Tudta? (Volt egyszer egy Közép-Európa)

Tudta? (Volt egyszer egy Közép-Európa)

Szepesszentlőrinci fiatalembereket igazoltat a rendőrjárőr Galícia és a Porosz Királyság határán, Oswiecim mellett. 1888-at írunk. A fiatal férfiak Amerikába tartanak. Gazdasági kivándorlók, migránsok.

Maguktól aligha indultak volna el, hiszen analfabéták, újságot nem olvasnak, hírek pedig alig jutnak el hozzájuk. Ki beszélte rá őket az útra? Azok az ügynökök, akik eldorádóról prédikálnak az isten háta mögötti nyomortelepeken, dúsgazdag kontinensről, ahol a pénz az utcán hever, csak le kell hajolni érte.

A munka nélkül tengődő, sokgyermekes napszámosok, akik ebéd és vacsora helyett gyakran csak a levegőt harapják (innen a gúnynév: Luftmenschen, levegőemberek), eleinte gyanakvással hallgatják a sztorit. Hanem akkor az ügynök elővesz egy vekkert („így néz ki a telegráf” – hazudja az álmélkodó falusiaknak), felhúzza, s amikor csörögni kezd, interurbán megkérdezi az „amerikai császárt”, volna-e oly kegyes befogadni birodalmába néhány közép-európai alattvalót. A válasz természetesen kedvező.

Az ügynökök tulajdonképpen emberkereskedők, akik a zsidó tulajdonban lévő, nagy német hajótársaságok szolgálatában állnak. Abban az évben, 1888-ban Európából 540 ezren kelnek útra Amerikába. Az Osztrák–Magyar Monarchiából 46 ezren. Egyesek a szegénység, mások – így például az oroszországi zsidók – a pogromok elől menekülnének (az egyre erősödő antiszemita közbeszédben akkor már élősködőknek és csótányoknak nevezik a zsidókat).

Előbb azonban el kell jutni Hamburgba. Az embercsempészet virágzó üzletág lesz, szélhámosok kínálják föl szolgálataikat a helyismerettel nem rendelkező, naiv galíciai, szepességi és bukovinai parasztoknak, azt ígérve, hogy átviszik őket a határon, de gyakran csak a következő faluig tart az éjszakai kocsiút, vagy kiteszik őket vaksötétben egy mező közepén.

A németek gyanakodva méregetik az átutazó migránsokat, tömeges jelenlétüket nyugtalanítónak tartják. A kivándorlók csoportokba verődnek, úgy dekkolnak pályaudvarokon, kikötőkben. Magyarok, ruszinok, szlovákok, zsidók.

A Hamburg–New York-hajójáratra 34 dollárba kerül a jegy. Az összeget a rokonság dobja össze, eladják a tehenet, pénzzé teszik a földet, vagy kölcsönt vesznek föl, hogy a családból legalább egy életerős férfi útra tudjon kelni. Merthogy szinte kizárólag fiatal, húsz és negyven év közötti férfiak utaznak, nők és gyerekek alig.

A Suevia személyszállítón, amely 1888 tavaszán indul New Yorkba, a hatszáz férőhelyes fedélközben több mint ezren préselődnek egymáshoz. Így utazik a szepesszentlőrinci Popovic Mihály is. Feleségét, nyolc gyermekét otthon hagyta.

Amerikába érve a bevándorlási hivatal illetékesei úgy terelik le őket a hajóról, mint marhahajcsárok a marhákat. A legalantasabb, legnehezebb és legveszélyesebb munkákra osztják be az újonnan érkezetteket, bányákba, kohók mellé, vasgyárakba. Angolul nem beszélnek, kvalifikálatlan munkaerőként (hiszen otthon földművesek voltak) napidíjuk nagyjából egy dollár. Istállókban, csűrökben, borzalmas tömegszállásokon alszanak.

A kulturális idegenség lépten-nyomon kiütközik. Más nyelv, más szokások. Popovic Mihálynak még a készpénz is újdonság. Odahaza, a lőcsei vásárban még azokban az években is cserekereskedelem dívott, hatvan tojásért kapott egy inget. Amerikában minden más.

A helyiek nem nézik jó szemmel az idegeneket. Félnek tőlük, a gyanús „alienektől”, akik még imádkozni is máshogy imádkoznak. Fertőző betegségeket terjesztenek (állítja címlapsztorijában a The New York Times is 1892 augusztusában), elveszik a munkánkat, megeszik a kenyerünket, senki sem hívta őket, mondják. Általános vélemény, hogy a menekültáradat nemcsak a közbiztonságra jelent veszélyt, hanem az amerikai demokráciára is.

Az idegenellenes hecckampány addigra már a tetőfokára hág, két évvel korábban ugyanis a sanyarú munkakörülmények miatt sztrájkoló német bevándorlók tüntetést szerveztek Chicagóban, s a tüntetők közül valaki házi készítésű bombát dobott a rendfenntartók közé: hét rendőr meghalt, többen megsebesültek.

A chicagói mészárlás tovább szította az idegengyűlöletet az amerikai társadalomban, a helyi protestánsok körében ráadásul egyre terjed a nézet, hogy a bevándorlás voltaképpen egy világméretű összeesküvés része, amelyet a római pápa irányít, mert a katolikus egyház uralni akarja Amerikát.

A XIX. század végi tömeges kivándorlás történetét Martin Pollack osztrák újságíró dolgozta föl korabeli újsághírek, levelezések, visszaemlékezések, levéltári kutatások alapján. Könyvének címe: Az amerikai császár – A nagy menekülés Galíciából (Kaiser von Amerika. Die grosse Flucht aus Galizien).

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 08. 06.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »