Türk varázslat Kazahsztán bölcsőjében

Türk varázslat Kazahsztán bölcsőjében

A gép még le sem szállt Kazahsztán harmadik legnagyobb, immár milliós városában, már tisztában voltam minden előítélettel. Az ország középső vagy északi régióiból ide utazók enyhén szólva is óvatos tartózkodással magyarázták, hogy itt nem is értenek oroszul, egy bazár az egész város, az utcákon a homokot hordja a szél, s bizony, a régió az iszlamisták egyik lehetséges melegágya. A hazafelé tartók ugyanakkor arról győzködtek, hogy ez Kazahsztán szíve, ellentétben az eloroszosodott északkal, itt élnek az igazi kazahok, akik imádják a vendégeket. A helyszínen ezt a képet még azzal színezték, hogy az északiak zárkózottak, több bennük az európai, míg délen az emberek nemcsak közvetlenebbek, de gazdagabbak is, több a gyerek, s ráadásul még az időjárás is jobb.

Aztán hamar kiderült, hogy az iszlamisták éppen északon lövöldöztek, a helyiek, ha nem is szeretnek, de nemcsak értenek, hanem kiválóan beszélnek is oroszul, s ha kell, az innen alig száz kilométerre levő szomszédos ország nyelvét, az üzbéget is. Mindenesetre nem kell sokat keresgélni ahhoz, hogy egy üzbéget találjunk. Tény, hogy errefelé egyértelmű a türk hatás, míg ugyan a város régi kerületei egyértelműen a szovjet időket idézik, az orosz befolyás alig érezhető. Annak ellenére, hogy egy este a beszélgetőpartneremmel hamar kikötünk Viszockijnál, s már ott tartunk, hogy elvisz a színész- és költőóriás nem nyilvános múzeumába. Az időjárás tényleg jóval kellemesebb, de az is igaz, hogy a helyieknek finoman szólva sem erénye a pontosság. Az emberek azonban tényleg közvetlenek és vendégszeretők.

 

Azon egy kicsit elgondolkodtak a helyiek, hogy mit is érdemes megnézni a városban, így az első nap megnézem az önkormányzat, az akimátus épületét, a gyönyörű parkokat, s jobb híján pár órát eltöltök egy üzbég étteremben. Aztán jönnek a történelmi múltat idéző szobrok, a modern épületek, s ahogy haladunk előre, úgy megismerem a szokásokat, a nyugatról jött vendégnek az ősmagyarok világát idéző kokpart, ahol lovas versenyeznek egy birkáért. Az is gyorsan egyértelművé válik, hogy az emberek errefelé szeretnek ünnepelni, s mikor ellátogatunk a város egyik fő utcáján egymást érő toihanák egyikébe, az esküvői felhozatalt nézve a tenge összeomlásáról alkotott kép is árnyalódik. A hatalmas terepjárók és a hőségben pár kiló almával is kitartó utcai árusok arról árulkodnak, hogy a társadalom kettészakadt, s e két rész közül bizony az egyik jóval nagyobb, mint a másik.

A tűző napon az új Selyemút egyik frissen megépített szakaszán haladva még a környező hegyekben gyönyörködhetünk, hogy aztán megérkezzünk a másfél évezrede alapított Turkesztánba, a kazah kánság egykori első politikai, kereskedelmi és kulturális központjába. Itt élt a szúfi, költő, filozófus, a türk népek szellemi atyjának tekintett Ahmed Jasszaui, akinek a tiszteletére a XV. században Timur Lenk emelt mauzóleumot. A középkori építészet egyik remekműve nem véletlenül Szamarkandot idézi, s a falak között bolyongva és ámuldozva a megnyugtató hangulatban megértjük, hogy miért is nevezik a helyiek ezt a vidéket Kazahsztán bölcsőjének.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 06. 30.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »