Tunéziában eszkalálódott a helyzet. Egyre dühösebbek az emberek, a kiadó cellák pedig fogynak

Tunéziában eszkalálódott a helyzet. Egyre dühösebbek az emberek, a kiadó cellák pedig fogynak

Eszkalálódott a helyzet Tunéziában. Százakat tartóztattak le és egy ember igazoltan a rendőri erőszak következtében vesztette életét a napok óta tartó demonstrációkban. A tüntetéshullám szervezésében az ellenzéki is részt vesz, de javarészt a drasztikus áremelések miatt vonultak az emberek.

Az ellenzék azzal vádolja a kormányt, hogy szándékosan gerjeszt erőszakot a demonstrációkon, hogy aztán olyan embereket, politikusokat is letartóztathasson, akik nem követtek el törvénytelenséget. Eddig összesen 778 embert zártak be.

Hét évvel az Arab Tavasz tunéziai kitörése után rengeteg problémával néz szembe a észak-afrikai ország, amely nem mellesleg népszerű turisztikai célpont. A demonstrálók zöme ugyanis munkanélküli fiatal. A kormány az elmúlt időszakban nagy mértékben megemelte az árakat és az adókat, főleg a mindennapi alaptermékek esetében.

A kormány azzal védekezik, hogy az adó- és áremelés elengedhetetlen a költségvetési hiány megszüntetéséhez és eleget tegyen a külföldi hitelezők elvárásainak. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) 2,8 milliárd dolláros hitelprogramot kínált Tunéziának.

Tunéziában hamarosan jóval drágább lesz a telefonálás, a kávé, a tea, a vezetékes gáz, az autók, és még egy sor, mindennapi életet befolyásoló szolgáltatás. 2011- óta az árak 8 százalékkal emelkedtek, de mivel a bérek szinte semmit sem, az embereket nagyon rosszul érintik a kormány megszorító intézkedései.

Tunéziát eddig az Arab Tavasz egyetlen valódi sikertörténeteként tartották számon. Közvélemény-kutatások szerint a tunéziai lakosság 80 százaléka szerint rossz irányba halad az ország.

TheGuardian.com

Nyitókép: TheGuardian.com


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »