Turcsinov: romokból épült fel az ukrán hadsereg

Az idei év első hét hónapja alatt csaknem 40 százalékkal nőtt a szerződéses alapon szolgáló katonák száma Ukrajnában – közölte Olekszandr Turcsinov, a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkára.

„Tulajdonképpen romokból épült fel az Ukrán Fegyveres Erők. Jelenleg fokozatosan szakosodik hadseregünk. Hét hónap alatt majdnem 40 százalékkal nőtt a szerződéses alapon szolgáló katonák száma. 2016 év második felében minden korábban mozgósított katona haza kell, hogy térjen. A helyzet súlyosbodása esetén viszont azonnal be lesz jelentve az újabb mozgósítási hullám”- írta Turcsinov az Ukrajna Hangja (Holosz Ukrajini) című újság cikkében, melyet a Korrespondent.net is közölt.

Olekszandr Turcsinov emellett azt is megjegyezte, ha komolyabb szinten konfrontálódna Oroszországgal Ukrajna, abban az esetben az országban senki sem tagadhatná meg a mozgósítást. Továbbá hangsúlyozta azt is, hogy fontos a katonai-műszaki együttműködés a NATO-val, és fontosnak látja a rakétapajzs helyreállítását Ukrajnában.

Az RNBO titkára aláhúzta, hogy a hazai katonai-ipari komplexum fejlődése egy erős lendületet kapott, amely a gazdasági ágazat egyik kiemelt részévé vált, az RNBO meghatározta a fő fejlesztési irányokat és feladatokat, hogy modern katonai felszerelésekkel tudja biztosítani az Ukrán Fegyveres Erőket és más katonai alakulatokat is.

„Abszolút prioritássá kell, hogy váljon a rakétapajzs visszaállítása Ukrajnában, a tüzérségi harci potenciálok növelése, a megbízható légvédelem visszaállítása, a lőszergyártás, a távközlési rendszerek fejlesztése és a vezetési és irányítási rendszerek automatizálása.” – közölte Olekszandr Turcsinov.

Rovatok: BelföldTelepülés: UkrajnaCímkék: Olekszandr Turcsinov, ukrán hadsereg, Ukrajna, ukrajnai hírek, ukrán válságForrás: Kárpátinfo.net


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »