztek rá a nyomozó hatóságok, amelyekről csak az irodában vagy az ügyféllel folytatott telefonbeszélgetésben ejtettek szót. Sőt, olyan ügyvédek is akadnak, akik „rendőrspicliként” maguk engedik be egy-egy ügyvédi irodába a lehallgatókészülékekkel felfegyverzett hatóságokat.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »