Tusványosi tanulságok

A miniszterelnöki beszédeket világszerte – a megszokott újságírói kifejezéssel élve – fokozott várakozás előzi meg. Ez érthető is, hiszen a legtöbb miniszterelnök viszonylag jól tájékozott hazája és a világ dolgaiban, s bár jó néhányan a mellébeszélés és a semmitmondás professzorai lehetnének, ha egy órát szónokolnak, önkéntelenül is mondanak valami fontosat vagy érdekeset.

Természetesen Orbán Viktor sem kivétel ez alól – hozzátéve, hogy őt semmitmondással vádolni ostobaság lenne, inkább azt szokták a szemére vetni, hogy túl sokat mond. Az ő beszédeit is izgatottan várják, a közvélemény éppúgy, mint a hivatásos közvélemény-formálók, akiknek egy-egy Orbán-beszéd napokra munkát ad. A bálványosi szabadegyetemen tartott előadásaira pedig különösen felfokozott állapotban készülnek, mindenekelőtt az ellenzéki sajtó. Igaz, a tusványosi előadásokra nem azért kíváncsiak oly nagyon, mert arra számítanak, hogy a kormányfő valamely szenzációs, az ország életét jelentősen befolyásoló, a közelebbi, távolabbi jövőnket meghatározó bejelentést tehet, hanem azért, mert Orbán Viktor Tusnádfürdőn minden évben mond valami botrányosat. Jobban mondva: Orbán mond valamit, amiből az ellenzéki sajtó botrányt kavar.

Klasszikussá vált szlogeneket idézhetnénk, amelyek az ellenzék felháborodását váltották ki, de csak kettőt említünk. Egy évtizede az a Kerényi Imrétől átvett szöveg keltett felhördülést, miszerint a baloldal olykor ráront saját nemzetére, két éve meg az illiberális államon szörnyülködtek az álliberális állam hívei. Magától értetődő, hogy idén is valami hasonló remeklést vártak a miniszterelnöktől, olyannyira, hogy még Kósa Lajos merész és magával ragadó belpolitikai elemzése is elsikkadt, pedig az a felvetés, hogy a kormány rendszerszinten felszámolta a korrupciót, nehezen múlható felül, illetve alul.

Érdekfeszítő lett volna, ha Kósa részletesebben és mélyebben is kifejti igazán eredeti tételét, mert ha állítása igaz, akkor ő már tud valamit, amit mi nem. Ám a Fidesz frakcióvezetője hiába próbált villogni, Tusnádfürdőn Orbáné a show, mások alig-alig keltenek érdeklődést. Erre – a tudósítások hangján is érződik – a miniszterelnök csalódást okozott az ellenzéki sajtónak. Nem mintha a beszéd érdektelen, unalmas lett volna, de hiányzott belőle a nagy durranás. A bombasztikus kijelentés, amit hónapok múltán is lehet citálni, amin felhördülhettek, megsértődhettek volna a baloldalon, s amiből messzemenő következtetéseket vonhattak volna le. Azok a politikusi replikák, amelyek az ország unióból való kivezetését, a demokrácia és a jogállamiság további leépítését vélik kihallani a szavak mögül, egyrészt nem igazak, másrészt nem a konkrét beszédre vonatkoznak. Ezek a körök Orbán minden megnyilvánulására így reagálnak.

Abban egyetértenek a kommentátorok, hogy a kormányfő arról beszélt, amire számítani lehetett – az október 2-i bevándorlásellenes népszavazásra igyekezett mozgósítani hallgatóságát –, kritikusai viszont arra is rámutatnak, hogy bár semmi újat nem mondott, egy gondolata mégiscsak váratlanul érte a közönséget. Voltak, akik úgy értékelték, hogy Orbán máris behódolt Donald Trumpnak, ami a tudatos félremagyarázás tipikus esete. De nem kizárt, hogy jobb híján ebből próbálnak majd országos botrányt dagasztani.

Mindenesetre az amerikaiak még nem tiltakoztak, hogy a magyar miniszterelnök illetéktelenül beleavatkozott az elnökválasztás menetébe. És az indiánok sem ásták ki a csatabárdot a számukra nem feltétlenül előnyös összehasonlítás miatt.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 07. 26.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »