Tűvel szurkálta ellenfeleit a védő, dicsekedett vele, kirúgták

Egészen elképesztő szabálytalansággal dicsekedett el az argentin kupában játszó Sport Pacifico védője arról, hogyan harcoltak a náluk erősebb Estudiantes ellen, és meglepetésre hogyan jöttek le győztesen a pályáról.

Federico Allende, a Pacifico védője ugyanis az Index cikke szerint egy rádióinterjúban valósággal eldicsekedett vele, hogy a meccsre két tűt is magával vitt a pályára a sípcsontvédője mögé rejtve. Azt írják, ezekkel a mérkőzés alatt végig szurkálta az ellenfél csatárait, főleg Juan Oterót, aki hiába panaszkodott a bírónál.

„Tudtuk, hogy piszkosan kell ellenük játszanunk, én például folyamatosan szurkáltam az Estudiantes csatárait egy tűvel. Tudtuk, hogy az élvonalbeli játékosoknak nem ízlik a kemény játék, az időhúzás, nem bírják a piszkos trükköket. Ezért pontosan ezt tettük. Teljesen eltüntettem Oterót, biztos hogy most utál. De ilyen a futball. Az okosabb nyer.”

Hírdetés

– idézik a csaló futballistát, aki saját magának is ellent mondott, hiszen nyilatkozata után természetesen kirúgták a csapatból, szóval okosnak éppen nem nevezhetjük.

A focista egyébként a most legyőzött ellenfél egykori védőjétől, Carlos Bilardótól vette az ötletet: állítólag az 1986-ban edzőként világbajnokságot is nyerő labdarúgó is gyakran csalt így, de azzal is megvádolták, hogy nyugtatós vizet adtak az ellenfél braziloknak, vagy sportkrémet kentek játékosaik kezeire, amit aztán az ellenfél szemébe nyomtak.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »