Ügyvéd: ha nem egyértelmû a kapcsolat a közbenjárás és szponzoráció között, ejteni kell a vádat

Horváth Anna kolozsvári alpolgármester ügyéhez kapcsolódóan a Kolozsvári Rádió jogász szakembert kérdezett arról, lehet-e önmagában törvénybe ütköző cselekedet bizonyos körülmények között a közbenjárás, illetve szponzoráció, vagy ilyesmiről kizárólag akkor beszélhetünk, ha a vádlónak sikerül bebizonyítania, hogy a közbenjárásnak feltétele volt a szponzoráció?

A törvényszöveg szerint egyértelmű kell legyen a kapcsolat a nyújtott “szívesség”, haszon, valamint a közhivatalnoktól kért közbenjárás között – nyilatkozta a Kolozsvári Rádiónak Bányai Péter ügyvéd. Önmagában véve egy admnisztratív döntés gyorsítása nemhogy nem bűncselekmény, de még csak nem is jogellenes, sőt, egy közhivatalnoknak ez a dolga, hogy jól végezze munkáját a közösség érdekében. Ha nem bizonyosodik be egyértelműen, hogy ebből az illető közhivatalnok valamilyen haszonra tett szert, a vádat ejteni kell – jelentette ki az ügyvéd.

A szponzoráció kérdéséről elmondta, nagyjából bármilyen anyagi támogatás elfogadható olyan forrásból, ami nem törvénytelen vagy erkölcstelen. Abban az esetben lehet törvénytelenségről szó, ha az illető közhivatalnok a szponzoráláshoz kötötte feltételként a munkája elvégzését, ezt azonban nehéz bizonyítani. Az ügyvéd szerint az ügyészségnek fontolóra kellene vennie, hogy megalapozatlansága miatt inkább ejtse a vádat. (Kolozsvári Rádió)


Forrás:itthon.transindex.ro
Tovább a cikkre »