Tüntetők

Internet ado elleni tuntetes, amia Nemztgazdasagi Miniszterium elol indult vegigvonult a Hosok tereig es ott hivatalosan veget ert. A tuntetok egy csoportja megdobalta a Lendvay utcai Fidesz szekhazat amit kesobb rohamrendorok vedtek.
Budapest, 2014.10.26.
Foto: Hegedus Robert

Akinek nem tetszik a rendszer, az kimehet az utcára, és tüntethet. Legalább is a demokráciákban így van, a nép tüntethet a hatalom ellen. De melyik nép van kint az utcán? Az örökké elnyomott, a szolgasorban lévő, a mindig robotoló nép, vagy a kommunizmus oldalán állt nép, és annak utódai, az egykor jobb napokat megélő és most hátrébb kerülő nép? Az, amelyik hozzászokott a banánhoz, narancshoz akkor is, amikor a tömegeknek még kenyér sem jutott?
A zsidó, a zsidó vér és tudat meghatározta felsőbbségtudat kiabál és mocskolódik, tör és zúz ajtót és ablakot, mert neki nem tetsző módon alakultak a választások, mert a másik nép azt mondta: egyszer s mindenkorra elég volt belőletek, tetves, rohadt kommunisták! Egy emberöltő nem volt elég, hogy szipolyoztátok a vérünket, elloptátok a fiatalságunkat, és most sem meg hagytok békében bennünket?

Demszky Gábor a netadó-ellenes tüntetésen. Természetesen a zsido PT több prominens tagja is jelen volt az amerikai nagykövettel együtt.

Melyik az “igazi” nép? Ez volna, aki ordít? Nem elégedett a bérével, az orvos, az ápoló, a tanár, a tanító? Mert “odaát” többet keresnek, kétszer, ötször tízszer? Mért nincs itt is Kánaán?
Bunkó, aki ilyet kérdez, csak hőbörögni tud! Az előbbi kormányzás alatt Kánaán volt, ugye? Igen, hajdanán nektek, kommunista tolvajok! Nektek Kánaán volt, minden volt.
Persze a tömeg az tömeg. Mert tömegesen voltak hazaárulók, a bolsevik jólétet élvezők és az utódaik, akiknek azért még mindig bőven van tejbe aprítani valójuk. A lopott és elcsalt. Még mindig jobb élet futja, mint az egykori szegényeknek, akik most is szegények és semmijük sincs, csak a boldog tudat: végre megszabadultunk a vérszívóktól és talán a gyermekeinkre jobb sors vár!

Netadó-tüntetők megtámadják a FIDESZ székházat

Az utcán most a másik oldal ordibál, a vesztes kommunista, zsidó, liberálisnak nevezett csőcselék! Ezeké az utca és most mást akarnak, mint amit a magyar nép választott. Az új Gazda, a világ csendőre címre pályázó nagyhatalom, most ezeket akarja meglovagolni és segítségükkel megdönteni a nép által választott, de neki nem tetsző táncot járó kormányt. Ennek a népnek olyan mindegy, hogy Moszkvából jön a parancs vagy máshonnan. Így volt ez a nyilasoknál is, és így volt a kommunistáknál is: az alja nép, a söpredék mindig keres magának gazdát, hogy legyen kit szolgálni, és így van most is. Gazda is akad: aki a világ csendőre szerepére vágyik, annak jól jön a felajánlkozás, mindegy, hogy zömében hajdanvolt kommunisták és azok leszármazottai a nép, csak tüntessen, törjön és zúzzon, követelje a kormány lemondását, és majd ők kijelölik a nekik tetsző garnitúrát.
Jelesül Gyurcsány alakulatát. Majd ők kiszolgálják a kapitalizmust, a hajdanvolt kommunista hűséggel, talpnyalással. Mert ez a Gyurcsány nem nyugszik, ha az ország belepusztul, akkor is megmutatja, hogy az ő kezébe való a hatalom, a gyeplő, amit rángathat kénye kedve szerint. Mert a hatalom-éhség nem múló szenvedély, aki már egyszer belekóstolt, az nem tud lemondani róla, ha beledöglik is kell neki. Ez az igazi narkotikum!

Goodfriend amerikai nagykövet a netadó tüntetése. A főszervezők egyike volt.

Mint ahogy másféle narkotikum a tüntetésen való ordibálás, szitkozódás.
– Mocskos Hír-tv! Mocskos Hír-tv!
Pedig a Hír-tv üzleti vállalkozás, jobb és baloldali híranyaggal, meghívott közszereplőkkel, a kormányt is bíráló hangnemmel. Legalább is most ilyen, hogy holnap mi lesz, kié lesz, azt az Isten tudja. Üzleti vállalkozás. Mint ilyen, nem tudni mi lesz a sorsa holnap, holnap után. Médium.
De a tüntető csak ordít:
– Mocskos Hír-tv! Mocskos Hír-tv!

Ez kell „ennek” a népnek, mert „ez” a nép a baloldali csőcselék legalja.
Újabban a pedagógusok, az ápolók tüntetnek. Kockás ing, a tanuló ifjúság, a szülők is megbolondítva. Iskolába sem kell menni! Sőt, ha jót akarsz, az iskola tájára se menj!
Ezek a kellékek, semmi sem drága, mert a zsidó csőcselék tüntetni akar!

A pedagógus szereti a gyermeket, a felnőttet tiszteli benne. Nem ébreszt aljas motivációkat. Ki ez a szónok, akinek nemcsak a szavai gyűlölet keltők, de a sémi vonásai is gyűlöletesek?
A régi rendszerben érezné jól magát, munkásőr ruhában, piros könyvvel a zsebében, a korlátlan hatalom birtokában. Éljen a szocializmus, éljen a szociál-kapitalizmus, éljen a kapitalizmus! Minden éljen, amiben én jól élek, munka nélkül, a hasamat süttetve a nappal, jó színe van az elvtársnak! A szakszervezeti elvtársnak!
Most bezzeg színtelen az elvtárs, fakó, mondhatnám halálsápadt. Mi lesz, ha tényleg ezek fogják birtokolni a hatalmat és nekünk nem jut egy csöpp sem? Nem ám még dolgozni is el kell menni előbb vagy utóbb?
Azt már nem! Inkább a halál!
Mocskos Hír-tv!

Vesszen mindenki, aki nem áll az oldalunkra, aki a polgári kormányzást akarja! Előbb vagy utóbb győzni fogunk, és akkor, jaj nektek, mocskos hírtévések, mocskos mindenkik! Lesz itt elszámolás, leszámolás, felszámolás! Meg fogtok dögleni mindahányan!
Kik is vagytok tulajdonképpen? Melyik párt tagjai?
A mocskos hír-tv ellenes párt tagjai!

Erdélyi János

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Kategória:Jegyzet, Publicisztika Tagged: Magyarország Cionista Gyarmat!, PT (párhuzamos társadalom)


Forrás:internetfigyelo.wordpress.com
Tovább a cikkre »