Ugye, mi jó barátok vagyunk? Kérdések az orosz-magyar barátságról

Ugye, mi jó barátok vagyunk? Kérdések az orosz-magyar barátságról

Ismeretes, múlt héten hazánkba látogatott Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, és tárgyalásokat folytatott magyar kollégájával, Szijjártó Péterrel, valamint Orbán Viktor miniszterelnökkel. A közös sajtótájékoztatón mindkét politikus elégettnek tűnt, közös jövőbeni projektekről is beszámoltak, igaz konkrétumok említése nélkül. De vajon mi húzódik meg az orosz-magyar stratégiai partnerség mögött? Erről kérdeztük Ember Zoltánt, az Iránytű Politikai és Gazdaságkutató Intézet kutatásvezetőjét.

Politikai elemzőként hogy látja, a Lavrov látogatása egy megragadott, vagy egy elszalasztott lehetőség volt, vagy igazából egyik sem.

Röviden válaszolva a kérdésre: leginkább egyik sem, mivel maguk a felek sem tulajdonítottak neki rendkívül hangsúlyos jelentőséget, természetesen a politikai kommunikáció igyekezett ezt a látogatást felértékelni. Maga Szijjártó Péter is úgy nyilatkozott, hogy ez a látogatás szinte megszokott, Szergej Lavrovval évente találkoznak. Az átbeszélt témák közül sem volt olyan, amelyet éppen most és éppen ezen a szinten kellett megvitatni. Oroszország a most rendkívül leterhelt Lavrov látogatásával értékelte, hogy van egy EU-s és NATO tagállam, amely nem ellenséges vele szemben, a magyar miniszterelnök pedig meg tudja mutatni bizonyos EU-s köröknek: van nekem egy erős partnerem arra az esetre, ha páriaként kezeltek!

S milyen üzenetet hordozott az esemény a magyar belpolitikai szereplők számára?

A második Orbán-kormány idejétől a magyar külpolitika bizonyos eseményei sokkal kevésbé átláthatók. Az elmúlt fél évtized legjelentősebb magyar-orosz eseményeinek részleteiről érdemben nem egyszer az orosz sajtóból értesülhettünk, minden részletet most sem tudhatunk. A Roszatom honlapjáról előbb lehetett tájékozódni a Paks2 beruházás részleteit tartalmazó szándéknyilatkozatról, mint a saját kormányunktól. Arra is volt példa, hogy a külügyminiszter látogatásáról nem tudtunk, egyszerűen külföldi fotókról „derült ki” az esemény. Ami a beígért stadionépítést illeti, a hírnek nincs újdonságértéke, a szándékot már korábban is jelezték a felek. Az azonban még korántsem biztos, hogy mekkora tortát kaphatunk az elvégzendő munkából; nem mindegy, hogy egy egész stadiont építünk, vagy csak a gyepet telepíthetjük. Igaz ez a többi gazdasági tematikára is.

Nyilván ez a nyertes pályázoknak sem lényegtelen. De kik is lesznek azok?

Érdekes lesz majd azzal szembesülni, hogy mely cég(ek) vesznek majd részt az üzletekben. Az orosz és a magyar kormányközeli gazdasági elit együttműködése sejthető már a gázszállítások kapcsán is, olyan milliárdos ügyletek, amelyek az MVM kereskedőcége körül zajlottak, szerintem nehezen elképzelhetők orosz és magyar vezető politikusok beleegyezése, tudta, koordinációja és közös akarata nélkül.

Szijjártó Péter többször is elmondta, hogy a két ország közti viszonynak pragmatikusnak és ésszerűnek kell lennie. De a mi gazdasági súlyunkkal és geopolitikai/földrajzi helyzetünkkel lehetséges-e ez?

Érdekes párhuzam az első Orbán-kormány idejének számos feszült pillanata orosz-magyar relációban, gondolok itt a háború idején Szerbiába tartó konvoj esetére; a jelentős fordulat a Fidesz Oroszország politikájában 2012-ben következett csak be. Moszkva térképén a gazdasági, demográfiai, katonai stb. erejéből következőnél ma jóval hangsúlyosabb szereplőnek számít Magyarország (ezt a látogatások száma is jelzi), hiszen a szankciós politika terén felvett pozíció és olykor az ukrajnai konfliktushoz való magyar viszonyulás is el-eltér a NATO és az Európai Unió hivatalos álláspontjától. Ez az enyhe különutasság és az említett két szervezetben való tagságunk hármas pillére gyorsan értékelt fel minket, ám ez a pozíciónk ugyanilyen sebesen a gazdasági- és politikai méretünkhöz jobban passzoló helyre is billenhet, amennyiben az ukrán helyet rendeződik.

Amennyiben?

Ma – még – Moszkva lehetőséget lát Magyarországban. Az, hogy Oroszországgal korrekt viszonyban kell lennünk, az egyértelmű, elég csak a térképre pillantani, valamint figyelembe venni azt a tényt, hogy Oroszország minimum elsődleges regionális hatalom. A jelenlegi feszült helyzetben a kifejezetten szoros és „baráti” viszony ápolását súlyos következmények nélkül viszont nem tartom lehetségesnek, ezekből a 2014. év végétől már ízelítőt kapott a magyar kormány. Ma a régiónkban az, hogy az amerikaiak hogyan viszonyulnak egy adott kormányhoz, nagyban függ annak az ukrán válság kapcsán felvett álláspontjától, az orosz kormányhoz való viszonyától.

Mennyire tarthatja feláldozhatónak térségünket Moszkva és Brüsszel?

Ami a Brüsszel és Moszkva közötti csatatérre vonatkozik: az Európai Unió (sajnos) nem erős globális szereplő, ez nap, mint nap megmutatkozik a Közel-Kelet, a menekültválság, vagy éppen Ukrajna kapcsán; érdekeit (már ha egyáltalán képes megfogalmazni az adott kérdésben) ritkán tudja sikerrel képviselni. Éppen ezért a kérdést inkább a NATO és Oroszország viszonylatában tartom jobban értelmezhetőnek. Látható egy világos cél, Oroszországot Nyugatról el kell szigetelni a Balti-tengertől a Fekete-tengerig, egyfajta cordon sanitaire-t akarnak többen létrehozni, mely (ma) nem foglalja magában Fehéroroszországot és Ukrajnát. Persze, akadnak olyan nyugati keményvonalasok, akik ezt az álláspontot képviselik.

Ez mit jelent pontosan?

Ez a két állam orosz szemszögből „biztonságpolitikai komplexum” egyfajta orosz „előkert”, hiszen minden trauma ebből az irányból érte Oroszországot az elmúlt három évszázad során. A mi térségünkben növekvő amerikai jelenlétre és növekvő katonai kiadásokra kell számítanunk, az 1-3 milliós balti országok katonai büdzséje példának okáért már a magyart veri. Azonban ez is a mi békéhez, Európa kivételességéhez szokott gondolkodásunk szempontjából extrém helyzet, a hidegháború idején 200-300.000 amerikai katona tartózkodott a kontinens nyugati felén, ma a bővült területen nincs 70.000. Az Egyesült Államok szempontjából fontos cél a szövetségei igényeinek legalább részbeni kielégítése, hiszen az Oroszországhoz közeli NATO tagállamok is fokozottabb amerikai szerepvállalást szeretnének az országuk védelmében.

Mi szükséges ahhoz, hogy a nyugat-európai országok úgy döntsenek, befejezik a szankciós politikát Oroszországgal szemben?

Akkor fogják eltörölni el a szankciókat, ha a nyugati szereplők lenyelik a Krím elszakítását, emellett elfogadják azt, hogy a Minszk2 megállapodás nem minden pontját tartják be a felek. Vagy éppen ellenkezőleg, Oroszország tanúsít önmérsékletet Ukrajna kapcsán és értő olvasást alkalmazva végigmegy annak pontjain. Csakhogy Moszkva ma a konfliktus befagyasztásában érdekelt, mert ezzel megakadályozza Ukrajna nyugati integrációkhoz való csatlakozását; senki sem szeretne olyan tagországot fölvenni, amely nem ura saját területének. Oroszországot hatalmas belső konfliktusok sem feszítik, ezért az első forgatókönyv ma valószínűbbnek tűnik, tehát az EU visszakozik. Annak a belátása képzelhető el, hogy a szankciós rendszer alapvetően nem ingatja meg az orosz politikai berendezkedés stabilitását, gazdaságilag viszont mindét félnek fáj. Amíg az orosz lakosság tűrőképessége a gazdasági problémákkal szemben magas, addig az eliten belül sem képzelhető el jelentős mozgolódás, amely a Putyin-rendszert veszélyezteti. Az EU szemszögéből nézve a gazdasági kapcsolatok helyreállítása kívánatos, azonban rossz üzenete van annak, hogy az erősebb fél jelentős következmények nélkül területet vehet el egy másik országtól.

S milyen hatása lehet hazánkra nézve a szorosabbnak tünő orosz-magyar kapcsolatnak?

A kiélezett helyzetben való szoros orosz-magyar kapcsolatok ápolásának következményeiből már ízelítőt kaphatott a magyar kormány (pl. kitiltási ügy, pária szerep), ebből Magyarország visszakozott, sőt túlkompenzált (keleti nyitás feladása, katonák Erbilbe küldése, diplomáciai gesztusok, EBRD-paktum, TTIP). Azonban ma már kevésbé feszült a helyzet, a szankciók kapcsán fölvett magyar álláspont pedig nem számít extrémnek a kontinensen. Érdemes megemlíteni, hogy a külügyminiszter nyilatkozata alapján magyar pozíció kettős; retorikájában ellenzi ugyan a szankciókat, ám az eltörlésükért indított kezdeményezés sikere érdekében Szijjártó „nem hordozza körbe a véres kardot” az Unión belül, csupán az eltörlésük mellett foglal állást. A mostani látogatásnak különösebb nemzetközi visszhangja nem volt, a jelenlegi szintű kapcsolat következménye inkább csak az lehet, hogy hazánkat bizonyos szereplők, például az Európai Bizottság részéről, vagy éppen Lengyelország bizonytalan, vonakodó szövetségesnek fogja tekinteni.

Egyáltalán gazdasági szempontból menyire van szüksége egymásra a nagy tömbnek?

Oroszország „hard power” szempontjából az eurázsiai földrész kiemelkedő szereplője, minimum elsődleges regionális nagyhatalom, de a 146 milliós ország gazdaságának nominális GDP-je nagyjából akkora, mint a 36 milliós Kanadáé, vagy az olaszoké. Oroszország számos értelemben óriás, de rendkívül tőke- és technológiaszegény. Érdekes, hogy holland, olasz és német technológia nélkül nem képesek tenger alatti vezetéket fektetni, pedig az energiaszektor a gazdaság legfontosabb ágazata; vagy az, hogy az első olajfúró tengeri platformjuk húsz év alatt készült el. Éppen ezért nyilvánvaló volt, hogy a legtöbb fájdalmat azzal lehet okozni az orosz kormánynak, ha a gazdaság és a technológia felől közelítik meg a válaszlépéseket, valamint a magát nagyhatalomként exponáló Oroszországot kirekesztik számos nemzetközi együttműködésből, például a G8-ból. Oroszországnak tehát létkérdés a tőke és a technológia.

De mi a helyzet a túloldalon?

Németország tizedik legjelentősebb kereskedelmi partnere Oroszország, tízezer fölött van a német cégek száma Oroszországban; egy olyan állam, amely a kereskedelemben és az exportban érdekelt, tehát létkérdés számára a stabilitás. Németországnak igenis fájnak ezek a szankciók, az Oroszországba irányuló német export több mint egyharmaddal csökkent 2013-ról 2015-re. Amerikai stratégák régi félelme, hogy a nyugat-európai (különösen német) technológia és tőke találkozik az orosz emberi erőforrásokkal és nyersanyagokkal, ezáltal az Egyesült Államok világszintű pozíció gyengülnek meg. Ezt Putyin is tudja, ezért előszeretettel beszél egy jövőben Lisszabontól Vlagyivosztokig kiterjedő Eurázsiai Unióról.

Ahogy arról korábban részletesen is írtunk, Ukrajnáért bejelentkezett az Európai Unió is. Hol a helye a geopolitikai sakktáblán keleti szomszédunknak?

A regionális politikai megközelítést tekintve az Eurázsiai Unió Ukrajna nélkül világszinten súlytalan szereplő. Az Európai Uniónak ellenben rendkívül sok pénzébe kerülne Ukrajnát konszolidálni, számos konfliktust vonna magára egy olyan szervezet, mely intézményi válsággal küzd, de megoldatlan a migránsválság és a görög ügyek is. Ukrajna tragédiája az, hogy az országot belátható időn belül Moszkva sem lenne képes modernizálni, csupán „hibernált” állapotban tartani. Az ukrán válságnak egyébként van ukrán belügyi, regionális politikai Oroszország (Eurázsiai Unió) vs. Európai Unió és globális politikai értelmezési lehetősége (Egyesült Államok vs. Oroszország), mindhárom tényező együtt hat.

Szijjártó is szóba hozta a közös sajtótájékoztatón az Északi Áramlat 2-t, igaz arról már nem beszélt, hogy ezzel az orosz földgáz megkerüli a térségünket és egyenesen Németországba jut. Így a térségünk majd onnan lesz kénytelen vásárolni. Az ilyen paktumok mennyire erősítik meg azt a kommunikációt, hogy valóban fontos partnerei vagyunk az oroszoknak?

Annak ellenére, hogy mi fontos partnerek vagyunk ma Oroszország számára, Magyarország és a mi környezetünk számára egyértelműen kockázatos ez a projekt, viszont nagy lehetőség a kooperációra Oroszországnak Németországgal egy olyan helyzetben, amikor erre más kérdésekben nem nyílik lehetősége. Sajnos, számára a német kapcsolat gazdasági és politikai érdelemben is kifizetődőbb. A vezeték haszonélvezői Janus-arcúak, hiszen Ukrajna érdekében szankciókat fogadtak el, ugyanakkor a nagyobb kapacitással építendő vezeték jelentősen leértékeli Ukrajna gázszállításokban játszott európai szerepét. Az országot fontos bevételi forrásának egy bizonyos részétől vágná el, a volt szocialista országok energiabiztonságára is negatív hatással lenne, rontaná az árakat meghatározó tárgyalásainkat is. Vélelmezhető, hogy itthon is drágulna a földgáz. A másik oldalon is érthető érvek vannak, amelyek az ukrán szállítás biztonságára, fizetőképességére vonatkoznak, ráadásul irreálisan magas a szállítási veszteség, amely korrupcióra, lopásokra enged következtetni.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »