Túl sok volt a törökök kérése az EU vezetőinek egy estére

Túl sok volt a törökök kérése az EU vezetőinek egy estére

A jövő heti EU-csúcson tovább folytatják a tárgyalást – erre jutottak az unió vezetői az éjszakába nyúló egyeztetések végén. Ahmet Davutoglu török kormányfő a hétfői munkaebéden váratlanul előterjesztett egy javaslatot – a törökök jóval többet akartak a segítségért cserébe, mint korábban. Ennek a részleteiről folytatják a tárgyalást a március 17-18-i csúcsértekezleten, amelynek a zárónapján a török miniszterelnök is részt vesz a tervek szerint.

A török kormány újabb 3 milliárd eurós támogatást szeretett volna kapni a Törökországban élő menekültek ellátására a tavaly ősszel megszavazott 3 milliárd mellé. Az Index tudósítása szerint a kérdésre, hogy ebbe Magyarország is befizet-e pénzt, Orbán Viktor azt felelte: “kénytelenek leszünk”.

fotó: AFP

Ez azonban nem elég a törököknek: az EU-csatlakozási tárgyalásaik felgyorsítását kéri, valamint azt, hogy legkésőbb június végéig töröljék el az uniós vízumkötelezettségét a török állampolgárokkal szemben. Ezért cserébe visszafogadnák az országból illegálisan Görögországba érkező migránsok mindegyikét. Az EU-nak viszont minden egyes visszafogadott szíriai állampolgárért cserébe be kellene fogadnia egy szíriai menekültet közvetlenül Törökországból – írták a csúcs zárónyilatkozatában.

A dokumentumban az is olvasható, hogy Törökország kötelezettséget vállalt rá, vissza fogja fogadni az országból illegálisan Európába induló migránsokat, akiket a török partoknál tartóztatnak fel, valamint azokat a Görögországban tartózkodó menekülteket, akik nem jogosultak nemzetközi védelemre. A múlet héten nyilvánosságra került nyilatkozattervezetnek az a félmondata viszont, amely arról szólt, hogy a nyugat-balkáni migrációs útvonal mostanra lezárult, nem került be a végleges szövegbe.

Az MTI tegnap este eredetileg brüsszeli forrásokra hivatkozva úgy tudósított, hogy Orbán Viktor megvétózta a török menekülttáborokból Európába történő direkt áttelepítési javaslatot. Azóta kiderült: több EU-tagország vezetője kifogást emelt a tervezet több pontja ellen. Sőt, ezen a ponton nem is volt még olyan javaslat, amelyet egyáltalán meg tudtak volna vétózni. A magyar miniszterelnökön kívül a görög, a ciprusi és az olasz kormányfő is jelezte fenntartásait, a franciák pedig abba nem mentek volna bele szívesen, hogy megadják a vízummentességet a törököknek.

fotó: AFP

Orbán Viktor a tárgyalás után úgy nyilatkozott: az uniós tagországok vezetői úgy ítélték meg, hogy azok túlságosan nehéz kérdések ahhoz, hogy egy délután alatt igent vagy nemet lehessen rájuk mondani. Ezért felhatalmazták Donald Tusk ot, az Európai Tanács elnökét, hogy folytasson tárgyalásokat Törökországgal a javaslatról.

Orbán elmondta, hogy Magyarország élesen ellenzi azt az EU-Törökország megállapodás szövegében szereplő utalást, amely szerint Törökországból embereket kellene behozni Európába. Szlovákiával közösen jogfenntartó nyilatkozatot tett Magyarország, amelyben kimondták, hogy a szöveget nem tudják támogatni. Ennek oka az, hogy perlik az unió korábbi döntését, amely a migránsok áthelyezésére vonatkozik.

Magyarország továbbra sem ért egyet a kötelező betelepítési kvóta egyetlen eddig elfogadott módszerével sem, ezért támogatta azt a lengyel indítványt is, amely kimondja: semmilyen megállapodás a törökökkel nem eredményezheti azt, hogy az eddigi áttelepítési, áthelyezési és betelepítési mennyiségen felül újabb kötelezettségek jöhetnének létre – közölte Orbán Viktor.

Szerző: VG Online – MTI


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »